Károly kicsit fáradtan ült le a pláza
kacskaringósan kialakított ülőkéjére.
Mellette is ültek. A hangszórókból
diszkrét hangerővel a Kék
tangó szólt, ami éppen a
születési évében volt sláger.
Károly nem csak hallgatni szereti, de aktívan műveli is
zenét. Mikor gyerekei picik voltak, gitározott,
énekelt nekik, és bizony kották
hiányában József Attila, Weöres Sándor
versekre dallamokat talált ki. Azóta is
zenésít meg verseket a maga és barátai
szórakoztatására.
Leülve, csak úgy magának csendben
felsóhajtott.
– Ez a szerző egy zseni.
Szeme sarkából kis mozgást
érzékelt, de nem figyelt rá.
– Leroy Andersonra gondol? – kérdezte egy hang.
– Igen. Aki ennyire lágy dallammal képes volt
tangót írni, az tudott valamit. Ráadásul ez
volt az első slágere, amivel igazán ismertté
vált.
– Miből gondolja, hogy zseni volt?
– Aki megzenésíti az
írógépet, a smirgli papírt, aki
érzékeltetni tudja a macskák lágy,
rugalmas, mégis erőtől duzzadó mozgását, az
csak egy zseni lehet.
– A könnyű zenei ipar amerikai terméke csak.
Károly idáig nem is figyelt igazán, csak
élvezte a zenét, de most kezdett egy kicsit
felélénkülni.
– Mennyire „zeneipari termék” a
szinkópát mint ütemképletet kiemelni
és érzékeltetni, hogy milyen csodákra
képes egy ütemképlet? Mennyire könnyű az a mű,
amelyik egy elképzelt, fantom ezredről szól, amely vagy
túléli a háborút, vagy nem, és
sebesülten, lerongyolódva nem is győzni akar, csak
hazamenni a családjához, és mindezt csak
zenével képes érzékeltetni?
– De akkor is csak egy kis ugribugri zenéket
ontó szerző, már ha annak lehet nevezni.
Károly most kezdett egy kicsit indulatosabban
beszélni.
– Az ugribugri zeneszerző amúgy orgonaművész
volt, később basszus szólamokat játszott.
Katonaként részt vett a
világháborúban. Néha hetekig,
hónapokig töprengett, míg végre megírt
egy-egy darabot. Azért pattogatott kukoricát
zenével érzékeltetni, vagy a vonósok
pizzicatóit egy műbe foglalni mégiscsak
teljesítmény!
– Uram! Magának nem kéne zenével
foglalkoznia, még hallgatnia sem érdemes, mert nem
ért az egészből semmit. A zene csak arra jó, hogy
elvonja a figyelmet arról, hogyan lehet
kizsákmányolni az embereket érzelmileg. A
zenétől még nem épült egyetlen ház
sem, nem készült belőle étel, teljesen
fölösleges időtöltés, mint minden
művészetnek nevezett agymosás.
Károly otthon ránézett a
gitárjára, de nem merte kézbe venni. Egy
hét múlva már eljátszotta az Egy boszorka van kezdetű
gyerekdalt, de egy akkordot még hetek múlva sem volt
képes bátran lefogni. Milyen jó, hogy nem a Louvre
folyosóján találkozott ezzel az emberrel, mikor
Delacroix Khiosi
mészárlás című képét
nézve szörnyülködött a kép jobb
alsó sarkában az éhes pici gyereken.
