Műfajmegjelölése: „játék …
részben" – szellemes, mert hiszen szünet
nélkül játsszák – tehát
szó szerint kell venni, részben játék. De
melyik része az?
Forgách András fordította, ami
már jelez valamit: feltehetően „modern" darab. De
mennyire?
Az internetről azonnal megtudhatjuk: a szerző, „David
Gieselmann 1972-ben született Kölnben. A német
kortárs dráma egyik legmeghatározóbb
alakja. Ismertté Herr Kolpert című darabja tette,
melyet először a kortárs dráma
fellegvárában, a londoni Royal Court Theatre-ben mutattak
be.
„Vacsorázzunk együtt, így szól a
meghívás, de abban a pillanatban, amikor a vendég
házaspár belép az ajtón, kezdődik az
ugratás. Halott van a ládában! ... Vagy
mégsem? Herr Kolpertet, az unalmas bérszámfejtőt
tényleg brutálisan meggyilkolták volna –
minden ok nélkül – a titkárnő és
káoszkutató barátja? És a hitetlenkedő
építész és a cinkos adminisztrátornő
valóban részese lesz egy másik
gyilkosságnak? David Gieselmann darabja ismerős
csapásokon indul el, de ismeretlen terepre
érkezik…" (Forgách András, Internet)
(Egy korábbi bemutató időpontja 2008. április 20.
volt Székesfehérváron, a Vörösmarty
Színház – Pelikán Teremben.)
2010 tavaszán mutatta be a Magyar Színház
Sinkovits Imre Színpada, Sipos Imre
rendezésében. Ő így vall: „Hívő
emberként nekem fontos, hogy ez a darab pont Isten
hiányáról beszél. Egy istenhívőnek
mindig van perspektívája, a Kolpert úr
szereplőinek nincs. Tulajdonképpen ez az előadás
szórakoztató módon mutatja meg az
ürességet: egy ugratásokkal tarkított
történetet látunk, aminek a végére
kiderül, hogy a viccek mögött jóval több
rejtőzik." És: „Az én szememben ez egy abszurd
komédia. Sokaknak Ionesco vagy Mrozek ugrik be erről a
műfajról, ám én a Kolpert urat egy pinteri
abszurdhoz hasonlítanám: alapvetően realista
előadás, ahol azonban csak látszólag van minden a
legnagyobb rendben". (Internet)
16 éven felülieknek ajánlják az
előadást – mert ők már találkoztak
élettel és halállal. Abszurd, vagy
vígjáték, vagy komédia – kinek hogy.
Mert máshol ezt olvashatjuk a darabról: „A
kortárs német abszurd megfűszerezve némi
beszámíthatatlanul valós krimimotívummal".
(7ora7.hu) Ámbár még szatíraként is
jellemezhetjük, ha nagyon muszáj.
Mert ezek a „valós krimimotívumok" humort is
teremtenek, de talán elfedik a lényeget. A
kiüresedést nem belülről éljük meg,
legfeljebb messziről nézve elfogadhatjuk, hogy ezek az emberek
– látványosan a Sarah Dreher és Ralf
Droht-pár (Ruttkay Laura és Bede Fazekas
Szabolcs), kevésbé látványosan a
Mole-házaspár is (Edith – Benkő Nóra,
Bastian – Fillár István) – mennyire
kiüresedtek. Furcsa módon Bastian megütközik
azon, hogy Ralfék nem házasodtak össze –
holott ez
inkább csak ál-problémának tűnik.
Kiégettségük a gond, fiatal koruk ellenére.
Sarah kihívó, erotikus, elcsábítaná
akár a kimért, magába forduló Bastiant is
– ennek megfelelően Ralf is próbálkozik az ijedős,
férje által nagyon is elnyomott, férjétől
tartó Edithnél. Akik előbb nem isznak alkoholt –
szemben Sarah-ék bevallott „vedelésével"
–, aztán bepótolják. De mégsem ez a
játék igazi „tartalma".
Először valóban nehezen hihető, hogy a színpad
előterében álló, nagy, titokzatos láda
üres, nincs benne Kolpert úr. Hiszen még
kopogások is (ki)hallatszanak! – újabb alkalmakat
teremtve helyzetkomikumokra. Bastian, mint amolyan kimért
lelkiismeret, kezd életre kelni, félelmetessé
válni. Négyük közül talán csak ő
nem érzi, hogy ebben a légkörben muszáj
választani: vagy gyilkos lesz valaki, vagy meggyilkolt. A
külső, de többször is belépő Pizzás
– egy pizzafutár – (Rancsó Dezső) a
másik, aki nem fogja fel, mi zajlik itt, ő
kívülállóként csak furcsállja,
ami történik, bár sok furcsaságot
látott már addig. Így hát ők ketten
szaporítják az áldozatok számát.
