"Így, hetven felé"
Török Nándor
HÁBORÚ DÚL
Mottó:
„Gyűlölöm azt,
aki telt kupa mellett bort iszogatván
háborut emleget
és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs
és Aphrodité meg a Múzsák
szép
adományairól zengve szeretni tanít."
(Anakreón)
Múzsa, figyelj közeli hadizajra, mi szól, s ide
hallik:
Föld könyörög, televény, ami nyög s
nyöszörög vele halk szik.
Nagyhatalom kicsinyes ideája szerint hal a szomszéd,
Lásd, ez a vad, ha beront, nehezen visszakoz' haza onnét.
Bűnbefogant a szeszély, ami sújt zuhogón ama
földre,
Cinkosa néma világ, s fia volt, kit e bősz Anya ölt
le.
Gyermeke holt tetemén vigadozva tipor e hetéra,
Lásd, a gyalázata régi, de korszerű, új az
aréna.
Trója falát
görögök bekerítve is jókora okkal,
Égilakók kegye
nép igazát sose óvta a joggal,
Most is a rend szava bent a
hiány a kemény kobakokban,
Itt ma Arész
dübörög, aki lép eriszi sarunyomban.
Hóra, ki fönt ama
porta előtt ücsörögve a vártán
Tán aluszol, de az
éber erő idelent sose hátrány.
– Föl, Eunomia!
Föl, Eiréne s Diké! Eme három
jó segedelme
olümposziként idejébe leszálljon.
Múzsa, tudom, ez a fajta barát, aki tört mi
reánk már,
Épp ugyanaz, aki nőt, gyereket leteperve se hátrál,
Ő, aki nagyszüleink erejét a robotba terelte,
S viktor(iá)t kiabál ez a nép tenyerére
emelve.
Vak, buta nép, aki volt, aki van, e hazán sose’ hal
ki.
Nem szereti igazán igazát, az a jó, ami talmi.
Háború dúl a fejekbe’: a hit leigáz
ma is elmét.
Bölcs az a hős, aki fölfele hág, s elve tűzfala,
mellvéd. |
|
|
|
