Antonio könnyelmű ember, mert amikor Bassanio barátja
kölcsönt vesz fel az uzsorástól, ő
kezességet vállal a 3000 dukátra, de figyelmen
kívül hagyja, hogy a záradékban (apró
betű) a saját húsából kell egy fontnyit
kiszakítani, ha nem tudja időre megfizetni az
adósságot. Aláírja, mert nem
gondolja, hogy valaha is be lehet ezt hajtani rajta,
másrészt abban is biztos,
hogy határidőre megfizeti (Bassanio vagy ő) a tartozást.
Antonio (barátai Toncsinak
becézik) hajói elsüllyednek,
Bassanio pedig elkölti a 3000 dukátot. A mesét
ismerjük Shakespeare-től, ez a
Nemzetiben bemutatott mese azonban Magyarországon, napjainkban
zajlik. Az
országban borzalmas állapotok uralkodnak, a
törvények gumilabdaként működnek,
visszamenőleg is megváltoztathatóak, a nem őslakosokat
kirekesztik (az arabokat
is), csúfolják, gúnyolják a magukat
hazafiaknak nevező hőzöngő, dőzsölő,
részeg, unintelligens bennszülöttek. A törzsi
állapotok áldozata a zsidó
uzsorás, aki hátrányos helyzete,
megvetettsége miatt gyűlölködik, végül
veszít.
Elveszíti mindenét, áttérésre
kényszerítik, de kitagadott lányával
együtt
hontalanná válik.
Shylock uzsorás embertelen
zálogát (az egy fontnyi
emberhúst) a jogi csűrés, csavarás
révén teszi a bíróság
végrehajthatatlanná.
Mindenképp jogi anomália. Az uzsorás
megdöbben, de elfogadja, hogy legyőzték,
Antonio megmenekül, ám benne
mélyenszántó változások mennek
végbe, más emberré
válik ezután, mivel erős katarzist élt át a
közvetlen életveszély alatt (és
után), ő többé nem fogja gúnyolni a
más fajtájú lényeket (ember csak az őshonos
lehet!), magába száll, megváltozik. Nem úgy
barátai, akik számára ez az
incidens csak egy jó szórakozást jelentett,
továbbra is zsidóznak, megalázzák
és kirekesztik embertársaikat. Javíthatatlan
népség.
Fontos szerep jut a női főszereplőnek,
Portiának, aki
alkalmi jogtudósnak állva megmenti férjének
barátját, Antoniót Shylock
követelésétől. Emancipált nőként
egyrészt lázad a kizárólagos
férfiuralom ellen
(az őslakosok a nőket is lenézik), másfelől a maga
választotta férjén
(hölgyválasz, nem ládikamese) akarnokként
uralkodik, állandóan éreztetve vele
saját szellemi fölényét.
A plakáton olvashatjuk
nézőcsalogató információként, hogy a
darabot a „Mohácsi Testvérek William Shakespeare
után?” hozták létre. Eszerint
fordítást nem használtak, csak dramaturgok (Mohácsi István és
Perczel Enikő), a
díszlettervező (Mohácsi
András) és a rendező (Mohácsi János)
dolgoztak rajta.
Díszlettel nem volt sok gond, néhány
téglatest, kockatest, kötélhágcsó
(Jessica
szökésének eszköze), a színpadi
süllyesztők remekül funkcionáltak. A férfiak
jelmeze mai divatos toprongy, munkaruha, az uzsorásé
kicsit rendezettebb
lebernyeg. A nők ruhája viszont nem mai öltözet, nem
is korhű (melyik korhoz
lenne hű?), hanem kortalan hosszú ruha (jelmeztervező: Remete Kriszta). Ilyent
visel Aragónia hercege is, aki valódi nő, és a
nőket szereti. Aztán a
„másságáért” ledobják
egy szikláról és szörnyet hal, hivatalosan
pedig öngyilkos
lett. A jól bevált politikai sablon itt is működik.
A velencei kalmár
értelmezése az utóbbi kétszáz
évben
folyamatosan változott, Shylock figurája az eredeti
funkciót (clown) komikusból
tragikusra változtatta. Jelenlegi színpadra
alkalmazói a mai magyar valóságot
akarták bemutatni Shakespeare ürügyén, ami
szegényesre és egyoldalúra sikerült.
És még ez sem lenne baj, de ordítóan,
betegesen, a politikai kabaré módszereivel
aktualizálnak és citálnak vádakat,
köztük azt, hogy itt csak futballpályákat
építenek (!), és nem mást.
A színészek feltehetően jót
szórakoznak játék közben,
ugratják egymást, beszólnak, több
zsidó vicc is elhangzik, trágárul
beszélnek,
esznek, isznak, sőt egy ordenáré WC-jelenetben (!) is
otthonosak. Gáspár
Sándor Shylockja pozitív hősként jelenik
meg,
megfosztva minden – Shakespeare-nél
meglévő – negatív vonástól, szenvedő
áldozat, lányának kitagadása sem rontja őt
nemes voltában. Ajándék ez a szerep. Hevér Gábor
Antonióként kissé illúziótlan,
bár nagyon igyekszik – sokszor sikerül is –
megfelelni a főszerepnek, mert hogy
ő a velencei kalmár. A hőzöngő barátok
közül Szatory Dávid
(Bassanio) és Makranczi
Zalán
(Gratiano) a legvérmesebbek. Fehér
Tibor kettős szerepben
jeleskedik (Francesco és Marokkó hercege), Marton Róbert
Dózseként jó havert
játszik, Némedi
Árpád örök
szolgaként (Lanzelo) jól sikerült
vígjátéki figura,
másik szerepében zenész.
A nőknek kevesebb szerep jutott, Bánfalvi Eszternek Jessicaként
adatott a nehezebb feladat, szerepe
új tartalmakkal bővült. Radnay
Csilla (Portia), Martinovics Dorina (Nerissa), Gáspár Kata
(Aragónia hercege
leszbikus nőként) erősen maira vették szerepüket.
A darabot élőzene aláfestés
kíséri, zenészek a színpadon
oldalt ülve muzsikáltak (Kovács
Márton, Némedi Árpád, Zságer-Varga
Ákos).
Az „új kalmár”
gyűlöletországban játszódik, üzenete,
hogy
együtt kell élni. Ennyi.
Budapest, 2013.
március 24.
Földesdy Gabriella
Megjelent a Kláris 13/4.
számában.
