Több mint száz éve folyik már a regények színpadra adaptálása, legyen az vidám, vagy szomorú, mindegy. Összemosódtak a műfajok, győzött az epikus színház. Mára a világirodalom szinte minden valamire való prózai művét játszották színpadon a Gilgames eposztól a Száz év magányig, miért pont Henry Fielding maradt volna ki? Az adaptálás David Rogers nevéhez fűződik, a zenét Kovács Márton szerezte, a dalszövegeket Lőrinczy Attila, mindebből egy jópofa, rendkívül pergős (szinte mindenki szaladva közlekedik a színpadon), polgári erkölcsöt pukkasztó zenés vígjáték kerekedett, ami itt-ott hasonlóságot mutat a Koldusoperával, meg annak utódaival.
A Tom Jones a 18. századi Anglia társadalmi regénye, Fielding a korszak egyik legégetőbb problémáját vette elő, nevezetesen azt, hogy egy fiatalember érvényesülése attól függ, hogy hová születik, gazdag házba vagy szegénybe, aztán még attól is, hogy törvényes vagy törvénytelen a származása. Ha gazdag és törvényes, mindent elérhet, ha szegény és törvénytelen, akkor nyomoroghat élete végéig, és naponta megalázzák, kicsúfolják mindazért, amiről semmit sem tehet. Vígjáték, illetve happy ending csak akkor válhatott egy ilyen történetből, ha a végén kiderült, hogy egy előkelő származású hölgy vagy úr félrelépéséből származik ugyan, de a rokonság mellé áll, adoptálja, magával egyenrangúnak ismeri el. Hát ez történik Tom Jones-szal, akinek minden testi-lelki jó tulajdonsága megvan, hogy boldoguljon az életben, sikeres és gazdag legyen, csak amíg senkiházi fattyúnak könyvelik el, addig semmit sem tud elérni, mert képességei, esze, külleme nem számít a társadalmi ranglétrán. Még a boldogulása is csak oly módon sikerülhet, hogy szerelme, Sophie Western a szerelmi házasság híve, és képes megvárni Tomot, nem hajlik meg a szülői önkény előtt. A szülői önkény ugyanis a gazdag, amúgy jellemtelen balfácán mellé kényszerítené a szépséges leányzót.
Bezerédi Zoltán rendezése színház a színházban: egy műkedvelő előadásba rejti el Tom Jones kalandjait. A történet szatirikus elemeit hangsúlyozza, azt, ami már párszáz éve folyik a művészetekben: kigúnyolni az ósdi, elavult, hazug életformát, amelyben csak mutatni kell, hogy az ember ájtatos, tisztességes, titokban pedig sóvár kéjencként élvezni a tiltott gyümölcsöket. Gúny és irónia illet mindent, amit a polgárság, majd annak utóda, a városlakó értelmiségi, középosztálybeli, vagy „elnyomott", esetleg „kizsákmányolt" elítél, persze időnként maga is művel. Bonyolult életünkben sokszor nem vesszük észre magunkban a gerendát, csak a másik szemében a szálkát. Olyan villámsebes ritmust diktál a rendező a színpadon, hogy időnk sincs ezen elgondolkodni. Percnyi, pillanatnyi megállás akkor van, amikor egy-egy betétdal elhangzik, valaki zenélni kezd, énekel, zongorázik, klarinétozik. Szellemes megoldásnak tartom, hogy a zenészek a színpad két oldalán takarásban játszanak, lehet is látni őket, meg nem is. Élő zenét adnak, így el lehetett kerülni a „play back" –féle művi megoldást, gépzenét.
Menczel Róbert díszlete kissé eklektikus, kellőképp jelzésszerű, sokszor inkább van, mint nincs, ehhez képest Cselényi Nóra jelmezei többségében hagyományosnak mondhatóak, legalábbis a nők krinolinszoknyáit vagy a gazdagok bársony mentéit tekintve, viszont a dominó jelmezek túl egyszerűek és suták.
A színészek élvezik a vígjáték adta bohóckodás lehetőségeit. A címszerepet játszó Tasnádi Bence még egyetemista, tehetségesen alakítja Tom hálás figuráját. Sokat sejtető, bölcs szerepében látjuk Hegedűs D. Gézát, az ügyi-fogyi úrfit Fesztbaum Béla játssza, aki alkatilag determinált erre a szerepre. Az epizódalakítások közül legjobban Kútvölgyi Erzsébet fogadósnéja tetszett, emlékezetes volt Borbiczki Ferenc bősz apa szerepben. Jó volt még Pap Vera, Tornyi Ildikó és Majsai-Nyilas Tünde, viszont ezúttal Lukács Sándor és Igó Éva kicsit kilógtak az előadásból, halványabbak voltak, mint szoktak lenni egyébként.
Az előadás kulcsszava a „muff”, amely ugyan táska formájában megjelenik a színpadon, de a kifejezés kétértelműsége mindvégig erotikus színezetet ad a játéknak. Mondhatnánk pestiesen: „ögyes".
Földesdy Gabriella
Megjelent: Kláris, 2011/5.
