70 év után Szőke István rendezte meg
Budapesten,
kőszínházban Nyírő
József „havasi
színjáték”-át, a Jézusfaragó embert.
Az
erdélyi havasok – „tiszta” világ,
sajátos törvényeivel. Kemény világ a
szegénységben.
Itt szeretne boldogulni Ajnádi Ferenc
szobrászművész (Szarvas
Attila)
családjával. Megjárta a háborút,
ismeri a sok szenvedést, rettenetet,
tragédiákat. Jézus szobrát faragja
régóta, de a szobrot senkinek, még
feleségének sem mutatta meg. A
„bizottság”, élén a
plébánossal, megdöbben,
meglátva a furcsa, szerintük templomba nem való
alkotást, ami nagyon mást fejez
ki, mint amit ők szeretnének: a megnyugvás helyett a
lázadást, a kínt. A
plébános (Mihályi
Győző) hivatásához nem méltó
módon viszonyul a művészhez:
koldusként alamizsnát adatna számára.
Más munka nem lévén,
favágónak szegődik Ferenc, amihez nem
ért, így köze lesz Éltes Dávid (Almási Sándor)
balesetéhez. Nem sokkal később
Dávid meghal a havasokban. Felesége, Véri (Kökényessy Ági)
lányként Ártó
Mihályt (Bicskey Lukács)
szerette, aki az eltelt hat év alatt sem tudott
belenyugodni abba, hogy Véri nem lehetett a felesége.
Inkább rágyújtja a kalyibát
az erdőn, „ha már nem lett az övé,
másé se legyen”. Ferenc menti ki (mindez még
a darab elején történik). A csendőrök ugyan
keresik, de a havasi törvények
mások: előlük szinte nem is kell bújnia. Amikor
találkozik Mihály és Dávid –
kettejük feszültségéből kimarad Véri,
pedig ott van, jelen van! Mintha nem is
őt akarta volna meggyilkolni Ártó Mihály, mintha
ott sem lenne! Dávid halála
után nem sokkal pedig feleségül
ígérkezik hozzá.
A darab Ajnádiék szegényes
otthona beli életével, falusi életképpel
kezdődik, szerető feleségével, Ágnessel (Koncz Andrea), gyerekeivel,
éhezéssel,
énekléssel, szomszédasszonyokkal.
(Inczéné – Bordán
Irén). Székely
beszédmóddal, jellegzetes
szóhasználattal. Fenn, a havasokban (a második
részben) pedig megismerjük a favágók
világát is. Köztük igen nagy szerepe és
tekintélye van Üdő Mártonnak (Koncz Gábor), az
„erdők száz éves öregapjának”,
aki
rendre eligazítja életüket.
Számos érdekes momentumot
találunk az előadásban. Dávid
halála előtt elmegy gyónni, a rárótt
penitenciával azonban baj van: nem tudja
a Miatyánkot. És mint kiderül, a többiek sem.
Ajnádi Ferenc, a művész talán
igen, de őrá haragszanak részben a szobor miatt,
részben mint a baleset
okozójára. Dávid halála előtt
összehívják a havasi embereket, hogy
elbúcsúzhassanak egymástól. Ki mit
üzen a másvilágra? Külön
történet lehet
mindegyik üzenet. Végül Dávid kisfiának
üzenete válik fontossá: a kért
ajándékokat apja halála után a többiek
kifaragják, a kicsi Jézust Mihály, a
kisded szívét pedig Mihály
kérésére – Ferenc. A
szobrászművész nagy belső
változáson ment keresztül Dávid
halálakor, és „győztesen” kerül ki
(lelki)
betegségéből. A favágás
fortélyát már ő mutatja meg Vérinek
(akinek, ha nem
menne hozzá Mihályhoz, özvegyként helyt
kellene állnia a favágók között
férje
helyett – szintén a havasi törvények
egyikeként. Ferenc is alig bírta ezt a
munkát, nem könnyű elképzelni, hogy a
törékeny Véri erre képes – lenne). A
plébános is eljön Dávid halálos
ágyához, majd megköveti Ajnádi
művészt, amiért
nem paphoz méltóan viszonyult hozzá
korábban. A történet egésze Dávid
kisfiának
örömével végződik: sok kis Jézus
faragását határozza el Ferenc az erdélyi
falvak számára – ez a kiút, a remény,
az „ébredés”.
A favágó társakat Vass György (Nőrinc) és Incze József
(Káruj) játsszák, Reginát Brunner Mária.
Díszlet: Kerényi József, a
korhű, kifejező székely jelmezeket Fekete
Mária tervezte. Zeneszerző-koreográfus: Könczei Árpád.
Összességében
közérthető, szép-beszédű, érdekes
előadást
láthattunk, elkerülve a túlzott pátoszt
és a „népieskedés”-t,
helyenként kellő
humorral fűszerezve.
Györgypál Katalin
Megjelent a Kláris 12/6.
számában
