A kétszáz oldalas puhafedelű könyv rendhagyó szerkesztésű és felépítésű. Műfaját maga a szerző nevezi jegyzetsorozatnak, amely jegyzetek 77 egymást követő fejezetben kerülnek napvilágra. Mindezt Bene Kálmán nyugdíjas főiskolai tanár, tanszékvezető [Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, majd Tanítóképző Kar, Szeged], Madách-kutató tárja elénk, aki néhány évvel ezelőtt látását elveszítve vállalkozott arra, hogy az elmúlt ötven évben felgyülemlett irodalmi tapasztalatait, illetve irodalmi csemegéket, fricskákat foglalta kötetbe, átadva mindezt az utókornak.
Bene Kálmán jegyzetei az elmúlt két évben már megjelentek heti gyakorisággal a Pannon Tükör Online „hasábjain” Titkos filosz töprengéseiből címmel, és K-H G álnéven. A tréfás kedvű profesz-szor úr sokáig tudott inkognitóban maradni, amikor csak azok tudták kilétét, akik a jegyzetek alapján felismerték stílusát, gondolatait, vagyis a közeli ismerősök, tanítványok voltak képesek őt beazonosítani.
Jelen kötet már nem titkolódzik, a szerzőt kiírja a könyv fedelére, belül viszont megtartja a K-H G álnevet, amely Örkény egyperceséből került át. Örkény Dr. K-H G-ja szuper intelligens, a német irodalmat jól ismerő professzor, akit a náci büntetőtábor buta és szolgalelkű őre saját kicsinységét dühösen leplezve, kivégez. A szomorú egyperces nem a hasonló sors kapcsán kerül a könyvbe, a szerző saját értelmezést ad a három betűnek: Kézirat Halász Gábor Madách kiadványa nyomán. Bene Kálmán kezén ugyanis az összes Madách-kézirat átment, és számos újrakiadás keletkezett, amely az 1942-ben megjelent Halász Gábor-féle Madách összes műveit újraolvassa, kiegészíti, utánajár minden adatának.
Igaz, legtöbb szó a jegyzetekben Madáchról esik, fókuszban egy Tragédia-sor helytelen olvasatának helyreállításáról, A civilizátor  beszélő neveinek elemzésével,  de másokról is szép számmal! Találunk benne részletes verselemzéseket, persze olyanokat, amelyek mellett eddig elsiklottunk (Vörösmarty: Ábránd; Ady Endre: A ló kérdez; Juhász Gyula: Télutó; Arany János: A lepke; Babits Mihály: Danaidák), azután olvashatunk kisprózai művekről, amelyekre a szerző hívja fel a figyelmünket (Dino Buzzati: Karácsonyi történet; Aszlányi Károly: Hét pofon, John Updike: A kentaur). De komoly eligazítást kapunk néhány kevéssé ismert irodalmi témában is, mint Czóbel Minka, aki többet érdemelne az utókortól, mint amit kap, a felejtést. A későn megszeretett Krúdy Gyula csodás prózájáról, és Az ecetfák pirulása c. írásáról, utóbbiból fél oldalt idéz. Kapunk a könyvből sok kedves elmélkedést az „I” betűvel kezdődő női nevekről, vagy a betűszók [mozaikszók] haszontalan, ám időnként hasznos voltáról, a sokszor helytelenül használt magyar nyelvről, a szépséges tanári hivatásról, hitről, hitetlenségről. Közben és a könyv végén pedig Bene Kálmán önéletírásba fog, hogy az olvasó is tudja, kivel áll szemben.
Áttekintve Bene Kálmán könyvét, valóban találónak véljük az alcímet: egy filosz töprengéseivel állunk szemben. A szerző megosztja olvasóival irodalmi, sőt közéleti problémákkal kapcsolatos kételyeit, örömeit, felfedezésszerű meglátásait, s mindezt abszolút szubjektív módon. Attól, hogy a szerző megállapításai szubjektívek, még lehetnek igazak, helyesek, helytállóak stb. Vagyis a szerző nem kötelez bennünket, hogy egyetértsünk vele mindenben, csak felkínálja a lehetőséget. Ugyanezt teszi akkor, amikor verset, novellát, könyvet ajánl [szép könyvtárosi feladat egyébként] olvasásra, az ajánlott művek megkeresésére buzdítja könyvének olvasóját, és ezt szimpatikusan teszi, meggyőz, ajánl, nem kötelez, nem leminősíti azokat, akik nem ismerik az általa ajánlott műveket.
Sok-sok humorral találkozunk ezenközben, az ismeretterjesztés mellett szórakoztat is, és ez még nagyobb értéke Bene Kálmán rendhagyó szerkesztésű, ún. jegyzetekből álló kötetének. A verbális humor mellett az illusztrációk kiválasztása is kedves szellemességet tükröz. Madáchnak A civilizátor c. szatírája elemzéséhez eredeti Madách-rajzokat illeszt, Updike regényéhez két kentaurt (egyik kisplasztika, másik dombormű) kapcsol, a lankatag angyalok aléló sikolya Kosztolányi idézethez nem mást, mint Edward Munch Sikoly c. grafikáját. A Sajtó Huba jegyzethez mellékelt könyvborító (Lackfi-Vörös: APÁM KAKASA) járult, amely paródiakötetben a címszereplő kakas felkereste anyám tyúkját. Igazán meggyőző illusztrációnak számít Az ember tragédiája kéziratának azon részlete, amely bizonyítja, hogy a Falanszter színben a Négy ezred év három szóba van írva, míg az alatta látható 1924-es kritikai kiadásban (és persze a többi kiadásban is) ez már két szóvá olvadt: Négyezred év, ami „kilóra” nem ugyanaz. Értékes fotókat is találtam az illusztrációk között: családi kép a szegedi nagyárvíz idejéből, Arany Jánost családja körében 1865-ből, a Bolond Istók korabeli periodika (élclap) borítóját, vagy a nyelvújítók 1813-ban megjelent Mondolatjának címlapját. Summázva: tartalom és forma, verbális és képi humor egyaránt jellemzi a Látástól vakulásig sok-sok iróniával, és életkori tapasztalattal, bölcsességgel összeállított kötetét.
(Bene Kálmán: Látástól vakulásig. Egy filosz töprengései. Szeged, 2020, 204 p.)