A szépen felújított 19.
századi kúria épület belső udvarán
újabban nyári, szabadtéri játékok
tartatnak. A hely szűkös ugyan, a színpad egy
nagyszobányi terület, a nézők a maradék
helyeket foglalják el „székestül”. 140
férőhelyet lehet maximálisan képezni az udvaron.
Sajnos, nem minden székről
látható be az egész színpad, én
sokat nyújtogattam a nyakam, hogy lássak,
időnként pedig egyes szavak, mondatok nem hallatszottak
jól. Az egységes
helyárba (3000
Ft)
viszont beletartozik az ülőpárna, hogy
komfortérzésünk teljes legyen.
Ottlétemkor teltház volt.
A kétszemélyes kamaradarab, Daniel Glattauer műve, ami a
„Gyógyír
északi szélre” címet viseli
(fordító: Kajtár
Mária), az Orlai
Produkciós Iroda felfedezése, és a
Belvárosi Színház sikerrel játszotta az
elmúlt színházi évadban. Kifejezetten
jó választásnak tartom az Óbudai
Társaskör
nyári programja számára, már csak
azért is, mert nem ugrabugráló
vígjáték, és
nem kényszer „happy ending” a befejezése.
A mű regény formában
íródott eredetileg, modern korunk
kommunikációs vívmányát, az e-mailt
használja közvetítő közegként annyira,
hogy
az e-mailező két szereplő, Emmi és Leo nem ismerik
egymást, párbeszédük a
drótpostán zajlik.
Természetesen
akaratukon kívül kezdenek levelezésbe, egy
véletlen folytán Emmi Leónak küldi
az e-mailt, amiben lemondja a megunt képes
újságot, válasz választ követ,
és
máris kialakul a távszerelem, ami persze hullámzik
folyton folyvást. Csipkelődnek
egymással, előbb Leo az, aki gúnyos válaszokat ad
Emminek, kioktatja, lekezeli,
sőt régi szerelmének, Marlene-nek „dicsét
zengi”, később Emmi vonul vissza,
persze inkább bizonyságot akar, hogy a férfi őt
akarja, őt szereti, nem
pótlékként használja stb.
Tulajdonképpen ez az állandó érzelmi
hullámzás tartja
fenn az előadás két órája alatt az
állandó figyelmet. Nincs szünet, nem is
hiányzik,
így legalább nem zökkenünk ki a két
fél kapcsolatának folyamatából.
A színpad stilizáltan ugyan, de
megosztja a szereplők
lakását, a baloldal Emmi
hálószobája, a jobb Leóé, a
válaszfal csak
képzeletbeli. A laptop ott van mindkét lakásban,
de nem szerves része a
játéknak, mert a szereplők nem ülnek előtte e-mailt
írva közben, legfeljebb
ránéznek, hanem az általuk írt
szöveget eljátsszák színészi
eszközeik
segítségével, állandóan mozognak,
ki-be mászkálnak a szobából, hol isznak,
esznek, hol fogat mosnak, öltöznek, lefekszenek,
érzelmeiket folyamatosan
kifejezik a nézők felé.
Azt hinné az ember, hogy két
teljesen magányos félről szól a
darab, akik partnert keresnek egymásban. Nos, tényleg
keresik a partnert, ám
Emminek van férje, de ő teljes szabadságot
biztosít feleségének, Leo ugyan
nőtlen, de hébe-hóba vannak partnerkapcsolatai. A
valóságos találkozás
lehetősége lóg a levegőben egész idő alatt, mi
nézők szinte sóvárgunk utána,
mégsem jön létre. Első alkalommal nem ismerik fel
egymást a megbeszélt találkahelyen
(egy bárban), másodszor már a férfi
lakására kéne menni Emminek, de nem tudja
megtenni,
mert férje egyetlen szóval, akaratlanul elárulja,
hogy tud a kapcsolatról. Ez
pedig zavarja az asszony lelkiismeretét. Így ér
véget a netes kaland.
A kamaradarabot
Göttinger Pál rendezte, semmi avantgárd
nincs benne, ahogy a díszlet- és jelmez is
hagyományos (Sebő Rózsa),
Leo
szobájának fotelje kifejezetten ósdi jellegű,
amibe egy 30-as fiatalember
manapság már bele se ülne.
Fullajtár
Andrea és Őze
Áron szívügyüknek tekintik az
általuk megformált figurák sorsát, nagy
átéléssel játszanak,
örömüket lelik a
játékban. A címlapról hiányzik a
férj hangját alakító Hegedűs D. Géza neve. Ha
csak a hangja hallatszik, akkor is ő mondja – igaz,
magnóról.
Daniel Glattauer regénye a
helyszínen megvásárolható magyar
fordításban.
Földesdy Gabriella
