Azt mondják, egy tanárnak a
tanítványai kicsit a gyerekei is. Főleg, ha nincs
saját gyereke, akkor minden gondoskodást, figyelmet nekik
tud szentelni. Őszintén tud aggódni értük,
örül a sikereiknek, még otthon is ők járnak a
fejében. És persze nagyon fáj neki, ha
megbántják, vagy közömbösek vele, ahogy
egy szülőnek a konfliktusai a kamasz gyerekeivel. Álmodik
velük, és ha elballagnak, emlékszik a kis dolgaikra,
a szavaikra, a nevetésükre és a poénjaikra.
Azt is mondják, akiknek nincs gyerekük, lehetnek
olyanok, mint a jó szülők, hiszen érezhetik ugyanazt
az odaadást magukban. A tanári pálya
egyébként is olyanoknak való, akik a
szeretetüket minden nehézség nélkül
szét tudják szórni az emberekre. Nincs
bennük, hogy az egy idegen gyerek, szemben a sajátjukkal,
nincs olyan, akit jobban szeretnének a
másokénál, ezért nem kirekesztőek,
ezért mindenkit beengednek. Ez persze egy ideális eset,
mert az igazi szülő a gyereknek a szülő, de vegyük most
ezt alapul, mert így válik érthetővé a
következő történet, amelynek a főhőse talán
már elporladt.
Úgy két évtizede, hogy az onkológia
osztályon egy daganatos fiatal férfit kezeltek, de sajnos
menthetetlen volt. 30 körül járt, vagy kicsivel
több év nyomta a vállát. Nem volt
saját családja, pedig azt mondta a nővéreknek,
hogy egyszer azt jósolták neki, hogy sok gyereke lesz. Ez
talán belülről is életben tartotta, hiszen akkor
még élnie kell.
De a helyzete romlott, ezt végül be kellett
látnia. Viszont sokan látogatták, a legnagyobb
forgalom az ő betegágya mellett bonyolódott. A
nővérek eleinte nem tudták, mi a foglalkozása, kik
ezek a gyerekek, mindig újabb és újabb arcok
tűntek fel, szinte egymásnak adva a kilincset az akkoriban
még kötött látogatási időben.
Kiderült, hogy a férfi tanár, és a
diákjai jöttek el hozzá. Egyszer maga is úgy
kommentálta a dolgot:
– Látja, nővér, végül mégis
eljöttek hozzám a gyerekeim.
A jóslat valóra vált, bár
másképp. De a lényeg ugyanaz volt. Szeretetet
adott és az visszasugárzott rá, amikor a
legnagyobb szüksége volt rá, amikor még
földi testben volt, és tudták, hol keressék,
ha át akarták ölelni.
♣ ♣
♣