„…Magam
vagyok nélkülem,
türelmetlen türelem
űz bele a holnapba,
mát akasztok tegnapba…"
(Kaiser László: Néma monológ)
Szeretem a vékony könyvecskéket. Otthonosak,
barátságosak, a ma rohanó emberéhez
mértek. Nem bravúroskodásból
íródnak. Nincs bennük érzékies
csalódás, vad hullámzás, harsány
színek. Csak átlátszó, tiszta és
mozdulatlan, mint a tenger. Mint az élet. Mint maga Kaiser László, a
költő.
Egy igen jól sikerült, parádés
Krúdy-esten ajándékozott meg az idén
kiadott, 80 oldalas Gyerekszobával,
amelyről rápillantva azonnal gyermekversekre asszociál az
ember. A borítón egy kislányarc néz
ránk, belül az ajánlás: Lányomnak, Helgának.
Aztán a hátsó borítón Sztanó
Lászlótól megtudhatjuk, hogy „Huszonöt év versei:
ihletőjük az örök és egykori gyerekszoba
lakója… Ha túljutok a címen, az új
művekkel együtt ismét csak a költő teljes
világában találom magam, hiszen a személyes
izzás, az időmúlás és
elmúlás, kötődés és
elválás, egyén és világ
tematikája gondolatiság és érzelem
érzékeny egyensúlyát mutatja…”
A Kéhli vendéglőben, a vacsora alatt kézről
kézre járt a kis kötet, végül a szerző
hatalmas táskájából előkerült
néhány, és mindenki kapott belőle. Mert Kaiser
László közvetlen, elérhető ember, mindig van
adni- és mondanivalója élőszóban is, az
irodalom tiszta nyelvén. Valahogy őt messze elkerülte a
celebség s a vele járó sok híg,
ködszerű, bizonytalan, semmibe vesző, eltorzult gondolat, amelyek
által csupa süket csönd lett a világ.
Könyvébe beleolvasgatva, jó hangulatban
vacsoráztunk, beszélgettünk. Erről eszembe jutott,
hogy a férfiaknak mostanában nincsenek
történeteik. Mintha kihaltak volna azok a régi,
világmegváltó, ugyan sehová sem vezető, de
annál értékesebb beszélgetések.
Ezeknek volt még vadászat íze, kincskeresés
öröme, izmos szárnyú szavakkal biztatva
egymást. Közben – észre sem vették
– utcára rogyott a sötétség, az
éjszaka. A esték végtelennek
álcázták magukat, pedig akkor is csak egy volt
belőlük. Most már úgy is járhatunk,
hogy amikor az út végén mesélnénk,
talán nem lesz kinek, vagy nem hallgatnak meg.
Kaiser Lászlónak érdemes volt úgy
élnie, hogy legyen arról mit mesélni: fehér
asztalnál, könyvekben, színházban,
szinkronstúdióban, ahol megszülethettek a
novellák, esszék, tanulmányok, interjúk
tervei. Verseit lefordították olasz, román, orosz
és lengyel nyelvre is. A
fekete emberek c. novellájából film
készült. Einstein azt mondta: „Az élet olyan,
mint a biciklizés: ha meg akarod tartani az egyensúlyt,
mozgásban kell maradnod.” Kaiser e gondolat mentén
élte és éli az életét:
örök mozgásban, s ha néha várakozik is,
az mindig nyitott szívvel, szemmel, füllel és
céllal történik. Minden műve lenyomata annak, amit
élete során tervezett, átélt,
tettrekészséggel, józan
ítélőképességgel,
összpontosítással.
Ebben a kicsi könyvecskében mindez benne van:
lenyűgöző nyelvi erő, élmény, fegyelem. Mondatok
eltévedt, erdei turistáknak, a szabadság kicsi
útjelző táblái, vacogó remény,
mozgásérzékelő szív, víz alatti,
emlékkutató szonár (víz alatti radar):
mindez lányának, önmagának és azoknak,
akik közel állnak hozzá. Minden szó, amit
leír, őt minősíti és nem azt, akiről
beszél. Nála nem az a lényeg, hogy mit kap, hanem
az, hogy kitől és hogyan? Mert minél
érzékenyebb és tisztességesebb valaki,
annál védtelenebb.
Erre gondoltam, amikor ezt írja Az a félelem c.
versében:
„Az a szorítás, az a félelem / (dehogy
szívem és nem is a fejem), / sajgás
mindenütt, hogy nagy leszek / (ahogy vagy már –
nézni kegyelem), / hogy úgy leszel nagy (s ez
gyötrelem), / hogy velem leszel – és nem leszel
velem!”
Korunk bunkósodási folyamatában,
csökkenő kreatív gondolkodás mellett Kaiser
könyvét olvasni luxusnak számít. A luxus
fogalmát értékeink mentén kell
keresnünk, amely a kultúrára, a művészetekre,
az emberi érzésekre is kiterjed. A kultúra az elme
és kéz összműve. Kaiser László
verseiben a formák telítődnek esztétikával,
többletjelentéssel, soha ki nem mondott, szemérmes
tartalommal. A legközvetlenebb rezdüléseket is
visszaadják.
Íme Az összes
ajtómat kitárom c. verse:
„Összes ajtómat kitárom,
torlasz teljesebb nem lehet,
átütik falát gyermekek,
angyalok és buldózerek.
Összes ajtómat kitárom,
és szabad az út befelé:
utolsó ajtó kilincse
tékozlásé vagy Istené.”
Kaiser elindult az őt foglalkoztató tematika mentén,
s eljut akár a világ végéig.
Könyve színes, emberi esendőség, amiben egy-egy
ponton felfeslik az élet szövete, és
láthatóvá válik a bőrbe bújtatott
ember lámpalázakkal küzdő szíve. Aki a
múltról beszél, annak kincs a jelen, és
csoda lesz a jövő. A szerző számára is van a keserű
múltból ránk hagyott, ismerős „három
T”, csak egészen más tartalommal: Tudás,
Tehetség, Tisztesség.
(Kaiser László:
Gyermekszoba. Versek. Hungarovox K., Bp., 2021, 80 p.)
