Hallva-olvasva Elfriede Jelinekről és műveiről,
vegyes érzelmekkel, de főleg jelentős
kíváncsisággal ültem be a
színház nézőterére. Az máris
tudható volt, hogy több szerepet ugyanazok a
színészek játszanak, és feltehetően nem
azért, mert nincs kire kiosztani (Epres Attila, Ficza
István e.h., Fila Balázs m.v. ). Sőt, ugyanaz a
férfiszínész hol férfi, hol női szerepet
játszik (Fila Balázs). Ez sem lehet
véletlen. Meg aztán Zsótér Sándor
rendezte a darabot, ami önmagában jelez egy bizonyos
gondolatiságot, felfogást és stílust.
(Fordította: Ungár Júlia.)
Maga a téma is már kíváncsivá
tett: Jelinek „olvasatában" mi történik
(Ibsen) Nórá(já)val a nagyvilágban?
Jelesül a két világháború
közötti Németországban, úgy tűnik. Nos,
egy részét értettem, más
részét nem nagyon. Utóbbinak több oka is
lehet: nincsenek olyan mély ismereteim Németország
gazdasági helyzetéről, a nagy
spekulációkról,
részvénytársaságairól,
bankjairól és egyebeiről, valamint egymásba
olvadásuk konkrét folyamatáról, hogy ezek
említését pontosan követhettem volna. (A
másik ok, hogy egyszerűen nem érthettünk-hallhattunk
jól egyes szavakat.) De talán nem is kell
feltétlenül „gazdasági képben"
lennünk ahhoz, hogy követhessük magát az
előadást. Hiszen elhangzik nagyon-nagyon-nagyon sok más
közhely-tan-elmélet-kijelentés, ami a két
világháború között
„haladó", „modern", újszerű volt: Freud tanai
(minden hibájukkal), jó-rossz elméletek és
elgondolások a nők családi és társadalmi
helyzetéről, a dolgozó nők
problémáiról, de még Marx Tőkéje
is megemlítődik félvállról, meg
elméletek a gazdaság lehetséges
fellendítéséről. A kijelentések egy
részét „komoly"-nak tűnő férfiak
mondják ki, nagyobb részüket azonban – fiatal
nők. Hol bóbitás ruhában, miközben elvben
gép mellett dolgoznak valahol, hol kombinéban,
tarantellát táncolva (sem Nóra tarantella
tánca, sem a lányoké –
munkásnőké és Éváé –
nem az „igazi" tarantella. A mozgás, a tánc az
előadás elejétől a végéig gondosan
„komponált" és igen jellegzetes, beleilleszkedve a
darab és a rendezés gondolatvilágába.
Olykor zene nélkül táncolja Nóra a
„tarantellá"-ját! Koreográfus: Ladányi
Andrea). Más kérdés, hogy a mozgást, a
táncot figyelve még kevésbé érthető
a közben elhangzó súlyos, de csak odavetett
kijelentések konkrét tartalma. De, mint mondtam,
talán nem is annyira fontos minden egyes kijelentés
igazságának elbírálása, vagy a
konkrét társadalmi-gazdasági
történések követése (azt
máshonnan kell megismernünk). Jelinek, így az
előadás sem áll meg egyetlen elmélet, gondolat,
kijelentés igazságtartalmának
vizsgálatához sem. Tehát Jelinek
Nórája sem igazodik ki tételesen ebben a
világban. Nem is marad sokáig „munkásnő"
(alkalmasint takarítónő), hamar szerelmet talál
Weygang konzul oldalán (Nóra Helmer: Kerekes
Éva, Weygang, „mackó": Vajda Milán).
