Színházi kritika
SZÍNHÁZ
VÉNUSZ NERCBEN
Pesti Színház
A
néhány héttel ezelőtti New York-i bemutató
után, Európában először Magyarországon
a Pesti Színház tűzte műsorára David
Ives színdarabját. Az amerikai szerzőnek sok műve
aratott sikert hazájában,
főleg a kitűnő párbeszédek alkalmazása, a
jellemvonások ábrázolása miatt. A
színház telt nézőtere jelzés
értékű volt, az interneten elolvasott ismertető
után magam is kíváncsian vártam az
előadást, hisz a rendező, Marton
László neve
sokat ígért. Azt is szerettem volna megtudni,
lehet-e még másképpen láttatni
az örök témát: férfi
és nő harcát,
szerelmet és csalódást.
A
színpadon egy íróasztal mögött
telefonál
Thomas (Telekes Péter),
egy fiatal rendező. Beszélgetéséből kiderül,
új
darabjához nem talál megfelelő női főszereplőt.
Túl van a meghallgatásokon, és
elkeseredetten, dühösen hazafelé
készülődik. Ekkor robban be egy esőtől elázott
lány, aki még jelentkezik a szerepre. Thomas
először elutasítja, de ez
olyan heves reakciót vált ki a nőből, hogy a
végén maradhat. Az ázott ballonkabát
alól egy igazi vamp lép elénk, ruházata megdöbbenést vált ki
nemcsak a fiatal
rendezőből, de belőlem is. Vanda
(Bata Éva) három
bekezdés erejéig kap lehetőséget
tudásának megmutatására, de
kiderül, végig tudja szerepét. S innen már
nincs menekvés, a harc elkezdődik. A
lány tudomására hozza a férfinak,
átlát rajta, a színdarab igazából a
saját
élete, egy gyermekkori trauma utáni, titkolt,
felszín alatt szunnyadó kiáltás.
Tagadás és vallomás, mindkettő jelen van Thomas
viselkedésében, Vanda pedig nem
ad egy perc esélyt sem az igazság
eltitkolására. Megtudjuk, a mazochista
jellemvonások kialakulásának okozója egy
nagynéni, s a fiatal rendező párkapcsolatában
is barátnője irányítja, vezeti, ő pedig
engedelmeskedik, megalázkodik, s nem is
érzi: megfosztják az igazi szeretettől.
Thomas
és Vanda már régóta nem a darabot
próbálják, háború zajlik
közöttük, és itt bizony a nő győz,
többszörösen is. S
miután színésznői tehetségét
bebizonyította, otthagyja a rendezőt, visszaadva
őt lelke árnyainak, de egy drapéria mozgása, mely
még idézi az előzőleg benne
lévő lány testének vonalát, jelzi, hogyan
teremtett esélyt új útra lépni,
behódolóból egyenrangúvá
válni, elszigeteltségből egészséges
kapcsolatba
kerülni.
David
Ives
színdarabja méltán siker Amerikában.
Két ember elég volt ahhoz, hogy tüzet vigyen a
színpadra, s az emberi lélek
bugyrából elénk öntsön olyan
érzelmeket, melyek gyógyításra és
megoldásra várnak.
A
színdarabot Váradi
Szabolcs fordította,
ihletett, szép magyar nyelvre ültette a művet.
Nehéz
szerep volt mindkét színészé. Vanda, Bata
Éva általi megformálása, magas hőfokon
izzott. Nemcsak A NŐT, de színésznőt,
pszichológust is kellett alakítania, amelyek
közül egyik sem könnyű feladat.
Telekes Péter – idén Junior Príma
Díjat kapott –, Thomas bőrébe bújva
szemünk
láttára lesz áldozat,
egyéniségét elvesztő, álarc
mögé búvó ember. Látjuk,
hogyan söpri el titkait egy „földrengés”,
amelyet Vandának hívnak, s miként
lesz lelke „mezítelen”.
A
díszlet és jelmezek Lisztopád
Krisztina
munkáját dicsérik, dramaturg Deres Péter, a
világítást Csontos
Balázs végezte.
Marton
László rendezése és a két
kiváló
színész, sikerré tette itthon is a
színművet, s ami a lényeg, úgy engedte el a
nézőt, hogy még nagyon sokáig fog gondolkodni a
látottakon.
De csak 16
éven felülieknek!
2012. december 7.
Hoffmann Katalin
Megjelent a Kláris 13/2.
számában
♣ ♣
♣
|
|
|