A hatalom mint olyan nekem nem tetszik, akár egyéni,
akár csoportos. Ha a hatalom szóba kerül, mindig a
történelmünk során vívott csaták,
háborúk jutnak az eszembe, ahol területért,
jólétért, vezetőpozícióért,
vallásokért folytattak harcot, de ezek a csaták
mindig a hatalomért folytak.
De ha a mai életünkben a politikai
kampányolásokra gondolok, még inkább elmegy
a kedvem a személyes vagy csoportos hatalom
megszerzésétől.
Életidegen tőlem a hatalom.
Minden ember egyenlőnek született, és azt gondolom,
hogy tanult, dolgozott, tisztességesen élte az
életét, és egyszercsak kellő tapasztalata meghozta
a gyümölcsét, és vezető pozícióba
került. Akkor eldönthette, hogy megtiszteltetésnek
éli meg a felelősséget, ami a hatalommal jár
és elfogadja, vagy sem.
Vannak jogszabályok, írott és íratlan
törvények, amiket be kell tartanunk, s ha mindenki
tisztességesen él, törvénytisztelően, akkor
azt gondolom, nincs szükség hatalmi szóra…
A személyes hatalmunkat önmagunk felett gyakorolhatjuk.
Példát mondok: az alap, hogy hogyan
érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ennek
érdekében sokat kell tennünk, hogy minden
szervünk funkcionálisan működjön,
harmóniában legyünk magunkkal.
Életünk során számtalan dolgot
tapasztalunk, s ha tanulunk belőle, akkor hatalmunk lesz a
testünk, érzelmeink felett… Akkor, ha kellő
önismeretünk van és a hármas egység
jegyében élünk, úgy tudjuk csak uralni
hatalommal a testünk, lelkünk, szellemünk.
Ezernyi gondolat kavarog e témával kapcsolatban a
fejemben.
Személyes hatalmunk lehetne (de nem lenne
szerencsés) a családunk felnőtt és gyermek
tagjaira. Lehetne a munkahelyünkön is hasonló, ha
vezető beosztásban dolgoznánk… de hatalommal
nem sokat lehetne elérni, legfeljebb, hogy a beosztottak
féljenek tőlünk, illetve utáljanak és
kibeszéljenek a hátunk mögött…
Ez nem lenne szerencsés, a hatalommal élni kell, de
többnyire akinek van, az visszaél vele, eddigi
életem során ez a tapasztalatom…
Életünkben rengeteg döntést hozunk, s csak
az idő múlása mutatja meg, hogy jól
döntöttünk-e, visszafordítani nem lehet, de kell,
hogy tanuljunk belőle.
Ha valaki utasít valamire, vagy szépen
megkér, máris óriási a
különbség, mert az utasítás hatalom
„szagú”, míg a kérés
természetes számomra…
Az életbölcsességet sajnos csak éveink
múlásával szerezhetjük meg, addig sok
csalódás, rosszul értelmezett
„büszkeség”, „hatalomvágy”
motiválhatja az életünket.
Szenvedhetünk tőle, de ha megértjük, hogy mi
miért is történt, akkor
átértékelve elismerhetjük, hogy mi is
hibáztunk.
Ilyenkor mondjuk jó magyar közmondással, hogy
az okosabb enged…
Ezt a legnehezebb beismernünk, mert mindenkiben van egy kis
„parancsolhatnék” hatalomvágy, és ezt
buta módon próbálja
érvényesíteni.
A kompromisszum-készséget idővel megtanulhatjuk,
és a személyes hatalmunkat már nem is akarjuk
érvényesíteni.
A fent elmondottak – persze – csak az én
véleményemet tükrözik…
♣ ♣
♣