Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A VELENCEI KALMÁR

Nemzeti Színház

 

A Mohácsi testvérek neve fémjelzi a Nemzeti Színház új bemutatóját „Shakespeare után?” – a színlapon így, megkérdőjelezve. E kérdőjel nélkül is érdeklődéssel ülünk be a nézőtérre. A jól ismertnek feltételezhető Shakespeare-színmű utolsó fordítója Vas István, most a Mohácsi testvérek nevét nem fordítóként, hanem szerzőként jegyzik. Dramaturg: Mohácsi István és Perczel Enikő. Rendező: Mohácsi János.

A színlapon a két főszereplő nevét látjuk elsőként – joggal. (Antonio – Hevér Gábor, Shylock – Gáspár Sándor). Bár nem kerül felszínre, de generációs probléma is felmerül(het) – az „öreg zsidó”-val szemben valamennyien fiatalok, vagy jóval fiatalabbak.

Részben Vas István mondatait hallhatjuk, részben megírt mai szöveget, részben talán a próbák során kialakult mai köznyelvi beszédet. (Tudjuk, a színház akusztikája nem tökéletes, ezért éppen a mai fordulatok követhetők nehezebben.)

Igyekeznek természetesen minél több humort belecsempészni az egyébként nem mindig derűs drámába. Egy-két helyen szinte az alpáriság határát súrolja, de még innen az ízléstelenségen. (Jónéhány ún. „zsidóviccel” megtűzdelve.) Az előadás hol csendesebb, majdnem-lanyha, hol fordulatos, harsány, hol pedig – amikor szükséges – feszültséggel teli.

És főként: nem kerülik meg a lényeget, sőt, tovább fokozzák. Hiszen megjelenik – az eredeti darab szerint is – „arab”, marokkói (Marokkó hercege – Fehér Tibor, de ő Francesco is), már ezen is hosszasan „eljátszanak” – gúnyolják, kitessékelik a kérők közül –, de megjelenik leszbikus hölgy is: Portia egyik kérője, Aragónia hercege csinos nő (Gáspár Kata).

És eredendően megkerülhetetlen a keresztények és zsidók ellentéte, egymás iránti gyűlölete: „vannak az emberek, és vannak a zsidók”.

Ez a gyűlölet elsősorban és alapvetően személyes, vagy inkább (?) gazdasági. Elsősorban és alapvetően a kamaton, az üzleten alapszik az eredeti darabban is, ebben az előadásban ezt talán még tovább is fokozzák. De végtére is Antonio élete lesz a tét. Azt az ádáz gyűlöletet, ami egy másik ember elvesztésére irányul, nehéz megteremteni, láttatni színpadon is. Hiszen irracionális érzésnek is vehetjük. Gáspár Sándornak ez lassan-lassan sikerül, Antonio félelme, reakciói ezt segítik. De Antonio ellenszenve is megalapozatlannak tűnik a zsidóval szemben, hiszen emberként alig ismerik egymást, ahogyan ez is olykor felmerül, főként Antonio barátai részéről.

Shylock lánya, Jessica (Bánfalvi Eszter) hol szinte komikus (furcsa szökésénél), hol lázadó nő apjával szemben, hol pedig tragikus hősnő a tárgyalás előtt-alatt-után, különös saját-tragédiájával (eltérően az eredetitől), ami szintén feledhetetlen.

Az első pár percet leszámítva, ami kicsit „dekorációnak” tűnik – mulatozó fiatalok modern led-megvilágítású székekkel és hosszú asztallal – élettel telik meg a színpad, köszönhetően mind a jól használt köznapi nyelvnek, mind a mához közelhozott történetnek, amibe azért belefér a ládikák legendája. Ám ez a legenda is maivá válik a végén: az ólomládikában is csak levél található: a lány – az okos-szép Portia (Radnay Csilla) maga válasszon férjet magának. („Hölgyválasz!”)

Kedves történet Nerissa és szerelmese, Lorenzo egymásra találása (Martinovics Dorina és Makranczi Zalán), a humort, életvidámságot erősítve az előadásban. És fontos most is Portia szerepe nem annyira Bassanio sorsa miatt (Szatory Dávid), mint Antonio megmentésében a zsidótól. Portia okosabb, mint a Dózse (Marton Róbert). Shakespeare megoldását látjuk itt is, megfűszerezve egy nő ügyességének elismerésével.

Végigkísérik az előadást természetesen Antonio barátai. Felelősségük csekély, vidámságuk annál nagyobb. A nagy kavarodásokban mégis külön egyéniség marad mindegyik: Gratiano – Makranczi Zalán, Salerio – Farkas Dénes, Francesco – Fehér Tibor, Lanzelo – Némedi Árpád. Külön megjegyzendő a közvetlen-emberi Dózse is, különösen a kegyetlen, feszültséggel teli tárgyalás során. (Marton Róbert játssza).

Shylock természetesen életben marad most is – de (látszat)-keresztényként. Meg sem kérdezik, akarja-e felvenni a keresztséget. Lánya kikeresztelkedésének híre hallatán korábban megszaggatta ruháját (ha csak képletesen is), lányát kitagadta – most azonban tehetetlen. Élni sem akar, de életben hagyják. Lányát otthagyja szerelme, Lorenzo (Mátyássy Bence), így végül apjához szegődik – idegenként.

Semmivel sem vidámabb Antonio. Megmentette Portia éles esze, de javai elvesztek, és főleg – ha nem is mondja ki – elvesztek barátai. Ugyanúgy egyedül marad, mint az egyetlen zsidó – aki már „hivatalosan” nem zsidó – Velencében.

A gyűlölködésnek csak vesztesei lehetnek.

 

Jók az egyszerű, de kifejező díszletek (díszlettervező: Mohácsi András), emlékezetes marad Portia babzsákja (rizzsel töltve). Jók a színpadképek is, kihasználva a nagy színpad kiváló technikai adottságait. A jelmezek egyöntetűek, színeikben változatosak, a nők jelmezei tetszetősek (jelmeztervező: Remete Kriszta). Különösen kifejező Shylock sajátos öltözete.

Az előadást végig élő zenekar kíséri, hol csak egészen halkan, mintegy aláfestő zeneként, hol felerősödve, feledtetve még a színváltozásokat is. (Zene: Kovács Márton, a zenekar tagjai: Kovács Márton, Némedi Árpád és Zságer-Varga Ákos.)

 
Budapest, 2013. 03. 23.

 

Györgypál Katalin


♣    ♣    ♣

 

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©