Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

Könyvespolc

Györgypál Katalin

PANDÉMIA, VAGY AMIT AKARTOK

Csató József könyve

Szép kiállítású és gazdag tartalmú könyv Csató József székesfehérvári újságíró, szerkesztő, író, nyugállományú főtanácsos tizedik kötete Pandémia, vagy amit akartok címmel. A kötet főként a pandémia kezdete óta készült írásait tartalmazza, feltehetően főként időrendi sorrendben, bár dátumok alig szerepelnek az egyes írások végén. Ezeket megszámolnunk sem kellene, tudhatjuk az Utószóból: a kötet 81 írást tartalmaz – és emellett gazdag képanyagot.

Az Előszóból megtudhatjuk előző köteteinek fő jellemzőit, érdekességük miatt is érdemes leírni címeiket: Ötven esztendő az ősi koronázó városban és A Római Sas Birodalma és Rendje története, később olaszországi élményeiről íródott Az én Itáliám, majd a nagysikerű Katonaportrék. Egyik lektora volt az Emlékalbumnak (ŐsfAlköz), majd egy gyönyörű Művészalbum szerkesztése következett. Számos megérdemelt kitüntetéséről is értesülhetünk.

Következzenek az írások. Legelőbb is a rémisztő pandémiás adatok szeretett Itáliájából, majd az önkéntes karantén. Többször olvashatjuk Sipos Mari nevét, vagy róla, vagy tőle számos írás szerepel. Ugyanígy gyakran szerepel Bornemisza Attila és a Cserhát Művész Kör neve is, vagy éppen a szerző értő recenziója olvasható Bornemisza Attila kötetéről. Vagy „visszaemlékezés egy festmény nyomán”, majd még egy festmény (Nyári délután, ill. Október), novella a Digitális szerelemről, szépirodalmi szintű leírások évszakokról vagy éppen hazánk csodálatos tájairól.

Különös ízt adnak a kötetnek a talán kevésbé ismert Római Sas Lovagrend különböző kérdéseivel foglalkozó írások, köztük pl. már a címében és figyelemfelkeltő „Egy mai római lovag Caius Marius táborában” címmel – amikor először olvastam, érdemes volt jobban utánanéznem, mi és ki is ez, de a szerző írásából is közeli képet kaphatunk a mai lovagrendről. Csató József köztünk él, pontosan érzékelve, mi minden történik „Megbolydult világunkban”. Nőnap, húsvét, anyák napja, majd halottak napja, később újév – minderről szintén komoly mondanivalója van a szerzőnek.

Rengeteg rendezvény, ünnep, gála, összejövetel mind-mind Csató József írásai nyomán kerülnek közel hozzánk. Könyvbemutatók, kiállítások bővítik a sort. Közösségi munka, vagy éppen színes gyöngyökből készült kétszeres magyar rekord (Szőcs Sarolta, Parlament épülete). A szerző értékrendjét jól tükrözi több kifejező írása a polgárőrségről.

És rengeteg ember. Nevek, évszámok, alkalmak, ismeretségek. Mindennapi hősök és neves emberek, utóbbiak között pl. Dr. Kesztyűs Ferenc képzőművész, tanár, újságíró, jogász (Barangolás a színek birodalmában c. kötet kapcsán többek között). De mesterfodrász, pékmester, boros gazda, vagy éppen főorvos. Hosszabb emlékező írása Erdős Albin latin tanárról, a „legendás pedagógusról” szól, akiről a gimnáziumban termet is elneveztek. Megható írása a „Levél a túlvilágra” című dr. Varga Zsuzsának, 2007-ben elhunyt feleségének, amelyben a közös, majd az azóta eltelt sok évben történteket írja meg, ha röviden is – szól az unokákról is, akik azóta születtek.

Közvetlenül ezután olvashatjuk „Születésnapi köszöntő”-jét Sipos Marinak, akit középisoklás kora óta ismer, majd sok év után lett ismét látóközeli a kapcsolatuk, amelyben jelentős a szerepe az Ősfehérvár Művészeti Alkotóközösségben végzett közös munkájuknak. Ez az írás korábbi, még 2018-as, a feleségének szóló levél 2021 novemberi.

A szerző részletesen ír saját győri éveiről; írása érdekes, fordulatokban gazdag.

A kötetben három kifejező, szép vers is olvasható a többi írás között, érdemes felfedezni ezeket (Intelem; Az idők végezetéig és A titkok nyitja címmel), nem beszélve a szilveszteri plamfettről (Intermezzo a török fürdőben, még 2015-ben).

Oklevelek, Aranydiploma, kitüntetések, köszönetek garmadája, valamennyi jól megérdemelten. Elnézegetjük a képeket… És nem hagyhatom ki, hogy többször olvashatunk a Kláris folyóiratról is, kitüntetése és az itt megjelent cikkei kapcsán.

Csató József sokrétű, témában is szerteágazó könyvét érdemes olvasgatni, lapozni, nézegetni, ízlelgetni – egyszerre elolvasni lehetetlen.

Összességében valóban értő krónika életéről, közös életünkről, kultúránkról, ezért különös értéket is képvisel.

(Csató József: Pandémia, vagy amit akartok. K.: Cserhát Művész Társaság, Székesfehérvár, 2022, 198 p.)


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©