Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

JÁTÉK A KASTÉLYBAN

SZÍNHÁZ

JÁTÉK A KASTÉLYBAN

Vígszínház

Nagy a divatja mostanában Molnár Ferencnek! Világhírű és immár klasszikus színpadi szerzőnk darabjait több budapesti színház tűzte műsorára az utóbbi időben (Egy, kettő, három – Ibolya: Pesti Színház; Liliom: Magyar Színház). A Vígszínház a Játék a kastélyban című szellemes vígjátékát játssza sikerrel. A darab témája könnyed és szórakoztató. Színházi környezetben játszódik, hősei írók, zeneszerzők, és természetesen színészek. A kedves operettprimadonna, akinek vőlegénye az ifjú zeneszerző, egy vidéki kastély szobájában flörtöl a „nagy" színésszel. A vőlegény és pártfogói, két jeles író, szintén a kastélyba érkeznek – a darab elején arról értekezve, hogy hogyan is kezdődjön egy vérbeli vígjáték! Miközben erről folyik a beszélgetés, a szobából áthallatszik az epekedő színész udvarlása és a menyasszony válaszai. A vőlegény kétségbeesetten hallgatja a „forró" szavakat és a primadonna-menyasszony reagálását. És itt jön Molnár Ferenc remek ötlete: Turai, a jóindulatú és nagyon megértő író megmenti a helyzetet. Sikerül elhitetnie a vőlegénnyel, hogy mindez csupán egy színdarab próbája volt, amely darab majd elhangzik az esti előadáson. És ebben a „darabban" Turai nevetségessé teszi a „nagy" színészt, bebizonyítva, hogy ripacs még az udvarlásban is. Marton László rendezése elegáns és magával ragadó. Khell Csörsz egyszerű kastély-hall díszlete, jobbról-balról ajtókkal, jelképezi a helyszínt. Jánoskuti Márta elegáns jelmezei, különösen a női főszereplő ruhái szépek, mutatósak.

Benedek Miklós kedves, közvetlen modorban játssza Turait, a cselekmény mozgatóját. Jól érzékelteti a gyorsan reagáló, segítőkész, „ötletgazdag" írót. Tornyi Ildikó, a Vígszínház kedves, ifjú művésznője szépségével is hódít. Őszinte a primadonna szerepében, és hiteles az ijedtség pillanataiban. Kitűnő Lukács Sándor, a „nagy" színész alakítója. Kellőképpen beképzelt és pojáca. A sármos külső mögötti, kakaskodó és öntelt színészt ironikusan ábrázolja. Tahi Tóth László ezúttal az inas szerepében igazi jellemfigurát alakít.

A Játék a kastélyban előadása a régi vígszínházi estéket idézi.

Tárkányi Imre
Megjelent: Kláris, 2010/3.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©