Három dolog miatt is érdemes
megnézni a Radnóti Színházban a
„Tudósítás a harmincéves
háborúról” alcímű Brecht-darabot: 1.) semmit sem
vesztett a darab (mindenkori)
érvényességéből; 2.) Ungár Júlia
fordításában
láthatjuk (aki egyben a dramaturg is); 3.) Zsótér Sándor
rendezésében.
Ez így együtt sok
értéket ígér, de felhőtlen
szórakozást
nem.
Kurázsi mamát (Anna Fierling, akit
Kurázsinak neveznek) Kováts
Adél
játssza, akinek az egyénisége még
különösebbé teszi az előadást,
hiszen egyszerre törékeny és lelkileg nagyon erős.
Kétségkívül
„a” brechti Kurázsi mamát látjuk
hiteles
történetével,
háborújárásával, a
tragédiákkal, az elidegenítő-kifelé
beszélő,
hatásos effektusokkal.
A felszínen újra és
újra a háború előnyeiről „csevegnek” a
borzalmak közepette. Kattrin (Petrik
Andrea plasztikus megformálásában)
nyilván
akkor is család, gyermek után vágyódna
huszonévesen az anyja mellett, ha nem
volna háború. De most csupa elpusztult faluban
talál csecsemőket. A két felnőtt
fiú élete békében sem lenne könnyű a
nyomor, vagy csaknem a nyomor szintjén. De
nem tudják, milyen békében élni. Ezt
azonban mások sem tudják. Éltetik hát a
háborút, amiből élnek: ki a zsoldból, ki
abból, hogy nála költik el a zsoldot.
Az előadás alatt bejárjuk szinte
egész Európát, a háttérben
vetített képekkel illusztrálva. Némi
fogalmat kaphatunk történelmileg is a
háborúról, győzelmekről és
vereségekről, a vallási háború
(Protestáns Unió és a
Katolikus Liga között) teljes
értelmetlenségéről. Már ha komolyan
vesszük ezt
az indokot. Magáról a háborúról,
annak szükségességéről vagy
szükségtelenségéről is szót
váltanak közben. Kurázsi mama igencsak
felkészült
hadi- és kantin-témákban: meggondolt
üzletasszonyként jelenik meg előttünk. Pedig
ő leginkább a gyerekeit szeretné menteni – meg
persze saját magát. Ha ő nincs,
mi lesz a néma Kattrinnal? -- A
kocsit
is meg kell tartani, hiszen abból élnek. Talán
éppen a túl hosszas alkudozásnak
esett áldozatul Fejő, a kisebbik fia? (Rétfalvi Tamás).
Nagyobbik fiának (Formán
Bálint) halálát mi tudjuk, A tábori lelkész
azonban (Rába Roland)
– egyelőre –
nem mondja el az anyának, így ő abban a hiszemben
birkózik a végén már egyedül
a kocsival (Kicsi vagy Kocsi – Nagy
Norbert e.h.), hogy Eiliffel még találkozhat
az életben.
Erkölcs? Tisztesség? Mit is tartsunk
felőle a segítőkész
kurtizán, Yvette Pottier személyén keresztül (Martin Márta
játssza), aki végül mégis
egy ezredes özvegye lesz? Vagy tudva azt, hogy csak
lefizetésekkel lehet bármit
is elérni? Anna kénytelen kiismerni a világ
ilyetén működését, pedig ő sem így
kezdte. De hamar rákényszerült, ha meg akarta
tartani, felnevelni gyermekeit.
„Be kellett állnia a sorba.” Három gyerek
három apától, akiknek mind nyomuk
veszett.
De Kattrin él, az anyja mellett. Igen
érdekes közös
fürdőzés-jelenetük Fejővel, akit nem tud visszatartani
attól, hogy eldugja az
ezred-kasszát, ami végül vesztét okozza.
Kattrin élete egyre reménytelenebb,
ahogy telnek az évek, még a sebhely is
csúfítja. Önfeláldozása talán
valóban
megmenti a falut: kisgyerek kora óta nem beszél, most
mégis igen hangos énekkel
ad jelet a falubelieknek – egy nagyhatású szerb
népdallal. Talán valóban nem
hal meg hiába.
Igen érdekesek az újrafogalmazott
songok is. (Zene: Paul
Dessau, zenei vezető: Kákonyi
Árpád.) Olykor nehezen követhetők
éppen
újszerűségük miatt. Sokatmondóak, kifejezőek,
nehéz dallamvezetésűek.
A díszlet első
ránézésre meglepő: egy nagyméretű, plexi
anyagú
fülke látható, „Smoking Room”
felirattal. Később ez egyéb célokat is
szolgál,
helyét is változtatják. A kocsi: egy
gurítható kanapé. (Díszlet: Ambrus Mária.)
Kivéve az utolsó jeleneket, amikor a kocsi eltűnik,
már csak a Kicsi vagy Kocsi
van (aki olykor narrátor is), az áru is szegényes,
Kurázsi mamáék – a mama,
Kattrin és A szakács
– tönkrementek, csak a koldulás maradt
számukra.
A darab (és előadás)
alaphangját megadja Kurázsi mama
jóslata: mindhárom gyermekére a korai halál
vár. Ő azonban nem akarja ezt
elhinni, mindhármuknak megmondja, mit tegyen: maradjon
becsületes (Fejő), legyen
okos (Eilif), maradjon mellette (Kattrin). Sorsuk azonban
másként alakul, Eilif
maga áll be a hadseregbe. Egyikük vesztét sem a
közvetlen harc okozza, a bűn
vagy tisztesség ösvényén való
tévelygés annál inkább. Hiszen
ugyanazért végzik
ki Eilifet majdnem-békében, amiért korábban
kitüntették a háborúban.
A sokrétű előadásban
további fontos szerepek várnak A
szakácsra – Szűcs
Péter Pál –, aki
más
szerepeket is játszik. A szakács beáll
Kurázsi mamához, de miután tönkrementek
– nem jövedelmező már a háború –,
nem vállalja fel Kattrint az éppen
megörökölt kocsmában.
Kifejezőek a jelmezek, katonáké,
tiszteké, vagy a tábori
lelkészé, Kattrinon a mindig lógó
piros-fehér öltözéke, vagy Yvett
párnákkal
körülvarrt ruhája – igencsak ellentétben
áll a későbbi elegáns fekete
ezredes-özvegyével. És különös Anna
egyszerűnek tűnő, fényes (aranyflitteres) ruhája
bakanccsal (!), amit egyszer egészít ki egy
szintén fényes felső – üzlete
legjobb korszakában.
A szerteágazó, nagyon
kifejező, ötletdús (képi) előadásból
egyetlen „kockát”, mozzanatot emelnék ki.
Kattrin halálakor anyja az EU-s
zászlóra emlékeztető kék leplet
letépve, ebbe a kék lepelbe burkolja halott
(álló) lányát, előbb úgy, mint
ahogyan egy csecsemőt burkolnak be, lágyan,
altatódalt dúdolva, majd lassan betakarja a halott
lány arcát is, hogy végül
halotti lepellé váljon a kelme.
Szívszorító önmagában is, pedig csak
egy a
sokból, hiszen pereg tovább az előadás, folyton
csak menni kell… nem tudni,
hová.
Budapest,
2012. 12. 19.
Györgypál Katalin
Megjelent a Kláris 13/2.
számában
