Furulyaszó hallatszik a színpad
felől, ahol nyers rönkökből
épített díszletet látunk, ami az első
részben az Ajnádi család szerény
hajlékának díszlete, a második rész
pedig az erdőben játszódik, magas fák
tövében. Favágók fejszéje suhint,
döntik a fát.
Nyírő József
hittel és reménységgel teli havasi
színművét vette elő az Új Színház,
hogy
egyrészt felmutassa az író igaz
emberségét, amelyet minden művében
képvisel,
másrészt hogy melegséggel töltse el az ott
ülő közönség szívét, látva a
székelység
két világháború közti embert
próbáló sorsát, kitartását
egymás mellett
jóban-rosszban.
A
„Jézusfaragó
ember” ősbemutatója 1937. október 1-jén volt
a Nemzetiben, Németh Antal
rendezte Hosszú Zoltán játékmester
segítségével, Horváth János
díszlete szellős
volt, nem csapta agyon a mű költőiségét. Az akkori
kritika kedvezően fogadta a
darabot, dicsérték a székely beszéd
színpadi megjelenítését,
Tímár József
nagyszerű játékát a szobrász
szerepében. 41-szer játszották, ami sikernek
számított.
A baj
az, hogy
Ajnádi Ferenc szobrászművész Isten ellen
való lázadásában nem olyan Jézust
farag a keresztre, amilyen a plébánosnak megfelel. De
bárki megnézi, elborzad a
látványtól. A faragott Krisztus aszott,
aránytalanul hosszú kezei az égbe
nyúlnak, arca felismerhetetlen, szakállas,
töviskoszorúja mérges kaktuszra
emlékeztet. A szobrász lázad a
körülötte lévő világ, a
szegénység, végül is
Isten ellen, Krisztusa azért ilyen
kiábrándító, a plébános pedig
híveinek
reménységét védi, nem
állíthat ki egy olyan feszületet, amely nem lelki
békét,
hanem káoszt hirdet híveiben.
Pedig
az Ajnádi
családnak nagy szüksége lenne
kenyérkeresetre, a feszületért ígért
négyezer
lejre, máról holnapra élnek
feleségével, Ágnessel, és két
kisfiukkal, Ferenccel
és kicsi Andrással. A fordulat akkor következik be,
amikor a szobrász beáll
favágónak Éltes Dávid
hívására. Bár nem neki való munka,
elvállalja. Aztán jön
a nem várt fordulat, ügyetlensége
következtében az egyik kidöntött fa éppen
Dávidra esik. Éltes
Dávid búcsúzása a
földi élettől, szeretteitől, kibékülése
ellenségével, Ártó Mihállyal egy
szeretetteljes közösséget varázsol a
szobrász elé, és rajta keresztül a
nézők
elé is. Azt sugallja, hogy az élet nem teher akkor sem,
ha nagyon nehéz a sors,
és a halál nem szörnyűség, hanem
megtérés egy másik világba,
megnyugvás,
pihenés a földi siralomvölgy után.
Éltes
Dávid
meghal, de halála megtermékenyíti Ajnádi
művészetét, Krisztusát immár
megváltoztatja egy betlehemi kis Jézus
szívének megfaragásával. Ártó
Mihály is
helyére kerül, régi szerelmét nyeri vissza,
amikor elmúlik benne a gyűlölet.
Kerényi József
díszlete a nyers rönkfákkal jól
szolgálja az ihletett előadást, amelyet Szőke
István rendezett. A székely öltözeteket Fekete Mária tervezte, a
zenét Könczei
Árpád szerezte.
A
szereplők
kivétel nélkül lélekkel
játszották és élték Nyírő
József szép, veretes szövegét.
Nevük legyen megemlítve:
Szarvas Attila, Bicskey Lukács, Mihályi Győző, Koncz
Gábor, Almási Sándor, Bordán Irén,
Vass György, Kökényessy Ági, Koncz Andrea,
Brunner Márta.
Szép
esténk volt
az Új Színházban.
Földesdy Gabriella
