Arthur Miller Az ügynök halála című
drámáját
tekinthettük meg a Miskolci Nemzeti Színházban.
Hatalmas drámai ereje van a műnek, katartikus
élményt nyújt a nézőknek.
(Nem volt véletlen, hogy az előadás végén
mindenki felállva tapsolt.) Az
amerikai író ezzel a művével lett
világhírű, elnyerve három olyan fontos
díjat, mint a
Pulitzer-díj, a Tony-díj és a New York-i
Drámakritikusok Körének
díját. A drámatörténelemben ez az
egyetlen mű, ami mindhárom díjat begyűjtötte.
Nemcsak a mű hatalmas siker, hanem jelen esetben a főhőst, Willy
Lomant alakító,
maníroktól mentes Haumann Péter
csodálatos játéka
is. Ahogy megjelenik a nézőtér felől felmenve a
színpadra két nehéz
bőröndjével, már érezzük, hogy egy
élet súlyát, terhét,
hordalékát cipeli benne. 63 éves,
évtizedekig utazott,
házalt, mosolygott. Csak ő tudja, mennyi
elutasításban, orrára csapott
ajtóban volt része. Mindezek ellenére dolgozott
magáért, a
családjáért, a két jobb sorsra
érdemes fiáért, a
kölcsönök törlesztéséért.
Még dicsfényt is kreált maga
köré. Próbálta elhinni, hogy a szerettein, az
egyetlen barátján
kívül sokan ismerik, tisztelik, szeretik. Hiszen ismert egy
még tőle is idősebb „nagy
ügynököt”, akinek csodálta a töretlen
munkakedvét, akit több
százan kísértek el az utolsó
útjára. Viszont ha igazán mélyebbre
tekintünk, az eltelt
éveknek nála több a sara, mint a dicsősége.
Most pedig, hogy már
megöregedett, elfáradt, kikopott a
mókuskerékből, elérkezett a
vég, a végső elszámolás. Legalább a
fiai lennének
sikeresek, akiket próbált tiszteletre, becsületre
nevelni, de azok sem vitték
semmire, szürke tucatemberkék. Itt dől dugába a
„nagy amerikai álom”. Marad a
napi, rosszul fizetett robot, a kisszerűség, a
kölcsöntörlesztés nyűge egy
egész életen át. Nem ismerős ez valahonnan kicsiny
hazánkból is?
Az egyik fiú, Happy (Chajnóczki Balázs)
dolgozik ugyan,de egy szoknyapecér, miközben
konszolidált saját családról
álmodozik. Még sikertelenebb a másik fiú,
Biff (Harsányi
Attila). Ő igazán a papa nőügye miatt siklik ki, vagyis
szeretné arra fogni.
Igazság szerint előtte sem remekel sem a tanulásban, sem
a tanulás elé
helyezett sportkarrierben. Hiába utazik el
sértődötten, továbbra is egy
lúzer marad, aki nem állja meg a helyét sehol.
Lop, börtönbe kerül, csak rosszul fizetett
munkából tengeti az életét.
Aztán kiábrándultan visszatér a
családi fészekbe. A mama (Máhr
Ági) tiszteli a férjét, szereti a fiait,
küzd a nehézségekkel. szereti, szeretné a
nyugalmat, a békességet.
A tragédia akkor tetőzik, amikor az öreg, 63
éves, munkában megfáradt ügynököt a
fiatal tulaj
elbocsátja. Agilisabb, fiatalabb kell majd a helyére, aki
nagyobb hasznot hoz. Willy Loman már
eddig is csak a barátja
kölcsöndollárjaiból fedezte a végtelen
hiteleket, a család
kiadásait, még az utolsó befizetett
életbiztosítási díjat is.
Érzi,hogy a terhet, amit egy életen át cipelt
(és ez nemcsak a két
bőrönd mintakollekciója) egyszer, sőt végleg le kell
tennie. Iszonyúan sok
elszámolnivalója van az embernek az élete
vége felé, és egyszer szembe kell nézni az
igazsággal. Csak egy kiutat lát maga előtt, az
öngyilkosságot.
Felbőg egy autó motorja, és a következő
pillanatban hatalmas csattanással csapódik talán
az
életet és a halált elválasztó falba.
Mi nézők nem látjuk,de az élethű hanghatás
ott
cseng a fülünkben, ott visszhangzik a tudatunkban.
Utána az üres csend, majd egy
pár szó a baráttól a sír mellett, s
a szűk család. De vajon a 20 ezer dolláros
életbiztosítás elég lesz-e arra, hogy a
családját, főleg a fiait megmentse egy
kilátástalan élettől?
Szádvády
Gyuláné
Megjelent a
Kláris 2012/5. számában
