Az 1972-ben megjelent könyv hatása óriási volt. A Bevezetőben a szerzők bevallották, hogy azért készítették el ezt a művet, mert úgy vélik, hogy az emberek, sőt a szakemberek is, kevéssé veszik figyelembe, hogy az az irány, amelyet a világ fejlődésének nevezünk, a világ végéhez vezethet. Úgy vélték, hogy a szakadék széle felé rohanunk. Szándékuk az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét a jövőre, és meggyőzővé tegyék a jövőorientált gondolkodás jelentőségét és szükségességét.
Ezt sikerült elérni! Hatalmas nemzetközi vita alakult a könyv körül. A legnagyobb jelentőségét is ez adja. Az egész világon a legkülönbözőbb területek szakemberei támadták, vagy egyetértettek a megállapításokkal, könyvtárnyi anyag gyűlt össze ezekből.
Mit tartalmazott ez a könyv, ami ekkora vihart kavart? A szerzők szándékuk szerint megalkották a világ modelljét, és azt a modellezés szabályait követve „működtették”. Az akkori helyzetből kiindulva 150 évre előre adtak „jóslatokat”. A világ bonyolult folyamatainak rendszeréből öt tényezőt választottak ki, és követve a modellezés szabályait, csak ennek az öt tényezőnek az egymásra hatását vizsgálták abban az esetben, amikor semmilyen külső erő nem befolyásolja működésüket, csak a kölcsönösség. Fontos elv a választásnál, hogy ennek az öt tényezőnek valóban jelentős szerepe legyen a világban, és ilyen egyszerűsítés mellett is egyértelműen kiderüljön, hogy ez tulajdonképpen a mi világunk.
Egyszerűsítés, de reális egyszerűsítés. Az öt tényező: a vissza nem pótolható nyersanyag- és energia mennyiségének alakulása, az egy főre jutó ipari termelés, az egy főre jutó mezőgazdasági termelés, a népesség létszámának alakulása és a környezet szeny-nyezettsége. Ezek közül négy tényező hat egymásra, és a kölcsönhatásuk eredménye befolyásolja a környezetet. A négy tényező közül a főszerepet a vissza nem pótolható nyersanyagok és energiaforrások játsszák. A modell szerint ezek véges mennyiségét fokozatosan, és egyre rohamosabb mértékben fogyasztja az ipar és a mezőgazdaság (amely már a 70-es években is ipari jellegű volt). Eljön egy idő, amikor a nyersanyagok fogyása miatt az áruk növekedni fog. A növekedés előbb-utóbb az ipari és mezőgazdasági termelés fejlődési iramára fékező hatással lesz. Amikor csökken a termelés, akkor a gazdaság a növekvő népességet már nem tudja ellátni termékkel (még drága termékkel sem), ezért a népesség létszáma is csökkenni lesz kénytelen. Amíg fejlődött az ipar és a mezőgazdaság, addig a szennyezés is nőtt, de később csökkenni fog, és visszaáll a régi kellemesebb környezeti állapot.
Soha eddig nem készült olyan mű, amely legalább szándékában az egész világot vizsgálta volna. Ez remek kihívás volt a kritikusok számára, erre mindenki lecsapott, hiszen valóban az akkori világ különböző tagozódásai közül nem vette figyelembe a szocialista tábort és a harmadik világot, és ez elég nagy területnek számított, felmérhetetlen nyersanyag meny-nyiséggel és óriási népességgel.
A modell szerzői nem foglalkoztak politikai megosztottsággal, és néhány tíz év múlva az egész világ beállt az általuk vizsgált kapcsolatrendszerbe. Ők persze ezt még a 70-es évek elején nem tudhatták.  A világ szűkítését sokan támadták a fejlett országokból is, de most, 50 évvel később megállapíthatjuk, hogy nem követtek el nagy hibát, az évtizedek őket igazolták ebben a kérdésben.
Remek megfigyelés volt, hogy a vissza nem pótolható nyersanyagok és energiaforrások meny-nyiségét tekintették a világ legfontosabb gazdasági és (most már tudjuk, hogy) politikai tényezőjének, meghatározójának. Úgy tűnik, hogy a 21. században az előrejelzésük a saját vágyaikat is túlszárnyalja, ami a bekövetkezést illeti, és biztosak lehetünk abban, egyáltalán nem örülnek ennek. Mostani előrejelzések szerint ugyanis lehet, hogy a 21. század a nyersanyagokért folytatott harc korszaka lesz.
Először olvashattunk a környezetről mint az egész világ problémájáról. Igaz, ebben a könyvben, illetve modellben nem a legfontosabb tényezőként vették számításba. Nem szívesen tekintem ezt a „hibát” fontosnak, mert akkor annál többet, hogy az ipar és a mezőgazdaság okozza elsősorban a környezetszennyezést, nem lehetett tudni. Óriási változás történt az elmúlt 50 évben. A környezet állapota meghatározójává vált az elkövetkező jövőnknek, befolyásolja a termelést az ipar és a mezőgazdaság területén is. Ezt nem láthatták előre.
A kritikusok elviselhetetlennek tartották, hogy pontos adatok nélkül jelez előre a modellt készítő tudós társaság. Nekik is igazuk volt, de a kritikájuk arról árulkodik, hogy a jövőkutatás elméletileg és módszertanilag nem volt megfelelően fejlett abban az időben. Ma már – úgy gondolom, hogy – senki nem tartaná követelménynek a jövővel kapcsolatban, hogy pontos adatok alapján történjen az előrejelzés, különösen olyan tényezők esetében, amelyek mérésére nincs nemzetközi megállapodás.
A lényeg az, hogy két dolgot összekapcsoltak, a globalitást és a jövőt egy olyan korban, amikor még ezek a fogalmak nem épültek be a tudományos gondolkodásba. Igaz, nem éppen a megszokott és elvárt tudományos módszerekkel dolgoztak, de nem is a múlt értékeléséről és a jelen folyamatairól volt szó, hanem a jövőről.
Most, 50 évvel később látjuk, hogy mennyire jó előrejelzők voltak. Ma már nem beszélhetünk a világról másként, csak a globalitással együtt.
A Világmodell elkészítése két évet vett igénybe, megközelítően 30-an dolgoztak rajta a massachusetts-i egyetem területén, mert számítástechnikai hátteret (1970-ben!) itt lehetett biztosítani a munkához. A pénzt két autógyár biztosította, mert nagyon drága egy ilyen modell, és ez volt az első szervezési munkája a Római Klubnak, amely ettől lett híres.
A könyv pontos adatai: D. H. Meadows, D. L. Meadows, J. Randers, W. W. Behrens III: The Limits to Growth. New York, Universe Books, 1972.

♣    ♣    ♣