"Így, hetven felé"
Gyárfás Tamás
ÜZENT NEKEM A TAVASZ
Ím leszállt
csöndesen a hófehér madár,
Mély hóban vajúdtak a távoli hegyek,
S elmerült az éjben a tetszhalott határ.
Dacoltak a Téllel a büszke-zöld fenyvesek.
Kerül az álom, míg alszik a nagy világ,
Maszk nélkül jár a Kín – Halál
az éjben.
Ha rádöbben az Ember, nincs tovább,
Kinek higgyen? Hol lakik az Úristen?
Mert üzent nekem a farkas-arcú Tél,
Érted jöttem, kenyered elfogyott,
Nem kellesz már senkinek. Vén lettél,
Eltékozolt életed meg nem válthatod!
De üzent nekem a Tavasz. Üzent
Az ébredő fák sóhajával,
A lángoló Nap tüzével üzent,
Nyíló virágmezőkkel, Hóvirággal.
Énekes pacsirták dalával üzent nekem:
Ne higgy a kaján, jég-szívű Télnek!
Csábító jégvirágait ne
érintsem,
Kristálypalotájába be ne lépjek.
Kibontott árvalányhajjal üzent a Tavasz,
Várjak rá Farsanggal, dallal és tánccal,
Homlokomon hófehér virággal.
Lepkeszárnyon rám találjon a Tavasz. |
|
|
|