Mert Kolpert úr véres hullája mégiscsak
előkerül – kizuhan a szekrényből. Amire
korábban amúgy utalás történik, csak
nem hiszik el ezt a házigazda párnak. Pontosabban
már tréfának vélik, hiszen a láda
– amiben viszont nagyon komolyan hittek – üres volt. A
legmélyebb átalakulást az addig elnyomott Edith
magatartás változásán láthatjuk.
Miután nagyon nagy indulattal öli meg a pizza-futárt
– lezuhanyozik. A legjobb, amit tehet… A korábbi
igencsak erős indulat-kitörése után – Kolpert
úr ellen – azonban talán nem is annyira meglepő ez
a fordulat.
Kevés fogalmat alkothatunk a káosz-kutató
Ralf elgondolásáról, tudományos
munkájáról, bár a
káosz-elmélet több elemét pontosan
idézi. De persze elsikkad a folytonos párbeszéd,
indulatok tengerében. Ugyanakkor talán éppen ezt a
káoszt próbálta meg színre vinni maga a
szerző. Bizonyos fajta káosz valóban
érzékelhető – az előadás csaknem
legvégéig pergő dialógusokat, kavarodásokat
látunk, a pizzarendelések sorozatos
összekeveréséről – helyzetkomikum
forrása – nem is beszélve. De ez nem az igazi
káosz. Az igazi káosz az emberek fejében van, ha
van. Vagy az üresség inkább? Hiszen még
szórakozni menni is unalmas – Sarah megfelelő indulattal
írja le, hogy a szórakozóhelyen azokat
látják, akikkel már a
középiskolában is együtt jártak,
és akik szintén azokat bámulják, akik
szórakozni mentek... Minden, minden unalmas. A gyilkosság
az elején még túlzottan is visszafogott Edith-et
kielégíti – néhány percre. Ő
még „hulla-gyalázásra" is képes, a
gyűlölt Kolpert úr esetében. Természetesen
hármójuk számára marad a végső
üresség, ruhátlanul az embrió-pózra
emlékeztető „sírdogálás" most
már a teljes magányban, elszigeteltségben
egymástól is.
Kétségkívül vehetjük humornak is
– itt-ott. Gyilkosságokkal telezsúfolt napjainkban
ez a három hulla – „akik" ráadásul
premier plánban „megjelennek" az előadás
vége felé a láda felénk eső
oldalának eltávolításával,
mögötte plexivel, egymáson fekve a három
„hulla" gondosan elrendezett „kompozíciója"
alaposan szemügyre vehető – már szinte „semmi".
Azt sem igazán tudni, miért vetkőzik meztelenre Ralf
– „mert kedvem van hozzá" –
állítja... Nincsenek érzelmek? Az előadás
során többször is nagy érzelmek jutnak
felszínre: Bastian féltékenysége, Edith
gondoskodása cukrossá vált férjéről,
Bastian munkanélkülisége, bár talán
valóban tehetséges építész –
ezt nem tudjuk meg végül –, talán
túlzott önérzetessége, Edith heves
kirohanása Kolbert úr ellen, aki nem veszi őt (sem)
emberszámba. Mindez azonban számukra kevés, vagy
unalmas? A belső űr a gyilkosságokkal azonban nemhogy eltűnne,
tovább növekszik – hiszen nem is lehet ez
másként, az igazi emberi értékeket
tekintve.
Az előadás fordított látásszögből
keres kiutat a belső űrből: mi az, amit nem szabad tenni. Az
előadás ezt pontosan megmutatja. A díszlet kifejező,
jól használható: a szinte
túlzsúfolt, modernnek tűnő szoba, telefonnal, a
hangsúlyosan nagy ládával (Szlávik
István). Jellemzőek a jelmezek is: Ralf
mezítlábas lezsersége, Sarah kihívó
öltözéke, a Mole-házaspár
konzervatívnak tűnő öltönye-ruhája. (Tordai
Hajnal munkája) Jó a zeneválasztás is.
Györgypál Katalin
(Megjelent a Kláris 12/3.
számában)
