Megható szerelmi történet ifj. Alexandre Dumas – immár klasszikussá vált – színműve, A kaméliás hölgy. A Magyar Színház Kiss Csaba átdolgozásában és rendezésében mutatta be a darabot, amely néhány ponton eltér az eredetitől – elhagyva többek között a végső, haldoklási jelenetet –, de így talán a mai néző számára még elfogadhatóbb a párizsi kurtizán, a halálra készülő Marguerita története. 1943-ban Bajor Gizi játszotta a címszerepet a Nemzeti Színház színpadán. A Délibáb c. lap korabeli kritikusa, György László szerint: „a darab értékelése születésétől kezdve csak egy-egy nagytehetségű színésznő alakításán keresztül volt elképzelhető". Nos, ilyen volt akkor Bajor Gizi, és később, 1957-ben Tolnay Klári. A nyolcvanas években pedig Hernádi Judit alakította az utolsó szerelmi fellobbanását átélő, tüdőbajos párizsi szépséget. És filmen a nagyszerű Greta Garbo! Most ismét egy szép, nagyon tehetséges művésznő formálja meg a főszerepet: Györgyi Anna. Játéka megrendítő és emlékezetes. Amikor a rajongó, bálozó fiatalok, barátok közé megérkzik, látszik az arcán, hogy tudja: ez az utolsó farsangja. És amikor az orvos közli, hogy már nem sok ideje van hátra az életéből, úgy tűnik, nem is figyel a szavára. Az ifjú Armand szerelmi vallomását, közeledését szinte cinikusan fogadja, de a fellobbanó szerelmet is nagyon szépen ábrázolja. Utolsó, kétségbeesett kiáltása a férfi után, megrendítő. Szép, emlékezetes pillanatai vannak Marguerita szerepében. Az ifjú, lángoló szerelmű Armandot Gémes Antos alakítja, kissé visszafogottan. Csak a végső kártyajelenetben, a lánnyal való pénzbeli „leszámoláskor" érezni játékában igazi érzelmi kitörést. Nagyon jó Kubik Anna, a barátnő, Prudence alakítója. Fiatal szerelmének goromba megnyilvánulásakor a szemtelen és méltatlan sértegetésre szinte megdermedve reagál: fájdalma kiül az arcára. Aggódása Margueritáért nagyon őszinte, ugyanakkor a szerelmre „éhes– még mindig szép, de már nem ifjú nőt is megkapóan játssza. Csernus Mariann két megjelenése a darabban szimbolikus jelentőségű. A virágárus, idős asszony mintha a végzetet jelentené Marguerita számára.
Fillár István kemény, erőteljes alakítással ábrázolja az apa figuráját, Tóth Éva a mindenes Nanine szerepében nem csupán szolgálólány, de barátnő, és egy kicsit anya is. Végh Péter a doktor figuráját egyszerű eszközökkel állítja elénk, Fülöp Zsigmond a fiatalok közé „keveredett" idősebb, korhely férfiút alakít – kissé már szenilis tartással. Horváth Illés a régi udvarló. Magabiztos és sértődékeny alakot formál meg szerepéből. Ruttkay Laura kacér, fiatal lányt játszik. Életvidám, kacarászó személye a tüdőbeteg Marguerita ellentéte.
A jelmezeket Berzsenyi Krisztina tervezte. A látvány–díszlet – öltözőasztal, kártyaasztal, zongora, majd később ágy és kerti fonott hintaszék – Csanádi Judit munkája. A darab zenei összeállítója Melis László – külön említést érdemel az utolsó báli jelenetben felhangzó Pezsgőária dallama a Traviatából. Marguerita és szerelme, Armand a második részben vidéken tölti napjait. Ezt a vidéki hangulatot idézi – érdekes ötlettel – egy élő kakas „szerepeltetése". És jó rendezői ötlet az udvarló megjelenése autómobilon, mintegy jelezve a gazdagságát – Armand szegénységével szemben.
A kaméliás hölgy – megcáfolva az egykori kritikát – ma is érdekes és megindító történet, mert a szerelem, az érzelmek megjelenése a színpadon sohasem lehet unalmas, vagy éppen giccses…
Tárkányi Imre
Megjelent: Kláris, 2011/1.
