A szórólap
szerint: „a regény és a film után most
már zenés színpadon is”. Igen, mint
minden nagysikerű regény és film, a „Jadviga”
is színpadra került, méghozzá
zenésre (Szokolay Dongó
Balázs és Bolya
Mátyás zeneszerzők), ám a zene
egyáltalán nem uralja a picinyke
játékteret. Csak néha szólal meg egy
fájdalmas
dallam a narratív próza helyett valamelyik szereplő
énekében, egyébként próza
ez, dühödt, szenvedélyes, sokszor trágár
beszéd. A cselekményt erős
pantomimmozgások kísérik, főként a kezek
mozgása jellegzetes (koreográfia: Ladányi Andrea).
Závada Pál a
békési szlovákok közt
játszódó regényét Hargitai Iván rendezte
(dramaturg: Lőkös Ildikó)
a
Belvárosi Színház piciny színpadára.
Alig van hely, ahol
mozoghatnak a színészek. Cziegler Balázs
díszlete ácsolt fakeretet varázsol rá,
aminek közepén létrehoz egy kuckót, amit
baldachinnal lehet körülkeríteni, és
akkor hálószoba lesz belőle, közepén a
magasított láda szolgál
nászágyként. Más
díszlet nemigen lelhető fel, de van pár kellék,
pl. egy kötél, amire fel
akarják akasztani a rettegő Osztatni Mihályt egy
vasúti szerelvény kisiklatásáért. Misó Jadviga kisebbik fia, ő nem a
férjétől származik, hanem férjének
barátjától, Winkler Francitól. Rendezői
bravúr, hogy mind Francit, mind a fiút ugyanaz a
színész, Gáspár
Sándor játssza. A Jadviga történet
ugyanis keretbe
van foglalva, Jadviga férjének, Ondrisnak
naplójából – halála után
– kerülnek elő a rejtélyes szerelem eseményei.
A történet
nagy
részben egy szenvedélyes nő
magánéletébe, szerelmeibe,
csalódásaiba nyújt
frivol betekintést a néző számára, de a
békési szlovák nemzetiség belügyeibe
is
belelátunk általa. A történet kb. 40
évet fog át, az I.
világháborútól a Rákosi
korszak koncepciós pereihez vezet, közben a
szlovákok önállósodása, saját
országuk létrehozására való
törekvés is belejátszik a történetbe
némi
iróniával.
A Hargitai Iván
által rendezett Jadviga-történetnek nem lesz szerves
része ez a szlovák
önállósodási téma, megmarad
szenvedélyes, vérfertőzéssel terhelt szerelmi
láznak, a férfi esztelen
sóvárgásának az imádott nő
után, akit megkap,
feleségül vesz, mégsem az övé. Jadviga
nem vágyik férje erőszakos, durva
szeretkezéseire, kivívott szabadsága
lehetővé teszi, hogy kettős életet éljen,
titkos szerelme legyen. Tettei, érzelmei egyaránt
hektikusak,
kiszámíthatatlanok, mint a körülötte
zajló világ, amit szintén nem ért ő sem,
mi sem igazán.
A jelmezek terén
(Kárpáti Enikő
tervezte) dominál a fekete szín, kivéve
Jadvigát, aki fehér, majd
zöldes ruhakölteményekben jelenik meg mindenkor.
Závada 1997-es
regénye eredetileg az Új Színház
színpadára készült, miután Deák
Krisztina
sikerre vitte filmen, az író a színházat is
alkalmasnak találta témájának hű
eljátszására. Aztán történt,
hogy az Új Színház frontot váltott,
és Závada
elhozta darabját onnan, a Belvárosi zenés
repertoárjába beillesztve próbál vele
szerencsét. A szakaszosan és nem lineárisan
építkező mű jól érvényesül itt
is,
amit a sztárszínészek is segítenek. Ónodi Eszter erotikus
és kacér Jadviga,
olyan nő, aki sikerre, szerelemre született, felkavarja a
férfiak vágyait, és
csak magára gondol. Pál
András a végletekig szerelmes, mindig
kielégítetlen
férjet alakítja, hangereje időnként
túlzottan erős. Takács Katalin
anyaként a hallgatás szobra,
kemény, kérlelhetetlen jelenség. Megható Pokorny Lia mint szerelmes
szolgálólány, Anci szerepében. Lukáts Andor és Szikszai Rémusz több
kisebb
szerepben is jeleskednek.
A
Jadviga jól
sikerült regény adaptáció, de nem
megrendítő előadás.
Földesdy Gabriella
Megjelent a Kláris 12/6. számában
