Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

Magyar Kultúra Napja

Csató József

Nagyon sok még a tennivalónk

A Magyar Kultúra Napjára, 2023. január 22.

Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában  írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le.

A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg a kéziraton szereplő a Magyar nép zivataros századaiból alcím nélkül, de 1832-ben Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.

Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagban gyűjtötte verseit.

Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével.

Így keletkezett tehát Magyarország nemzeti imádsága, himnusza.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük, arra emlékezve, hogy koszorús költőnk, Kölcsey Ferenc ekkor fejezte be klasszikus költeményét, a Hymnust.

A 2023 esztendő különösen jelentős lesz, hiszen a 200. évfordulóját ünnepeljük majd annak, hogy véglegesre elkészült a nagy magyar költő remekműve, a Hymnus.

A 2023 évi Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezendő ünnepségsorozat országszerte minden bizonnyal méltóképpen reprezentálja majd a jubileum különös jelentőségét!

Felvetődik azonban a kérdés, hogy mit jelent, mit is jelenthet nekünk, írástudóknak a Magyar Kultúra Napja? Nagy a felelősségünk, hogy tovább vigyük a magyar kultúra zászlaját a megnehezedett helyzetben is. Még akkor is, ha manapság nem éppen rózsás körülmények között dolgozhatunk és alkothatunk.

Vajon elégedettek lehetünk-e napjainkban a magyar kultúra ápolásával, eredményeivel?

Oly korszak „köszöntött” ránk, amikor is elsősorban az anyagi érdekek kerültek, kerülnek előtérbe. Úgy érezzük, hogy a magyar kultúra csak másodlagos emellett, sajnos háttérbe szorul.

Ez egyáltalán nem jó és útvesztőbe vezet, vezethet!

Azon kell lennünk, hogy majd mielőbb kijussunk ebből a zsákutcából.

Nem szabad engednünk és hagynunk a másodhegedűsséget. Fel kell emelnünk szavunkat az igazi emberi értékekért, mert csak azok viszik előrébb a magyar kultúra szent ügyét.

Manapság, az energiaválság, az egyre növekvő infláció még jobban megnehezíti mindennapjainkat. Közművelődési intézményeket, könyvtárakat, színházakat, múzeumokat kell ideiglenesen bezárni szerte az országban a drasztikusan megdrágult energiaköltségek miatt.

Vajon hová vezet ez? – a káoszba, a tudatlanságba és az emberi butaság fokozódásába.

Nagyon sok még a tennivalónk annak érdekében, hogy megőrizzük a magyar kultúra vívmányait, hogy ne vesszen el az évszázadok alatt felhalmozódott tudás, halhatatlan költőink, íróink kiváló, a magyar és az egyetemes kultúrát gazdagító munkássága.

A feladat adott és egyáltalán nem könnyű. De tenni és tenni kell mindennapjaink emberformáló forgatagában.

Csak így térhetünk vissza a megbolydult világunk utáni, reményeink szerinti jobb életbe , amely ismét kedvezőbb lehetőségeket kínál a magyar kultúra számára!


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©