Hunyady Sándor az
1920-as években álmodta meg
Bácskáról szóló
történetét, amikor a Vígszínház
háziszerzője volt. Saját vallomása szerint csak a
háború kivételes pillanatát
ragadta meg egy magyar katonatisztbe szerelmes szerb asszonyról,
de amit
megírt, az sokkal több egy szerelmi
történetnél.
A
vígszínházi bemutató (1930) a
reveláció
erejével hatott tíz évvel a trianoni
területvesztés után. A darab telt házakkal
ment, 1931 őszén csak a Dusánt játszó
Hegedűs Gyula halála miatt kellett
levenni a műsorról. Hunyady a kés
pengéjének élén táncol, amikor
írói igazságot
oszt a békétlenkedő két nép
között.
Az I. világháború
elvesztésével Bácska szerb területté
válik, ahonnan legjobb a magyar
tisztségviselőknek eltakarodni, mert rossz világ
jönne számukra. Így gondolja
Péterffy Géza is, a bácskai
főszolgabíró, de nehezen szánja rá
magát a
távozásra, mert régóta szerelmes a szerb
Dusán szép feleségébe, Irinába. Az
asszony is vonzódik hozzá, érzelmeit
időnként ki is mutatja. Amikor a szerbek
házkutatást rendeznek a statárium idején a
főszolgabírónál, nyíltan titkolt
szerelme oldalára áll. Dusán mindvégig igaz
barátja Gézának, és még a
féltékenység
ördöge sem tudja arra késztetni, hogy magyar
barátját veszni hagyja, talpig
becsületes ember, ahogy Géza is. Mikor Irina a
főszolgabírót választja
társának, Dusán hagyja elmenni
feleségét, aki pedig a mindene volt.
A szerző finom
érzékkel nyúlt a témához, egyik
nemzetet sem akarta megbántani, de mégis a
magyarok mellé kellett állnia, és oda is
állt. Hibáival és erényeivel mutatja
be mindkét nemzetet. Fáj ugyan a szívünk az
elveszett Bácskáért, de megmaradt a
becsületünk, és az idegen asszony is hamarosan
magyarrá fog válni, amikor új
párja áthozza a békési birtokára
feleségnek. A szerbek ünneplik győzelmüket, a
megnyert országot, de Dusán nem tud tiszta szívvel
örülni, hiszen ő mindent
elvesztett, amikor kiderült, Irina a háborús vesztes
magyar férfi mellé állt,
őt pedig sohasem szerette.
Kerényi Imre
rendezésében benne van az elvesztett ország miatti
fájdalom. A darab kereteként
megszólal az elején és a végén is a
„Szép vagy, gyönyörű vagy
Magyarország!”
kezdetű nóta szívszorító dallama,
később elhangzik számos magyar nóta és
szerb
dal, szervesen beágyazva a cselekménybe. A rendező
megtartja az eredeti
arányokat a két nép bemutatásával
kapcsolatban, egyszer a magyar huszárok
mulatnak, később a szerb esküvői mulatságba kapunk
betekintést. Fájó, amikor a
szerbek átveszik a közigazgatást a
magyaroktól, felhajtják Nagy-Magyarország
térképét, és eltüntetik. Nem
hangsúlyozza a szerbek gonoszságát, csak engedi a
cselekményt kibomlani. Ő is vigyáz az arányokra,
ahogy a szerző tette annak
idején.
A darab ökonomikus
díszletét Götz
Béla tervezte, kerítés határolja a
szoba
falát, ezért láthatjuk, hogy ki fog
bejönni, és ki hogyan megy ki a színpadról,
ezáltal kissé megnő a színészi
játéktér. Másik ötlete az
előfüggöny, ezt húzza el az ügyelő (?) a
jelenetek
átrendezése közben, aztán vissza. Egyszerű,
másrészt megrázó megoldás.
A jelmezek terén
(tervező: Kovács Yvette Alida)
a szerb népviselet érvényesült, főként
Irina
ruhái és az esküvő kosztümjei voltak
szépek, no meg az ortodox pópák fekete
reverendája,
fejdísze.
A három
főszereplőnek kitűnő szereplehetőséget nyújt Hunyady
drámája. A legnagyobb
szerep benne Dusáné, ahogy annak idején Hegedűs
Gyula, most Nemcsák
Károly szeretett bele. Néhány éve a
Kamaraszínházban is eljátszotta, most ismét
ő tölti
meg élettel ezt a vérbő szerb figurát. Rékasi Károly
főszolgabíróként hiteles,
bár néhol erőtlen figurát hoz, ami
alkatából adódik. Pikali Gerda Irinája
minden eszközt bevet, hogy hitelessé tegye a szerelmes
asszony figuráját. A
kisebb szerepekben Kocsis Judit
kissé modorosan adta a szerb Milicát, jól
teljesített Schnell
Ádám
(Nikics), Újréti
László (Kispál), Pataki Szilvia (Danica), és Láng
József ortodox püspökként.
Földesdy Gabriella
Megjelent a Kláris 12/6.
számában