Egy darabig Nóra megint gyerekasszony lehet, csak szerelmet
kínálva – mígnem változnak az idők,
főként a gazdasági folyamatok. És itt
felerősödnek érzelmek, indulatok – olyan
negatív magasságokig, amit a darab intellektuális
(és kissé unalmas) kezdetekor nem is
feltételezhettünk volna. Nóra hirtelen
átalakul addig soha-nem-látott kéjnővé
éppen férjével szemben (Torvald Helmer: Debreczeny
Csaba), aki később gazdaságilag teljesen
tönkremegy – Nóra pedig visszatér hozzá
valamikor, valamiért. Bár az ok Nóra
részéről sejthető: a konzul „átpasszolja"
Nórát a Miniszternek (Máthé Zsolt),
az érzelmek azonban már nem izzanak magas hőfokon (ezen
nem segít a Miniszter teljes ruhátlansága sem
hosszú percekig – aminek, leszámítva a
talán egyetlen helyzetkomikum-megjegyzést, nincs
különösebb jelentősége).
Polgáriasan zárul a darab: Nóra és
férje a nappaliban ismét a gazdasági
híreket hallgatják – együtt. Miután
Helmer már tönkrement.
Bizonyos „igazi" érzelmet vinne a darabba az
Előmunkás (Polgár Csaba) még a
gyárban, Helmer házvezetőnője (Lindéné: Kerekes
Viktória). Kontrasztot jelenít meg
Nórával szemben a gondoskodó,
mélyérzésű Annemarie (Tila Balázs)
más nézeteivel Weygang konzul házában.
A rengeteg elhangzó ilyen-olyan tartalmú, a sokszor
egymáshoz alig-alig illeszkedő mondat, kijelentés a
díszlet szinte folyamatos mozgása előtt-közben
hangzik el (a szereplők csaknem folyamatos mozgása mellett). Az
ötletes díszlet jó része
faépítmény, hiszen
gyárépületről van szó, de megteszi
irodának, szobabelsőnek is aszerint, miként
mozgatják, tolják, forgatják, vonják
össze a magasba vivő lépcsőt, a magas falakat, az
ajtókat. Látunk azért íróasztalt is,
meg néhány szék is kerül olykor. A
díszlet egészében véve érdekes,
jól gördülő-funkcionáló,
mozgalmasabbá teszi az előadást. (Díszlettervező: Ambrus
Mária.)
Emlékezetes néhány pillanat még
Éva halála (a „munkába" hal bele, sorolva a
nagy német részvénytársaságok,
gyárak, óriásbankok neveit. Éva: Szandtner
Anna.) Általában is szóvivő a fiatal
munkásnők között, határozott politikai
nézetekkel. Munkásnők: Kosik Anita e.h.,
Kulcsár Viktória e.h., Törőcsik Franciska e.h.
Fiatal koruk miatt is furcsán, idegenül hangzik
szájukból a sok társadalmi-politikai
bírálat, szociáldemokrata nézet –
feltételezem, ez sem véletlen. A négy fiatal nő
négy különböző gondolatiságot fejez ki:
anyaság, munkás-lét, szociáldemokrata
szólamok és Éva folytonos társadalom-,
környezetbírálata – ezeket
Nórának kellene közös nevezőre hoznia? Aligha.
Hiszen éppen az (lehet) a probléma, hogy ez –
lehetetlen. Nóra inkább saját magára
figyel, saját magát keresi itt is, a férfiak
mellett is.
Hogy Jelinek Nórája végül is mennyire
ismerte meg a világot, el tud-e igazodni e rengeteg féle
nézet és elmélet között (még
Hitler egy mondata is elhangzik), arról kételyeim
maradtak. Saját érdekeit azonban már meglehetősen
jól felismeri. Az idők során felhalmozódó
rengeteg féle nézet, elmélet, tan között
talán maga Jelinek sem kíván
„igazságot" tenni.
Nóra az előadás első néhány
percét leszámítva ugyanabban a zöld
ruhában van. Alatta piros rövid kombiné olykor,
talán. Máskor egy boa, kiegészítők,
hosszú lakkcsizma („kéjnő") teszi
változatosabbá ruhatárát. A férfiak
többnyire elegánsak, a lányok kombinéja,
bóbitás ruhája természetesen nem annyira
(jelmeztervező: Benedek Mari). Kifejező, olykor kellően
izgató a zene is, Tallér Zsófia
munkája.
Györgypál Katalin
Megjelent: Kláris, 12/4.
szám
