Georg Büchner 19. századi
klasszikus drámájából Robert
Wilson ötlete nyomán két angol szerzõ, Tom
Waits és Kathleen
Brennan (zene és szöveg) énekes
adaptációt készített. 2000-ben volt az
õsbemutatója Koppenhágában, ezt rendezte
meg a
Katonában Ascher Tamás. A
dráma régi fordításához nem kellett
hozzányúlni (Thurzó Gábor), az angol
nyelvû songokat pedig angol nyelven énekelték a
színészek, és kivetítõn
olvashattuk a dalok magyar fordítását. A zene,
amit az adaptáció hozzátesz a
drámához, vésztjósló futamaival
majdnem olyan szervesen illeszkedik a
történethez, mint a Koldusoperában Kurt Weil dalai a
cselekményhez. Még
félelmetesebbé teszi az amúgy is véres
történetet.
Mint oly sok dráma, ez is
megtörtént esemény alapján
íródott, az 1821-ben történt
gyilkosság – a borbély több
késszúrással megölte
szeretõjét – felkavarta a korabeli
közvéleményt, vajon normális-e az
elkövetõ?
Büchner drámája nem szolgál ennek
megválaszolására, inkább a gyenge
idegzetû,
szenzitív fõhõs önmagával
vívott
harcát látjuk, amíg a sértett férfi
önérzettõl
eljut szeretõje brutális megöléséig.
Merthogy a Woyzeck
féltékenységi dráma,
szerelemféltésbõl ölõ gyilkos a
fõhõse.
Szokványos történet, mondhatnánk,
hányan írtak már errõl
drámát?
És mégis, mindig megborzongatja a nézõt.
Aki
beül a színpadra, végig azon töpreng,
miért nem tudja elkerülni Woyzeck a
tragédiát.
A dráma mindenkori rendezése
épp ezt a szükségszerûséget
próbálja igazolni. Woyzeck öl, mert ölnie kell,
másképp nem bír tovább élni,
még akkor is, ha tudja, nem fogja sokkal túlélni
– netán megúszni – tettének
elkövetését.
Ascher Tamás rendezése egy
leszûkített térben játszatja a
feszültséggel teli történetet. Woyzeck, a
fõhõs
ebben a pici élettérben éli
hétköznapjait, minden nap megborotválja a
kapitányt, és minden nap látogatja Marie-t,
akitõl kisfia született. Beszûkült
értelme ezen a
körön kívül nem lát, nem
érzékel mást a világból. Amikor
belép egy harmadik személy az ezreddobos
személyében, és elcsábítja azt a
nõt, aki számára a mindent jelenti
érzelemben,
szexualitásban, az asszony ellen fordul. Azonnal a
szajhát látja benne, és már
csak az elpusztítása jár az eszében. Marie
– bár érzi vesztét – nem tud
menekülni gyilkosa elõl. Woyzeck földön
hemperegve,
több késszúrással öli meg
szerelmét, addig szúr a kéjgyilkosok
módjára, amíg Marie-ban az élet
jelét véli
felfedezni. Csak halálakor nyugszik meg.
A puritán, ablakrolóktól
övezett díszlet, ami térelválasztó
és téralakító funkcióval is
rendelkezik, Khell Zsolt munkája, a szakadt
ruhákból, toprongyból összetákolt
jelmezek tervezõje Szakács Györgyi, a
zenei aláfestés, a songok
kísérõzenéje és a hangszeresek zenei
vezetõje Philipp
György.
A
szereplõk
játékát az összehangoltság jellemzi.
Feladatukat megnövelte, hogy angol
nyelven kellett a dalokat elõadniuk.
Sajnos az angol kiejtés – ha nem is az akcentusa miatt
–, a szavak összemosása,
gyors kiejtése miatt nem érthetõ. Viszont a
feliratozás magyarra fordítja
minden esetben.
Keresztes Tamás Woyczekként
aszkétikus, önemésztõ,
önpusztító alkat. Játékát a
dinamikus mozgás és a végletes szenvedélyek
belsõ
feszültsége jellemzi. Jordán Adél
Marie szerepében az éhes bestiát
játssza, erotikus, szexis nõ, sorsa elkerülhetetlen.
Nagyot
alakít a csábító
ezreddobos szerepében Nagy Ervin,
alakításában az is benne van, hogy
lenézi, kiröhögi Woyzecket, miközben Marie-t
magáévá teszi, mintha csak azért
csinálná, hogy megalázza a szerencsétlent.
A többiek megmaradtak az epizód
szerû alakításnál (Bezerédi
Zoltán, Fekete Ernõ, Kovács Lehel, Kiss Eszter),
nincs több lehetõség – vagy alig – a
figurájukban. Kivétel Elek Ferenc
bolondja, aki még itt is tud új színt hozni,
megindító jelenség ócska mackó
ruhájában, amint Marie csecsemõjére
vigyáz.
Dramaturg: Radnai Annamária,
fényeffektusok: Bányai
Tamás.
Földesdy
Gabriella
Megjelent a
Kláris 2012/5. számában
