Télen látták meg egymást a buszmegállóban, mínusz tíz fokban, amikor a szív melegére igencsak szükség van. A fiú kissé ügyetlenül szólította meg a lányt, valami olyasmit mondott – ez az idő elpusztítja a bacilusokat –, úgy gondolta, ez a tényközlés nem tűnhet tolakodónak. A lány először meg sem akarta hallani kötött sapkája alatt a meteorológiai megállapítást, fagyos kezét dörzsölgette. Lassan közelített hozzá Karcsi, miközben levette kesztyűjét, és nyújtotta a lány felé. Ekkor váratlanul melegfront tört a buszmegállóra, ami este hét óra tájt meglehetősen szokatlan természeti jelenség, még a klímaváltozásnak becézett időszámítás előtti világban is. A hirtelen bekövetkezett felmelegedés ugyan nem járt migrénes fejfájással, de meglepte Biri nénit is, aki a Lordok Háza nevű rossz hírű lebuj szomszédságában, egy vakolatig szemérmetlenül levetkőzött épület házmestere volt, és bütykös lábujjainak reumás bizsergéséből nagy találati pontossággal jósolta meg a várható időt. Ezúttal az ő tudása is csődöt mondott.

Olvadni kezdett! A házak ablakát takaró, csokorba gyűjtött, vagy csak egyenként odavetett jégvirágok szirmaikkal együtt elszálltak észak felé. Az eddig csikorgó ajtók puhán nyílottak, a városháza egy befalazott ablakmélyedésébe magát bevackoló szájharmonikás koldus meglepetve tapasztalta, hogy a kő, amin ül, egyre melegebb, mintha elektromos szálakkal fűtenék. Balhés Pepinek, a buszállomáson tiltott szerencsejátékot folytató vagánynak nem tett jót a hirtelen felmelegedés. Tizenkét, kalapba rejtett, számozott golyóból mindig kihúzta vakon a hetest. Trükkje az volt, hogy a hetes számú golyót otthon a szaratov márkájú, szovjet – tehát megbízható – hűtőszekrényében előre hűtötte. A hirtelen felmelegedés miatt minden golyó azonos hőmérsékletűvé vált.

A dermedt bozótban rejtőző feketerigók is megszólaltak, és láss csodát, a lány fagyos tekintete mosollyá olvadt. Karcsi áldotta magát, hogy a könyvtárból nem a kötelező irodalomként feladott, vizsgaanyagban is szereplő Diabetikus dogmaterializmus egyes kérdései napjainkban című könyvet hozta magával, hanem olyat választott, aminek szíve volt, és dobogott. – Nagyon jól jött most ez a melegszívű könyv – hálálkodott magában, ahogy a lány arcának színeváltozását meglátta. Tulajdonképpen nem haragudott egyáltalán a tudományos szocializmus tanárára, akár elégedett is lehetett volna vele, mert az aláírta a vasfüggönyön túlra szóló útlevélkérelmét. Mi több, támogató sorokat írt diákja útlevélkérelméhez: „Nagy Károly elvtárs alapvetően és főbb vonalaiban nem egy rosszindulatú káder.”

A lány nézegette a kesztyűt.

– Nyugodtan felpróbálhatja, nincsen benne egér – biztatta hamiskásan a fiú.

Azon a télen már Karcsi bá’-nak szólították a fiatalok az amatőr focicsapatban, ahol időnként még játszogatott. Mosolyogva fedezte fel, hogy fia ugyanazt a téli kesztyűt húzta a kezére, amit ő hordott hajdanán.