Látomásában a lelki visszavonulás
árnyai vonták körbe a testeket. Az
éjszakák gyönyörű testű nőket
varázsoltak köré, akik kihívóan
kínálták magukat, de a fiú szíve
körül bezárult egy burok, és ez a burok nem
engedett a látomásnak. Két évtizede
már, hogy történt. A lány, aki barát
volt, szerető szívből lett barát, messzire ment. Mai
napig ott maradt a fiú szívében.
Számára eltörpült a messzeség. Egy
hívó szóra várt, de nem jött. Csak a
remény maradt meg a mai napig. Szomorúság
gyötörte, mert tudta, hogy ő bántotta meg azt a
szerető szívet, amely szív neki áldozta volna
dobbanásait. Elhanyagolta, és csak a bajaival kereste
társaságát. Gyáva volt ezt sokáig
bevallani. Némán hagyta elmenni. Lehet, egy
szavába került volna, és a barátság
megmaradt volna.
Ez jó lett volna!? – kérdezi. Mi volt az
egészben a vonzó? Az a tíz év, amíg
ismerték egymást? Amíg a szív
vonzódott a szívhez, vagy a lélek vonzódott
a lélekhez? Az utóbbi volt, ami életben tartotta
kapcsolatukat. Őszintén elmondtak egymásnak mindent. A
kapcsolataikat, örömeiket és bánatukat
egyaránt. A lány a kapcsolataiból még a
hálószobai dolgait is. A fiú csak jóval
később eszmélt rá, hogy nagy
fantáziája van a lánynak.
Valószínűleg nem is úgy történtek a
hálószobai dolgok, ahogy elmesélte a
fiúnak. Ilyenkor ágyba bújtak, és
kipróbálták a meg nem történt
dolgokat, amiket a lány elképzelt. Ilyenkor
találkozott újra a szív a szívvel. Mert
őszinte volt együttlétük, és ekkor újra
szerették egymást.
Most, az idő távlatából visszagondolva, nem
csak barátság volt kettőjük kapcsolata. Hanem egy
furcsa szerelem. Vagy szeretet? A szerelem, amiből
barátság lett, egy idő után
szerelem-barátság alakult ki. Bizonyára
egyikük sem vette észre, de érezték,
újra nagyon közel kerültek egymáshoz. Amikor a
fiú megházasodott, szívét már
láthatatlan burok vette körül. Kizárt belőle
mindenkit. Már másik nem nem tudta
megközelíteni. Feleségét sem szerelemből
vette el. De bízott abban, hogy meg fogja szeretni. Nem
sikerült. Csak megszokta. Lelke izzadva várta az
éjszakákat. Ezek az egyedüllétek
hozták meg számára a napi robot után a
csendes megnyugvást. A békét és a szerelmes
csendet. Ilyenkor mélyen a szívébe zárva
beszélt és emlékezett. A burok egyre
erősebbé vált. A napi fáradság és a
jótékony gondok lassan a lányt is
kirekesztették szívéből, és csak
ritkán közelítette meg önmagát.
Már nem álmodott csendes éjszakákat. Amikor
lefeküdt, mély álomba zuhant. Már nem
üldözték, és nem fogta a kezét senkinek.
Üres éjszakák voltak ezek. Nem várta az
estet, hogy a sötétség eltakarja azt, amit
még ő is röstell. A romantikus lelkület is
beágyazódott a szívébe. Ahonnan ezek
után se ki, se be nem juthatott semmi és senki a
külvilágból.
Ezt a romantikus világát el is akarta felejteni.
Ebben az eldurvult és felgyorsult világban csak
hátrányok érték állandóan.
Kinevették és kigúnyolták a háta
mögött ezen nézetei miatt. „Lelkizni” ma
már nem szabad. Könyörtelenül át kell
gázolni mindenkin, gondolta néha. Ilyenkor rettent meg.
„Hát engem is átnevelt a világ! Ez nem lehet
igaz. Én nem tudok ilyen lenni. Nem hagyhatom
magam!”– Zsörtölődött magában. De
bizony hagyta. Hagyta majd húsz éven át. Egyetlen
mentsvára volt, hogy vele született tudatból
egészséges életet élt. Fizikailag is, amit
nagyon fontosnak tartott. Karban kell tartani a testet is ahhoz, hogy a
lelket megmentsük a káros külső
hatásoktól. Jó keresztény
lévén ez erkölcs világi
megnyilvánulását nagyon fontosnak tartotta.
Reményeit nem vesztette el. Azért álmaiban
és elalvás előtt sokszor visszatért az az asszony,
akit ő kislányként ismert. Aki az egyik levelében
azt írta – mert néha levelet is váltottak
–, „Már nem az vagyok, akit te szerettél,
és ez nekem fáj a legjobban”.
Gyermekkori álmát akarta
megvalósítani. Nagyon szerette a könyveket.
Valamikor elsőnek tanult meg olvasni az osztályban, és a
könyvek tömegét hordta haza a
könyvtárból. Olvasott reggel. Olvasott este
petróleum lámpa fényében. Ha
ráért, könyv volt a kezében. „A
könyv megvéd mindentől és mindenkitől.
Menedék ebből a világból egy másikba.
Más világokba. A könyvekben nem lehet
csalódni.” Ha csalódások
érték, még mélyebben merült el
könyveiben. Gyermekkorában egy könyvtárat
álmodott magának, és lett is. Szíve
körül a burok vékonyodni kezdett. Olyan, mintha arra
várna, hogy jöjjön valaki, aki majd feltöri ezt a
burkot, és mint egy üvegburok, ha ütés
éri, apró darabjaira hullik.
Egy tiszta és évek óta érintetlen
szív kerül majd a világgal szemben. Meg tud-e evvel
a világgal birkózni, vagy elvérzik e
küzdelemben? Veszélyes játszma ez ennek a gyenge
szívnek. Inkább küzdelem életre,
halálra. Ha a szív győzne, akkor megváltozna ez a
világ. Erre sajnos kevés a remény. A világ
olyan, amilyen. Emberek élnek benne. Olyan emberek, akik
éreznek. Ki így, ki úgy. Vagy érzik Istent,
vagy nem. De legtöbben csak álmaikban szeretnek, amikor
elpihennek az egész napi fáradságukban, hogy
reggelre még fáradtabban ébredjenek. Ha
felébrednek egyáltalán.
A kérdés már csak az, hogy mi lesz akkor, ha
nem a szív győz?!
♣ ♣
♣
