Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Sz. Pőrdy Mária

Bújócska a karácsonyfa alatt

A történet színhelye Kelet-Magyarország vastag hótakaróval borított bodrogközi kis faluja, az ötvenes évek közepén.

Karácsony másnapján a négyéves Vicuska még világosban ébredt délutáni alvásából. Szöszke, selymes, puha haja nedvesen tapadt a fejére. Lekászálódott az ágyáról, a végéhez állított pici bölcsőből kivette a babáját. Magához ölelte, és ringatva sétálgatott vele a szobában, közben dúdolgatott. Aztán a karjába fektette.

– Látom, elaludtál. Leteszlek az ágyikódba. Álmodj szépeket, kicsikém!

Lábujjhegyen kilopakodott a nagyszobába, ahol a fenyőfa állt a két ablak között. A csend váratlanul érte, hiszen mindig ez volt a házuk legzajosabb helyisége. Mielőtt a mamája bekísérte aludni, az ebéd után itt beszélgettek a szülei a keresztszüleivel és felnőtt bátyjaival. A széthúzható asztal már a helyén állt, körülötte az üres székekkel, a díványon is rendben sorakoztak a díszpárnák. Ijedten állt meg, és sírós hangon megszólalt.

–  Mama! Pisilni kell.

–  Jövök, Vicuskám! – A karácsonyfa ágak takarásából kelt fel a sámliról Sanyi bátyja. Ott olvasott az erősebb fény miatt.

– Nem is láttalak, úgy elbújtál! –  nézett testvérére megszeppenten. Ő megfogta a kezét, és a mellékhelyiségben bilire ültette.

–  Hol vannak a mamáék? –  nézett fel bátyjára nagy barna szemével.

–  A dolgodra figyelj! Tudod, itt nem beszélgetünk! – korholta mosolyogva a testvére.

Visszafelé útközben Sanyi elmondta, hogy mindenki átment Zsuzsanna nagymamáékhoz. Elvitték nekik a Jézuska ajándékát. Mire visszaértek, az alkony kezdett belopakodni a nagyszobába. Vicuska a bátyja elé állt, és kérlelni kezdte.

–  Játsszunk megint bújócskát, amíg villanyt nem kell gyújtani!

A testvére még ki sem mondta az igent, máris kiosztotta az Antanténusz, szórakaténusz mondókával a hunyó szerepét. A kis huncut jól tudta, magán kell kezdeni a kiszámolást, hogy ő lehessen az. Beállt a sarokba, még a szemét is eltakarta a tenyerével, hogy bizonyítsa, közben nem leskelődik. Lassan, hibátlanul elszámolt tízig, majd „aki bújt, bújt, aki nem, megyek!” kiáltással Sanyi keresésére indult.

A szoba addig ismert minden búvóhelyét megnézte, de nem találta a testvérét. A szobában egyre sötétebb lett, és Vicuska elbizonytalanodott. A játék izgalmát a félsz váltotta fel. Sanyi összehúzódva, mozdulatlanul lapult a lelógó fenyőágak alatt. A kislány pánikba esett, és szinte sikítva szólongatta a bátyját.

Sanyi, mert a sötétben már ő is alig látott, nagy lendülettel kúszott ki a karácsonyfa alól, kis híján felborította, alig tudta elkapni a dőlő fatörzset. Az ágak rázkódása miatt a végükre akasztott díszek egy része lehullott. Többségük Sanyi tenyere és hasa alatt roppant szét. Felegyenesedve először a villanykapcsolóhoz ugrott. Akkor látta meg a véres tenyerét. Zsebkendőjével körbecsavarta, úgy ölelte át az egyre hangosabban zokogó kislányt, aki ujjával a széttört gömbökre mutatott. Bátyja leguggolt eléje, és a fülébe súgta:

– Ne sírj, húgocskám! Lefekvéskor, az ima után, kérd meg a Jézuskát, hogy az angyalaival küldjön a törött díszek helyébe újakat. Ha szépen kéred, biztosan teljesíti a kérésedet.

Másnap reggel Vicus boldog sikkantással újságolta az otthon levőknek, hogy a Jézuska meghallgatta az imáját.

– Nézzék, milyen gyönyörű arany és ezüst gömböket akasztottak az angyalok az ágakra!

Örömében észre sem vette édesanyja és Sándor bátyja fáradt mosolyát, karikás szemét, akik éjjel a karácsonyi szaloncukrok készítéséhez évek óta gyűjtött sztaniolpapírokkal vonták be a kamrában tárolt idei diók közül a legnagyobbakat. Olyan ügyesen, hogy egyáltalán nem látszott, hogy a fényes papírok alá diót rejtettek. Szebben csillogtak, mint a régi díszek.

A két angyal egymásra mosolygott a kislány feje felett.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©