Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Stancsics Erzsébet

CSAK RÍMSZERÉSZ VAGYOK…

Szöllősi Dávid kötete

Mottó: „Hogy Ars poetikám? – Az nincsen… / Mert verseimben – ott van minden!”

E könyv olvasása után engedtessék meg nekem, hogy én is egy Gandhi idézettel (mottóval) kezdjek: „A testnek pihenésre, az elmének békére, a szívnek örömre van szüksége.” Ha valaki kézbe veszi a szerző szerint „jelen, első, és alighanem utolsó verseskötetét”, bizonyára hasonló benyomással teszi le, ahogy én is: jóleső béke, öröm hagy nyomot a gondolataimban. Csak remélni lehet, hogy Szöllősi Dávid nem tartja be ígéretét, és még jó pár kötettel örvendezteti meg családtagjait, rokonait, barátait, ismerőseit –  ahogy írja az első oldalon.

A visszafogottan elegáns, egyedien finom borítójú könyv több mint 400 oldalán, kronológiai sorrendben tizenkét fejezetre osztva a verseket, az első zsengéktől a máshová nem sorolt, egyéb írásokig. Szöllősi életrajzában azt írja, hogy harmadikos gimnazista korában határozta el, hogy „rímszerész” lesz. Tiszteletreméltó és példaértékű az a szerény önértékelés, ahogy nem nevezi magát költőnek. Pedig tehetné és joggal! Gondolatai, érzései, meglátásai, társadalomkritikái – és műfordításai – mind arra mutatnak, hogy költőként fogja számon tartani az utókor.

Minden versében érezzük, milyen könnyedséggel, természetes hangon, rímek között járatosan fogalmazza meg mondanivalóját. És élete folyamán, tapasztalatai alapján kihallatszik soraiból, hogy minden munka, amit meg kell tennünk, és minden szórakozás, amit önként vállal az ember. A szerző valóban önként vállalta polgári foglalkozása mellett a szemlélődést, az írást, és csak akkor lennének szürkék a hétköznapjai, ha lusta lenne azokat kifesteni verseivel. Úgy véli, „a papír megtűr még”, ha „műkedvet csinálok”, de ezt újfent csak a szerénysége mondatja vele. Elmaradhatatlan mandolinjával, mindenki számára jól hallható, magával ragadó, vidám énekével, előadóművészi szavalataival nagyon régóta visszalopja az örömet hallgatói szívébe. Sugárzik verseiből és személyiségéből az optimizmus, az együttérzés, a jókedv, ami korunk nehéz napjai között igen nagy értéknek számít.

A recenzensnek megvan az a lehetősége, hogy a könyvből saját ízlése szerint ragadjon ki verseket, és azokat kedvére elemezze. Ilyen pl. a „Csakazértis – vers!”, amely minden versszerető embernek és ember helyett is szól: „Valaki az interneten azt üzente minap,/ Verset írni mostanában nem igazán divat! / Olvasni sem ér rá ilyet az elfoglalt ember / Ami hasznot nem hoz gyorsan, az már nekünk nem kell.” Igen, helyettünk is megállapítja, „…hogy a vers lehet kelendő, hogy a vers még üzen. / Azt üzeni, szükségünk van gyengédségre, szépre, / Igaz, lelkes hevületre, emelkedettségre…”

Az Alkalmazott rímszerészet c. fejezetben Szöllősi a költészetben észreveszi és szóvá teszi a hibákat is. Megjegyzi az önjelölt költők klapanciáiban „a helyesírás diszkrét báját”, s hogy náluk „profik a közhelyek”, amelyeket kitermelnek magukból. „Ha ismerős, az nem véletlen” c. versében ezt írja róluk: „…A Parnasszust célozza egyre, / De nem tűri a Pegazus; ! Ha fölvergődne Ferihegyre, / Az csoda lenne, sőt, gyanús…” Rezignált öniróniával szemléli saját tükörképét: „Nem szeretem a tükröket, / De muszáj néha belenézni…”, és a Summázat szerint: „…Mérnök voltál / avagy tanár, / bölcsész, jogász, / Művész akár;/ Nevedhez mi / Szép, jó tapad, / Belőled csak / Annyi marad!”

Ír az elmagányosodott lakótelepi életről, amely külsőre amolyan betonsiló, a falak pedig mindent átengednek, ugyanakkor áttörhetetlenek. Felnőttkori mély együttérzés és szomorúság van a Zenebohóc c. versében, melynek utolsó szakasza így hangzik: „…Sajnáltam mindig őt, de jót nevettem, / Még gyermek voltam és tapasztalatlan; / Ma már tudom, hogy lélekben mi ketten / Egyek vagyunk, s bohóc csak én maradtam…” Rendkívül találó társadalomkritika a Vannak ilyen országok is c. fantáziaverse, melyben a világ ellentétekre, sokféle csalásra, hatalomvágyra épül: Fényország, Kényország, Lényország, Tényország és Vényország: „…Ezekről az országokról nem szólnak a lexikonok, / Pedig rájuk lelhet, aki keresgélni elég konok. / Európa-szerte, mondjuk, körül kell csak tekinteni, / Nem baj, ha a lottó ötöst nem ez az öt ország nyeri…”

Beszéljünk most egy speciális területéről is, a műfordításokról. Három kötet Viszockij-verset publikált eddig, amelyek osztatlan sikert arattak szakmai körökben és az olvasók között is. Bár ebben a verseskötetben belőlük egy sem található, én azért tartom mégis szükségesnek szólni róla, mert a magyar műfordításban a világirodalom nagyjait legjobb szerzőink – így Szöllősi Dávid is – szólaltatják meg magyarul. Újraalkotják a műveket, az eredetivel egyenértékűeket hozva létre. Babits arra a kérdésre, hogy melyik a legszebb magyar vers, azt válaszolta: „Shelley: Óda a nyugati szélhez – Tóth Árpád fordításában”. Az utókor hasonlóan fog vélekedni Szöllősi Dávid műfordításairól is. 

És most befejezném kalandozásomat a szerző első verseskötetében, amelyben remek volt ráismerni hétköznapi gondjaink rímbe szedett, színes kóborlásaira, meghökkentő társadalmi fintoraira, átrepülve az időn, élete versekbe szedett üzenetére. Szeretnék saját versével búcsúzni és minden vers és könyvszerető ember figyelmébe ajánlani Szöllősi Dávid kötetét!

A vers:

„Te is rímelj így, nem nehéz…

Te költő vagy, én rímszerész, / Két önjelölt, ki versre kész. / Hogy többre én, avagy te mész, / Ítéljen olvasó, zenész. // Hogy elfelednek? Az se vész! / Egy jó játék volt az egész, / Nem kellett hozzá hős, merész, / Csak kedv, rutin, meg persze ész…”

(Csak rímszerész vagyok… Szöllősi Dávid válogatott versei. K.: Holnap Magazin, 2021, 401 p).


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©