A hosszantartó meleg a fákon zölden tartotta a
leveleket, alig látni az ősz színeit, az
aranysárga és az okker után még a
vörösbe nem mentek át, hogy aztán
sárgán lehulljanak.
Így még nem hozta el az ősz hírét a
táj.
Már akkor készültem az őszre, amikor a frissen
préselt mustot ittam. Nagyon szeretem, és csak
ritkán jutok ilyen finomsághoz, keveset ihatok belőle,
így nagyon tudtam értékelni, ami nekem jutott.
Az ősz számomra akkor az igazi, ha a számban
érzem az ízeit. Lassan jönnek az őszi ételek:
a főtt és a sült gesztenye, a sütőtök, a
dió, a mogyoró, a naspolya és még ki tudja
mind felsorolni. Mindnek más az aromája, más
illata van, és mindből sokféle finomság
készülhet.
Ezekre az ízekre vágytam már tavaly
október óta, és nagyon megörültem,
amikor a férjem a birskörtére hívta fel a
figyelmemet egy üzletben. A birskörte fanyarkás
illata, ahogy keveredett a fahéj, a szegfűszeg, a
szerecsendió és a citrom aromájával,
már jobban emlékeztetett arra, hogy talán itt az
ősz.
Alig bírtuk ki, hogy a meleg étel lehűljön, de
már azon törtük a fejünket, hogy meddig kell
még várnunk a finomságra.
A teraszra tettük, ott gyorsan kihűlt, és amikor
tálba kanalaztam a kompótot, a férjem
kitalálta, hogy hidegebb és finomabb lesz, ha egy
kevés szénsavas grapefruit italt is öntünk
hozzá.
„Így hozta el az ősz hírét” most
már a birskörte kompót egy őszi pénteki napon.
