Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Tóth Ágnes

A pocsolya

Tikkasztó forró napok után végre megérkezett a hidegfront esővel. Úgy éjfél körül járt az idő, mire a szobámban lehűlt a levegő. Az eső úgy esett, mint ahogy tenger hullámai érnek a partra. Zene volt füleimnek, mert sikerült végre egy jó nagyot aludnom. A szomszédból a hároméves Marci hangjára ébredtem reggel fél nyolckor.

– Anya! Pocsolyázni akarok! – kiabált első emeleti ablakom alatt.

Kisöccse, a kilenc hónapos Bálint nyugodtan szunyókált a babakocsiban. Marcin gumicsizma.

Türelmetlenül noszogatja anyját, hogy induljanak már, mert a Napocska fel fogja szárítani a tócsákat.

Szilvi talpraesett, előrelátó anyuka. Tudja, amit tilt a gyereknek, azt annál inkább ki akarja próbálni.

Így hát elindultak pocsolya keresőbe. Marci hangját még egy darabig hallottam. Aztán csend lett.

Eltűntek a házak közt. Kifőztem a kávémat, ahogy ezt minden reggel szoktam, majd megreggeliztem. Épp, hogy befejeztem, mikor hallom Marci sírását. Nem is sírás volt, hanem üvöltés. Kíváncsian nézek ki az ablakon. Biztos voltam benne, pocsolya volt elég. Mert hogy találtak, annyi szent! De mikor megláttam a gyereket nyakig sárosan, meg is lepődtem. Hol találtak ekkora gödröt vagy lyukat amibe belefért? Még szerencse, hogy nyár van!

Szóval nem volt elég a gumicsizma, a kis pocsolya, amiben csak totyogni lehetett. Mert azt már anyu megengedte. Túl kellett lépni ezt a határt. Ki kellett próbálni azt, amit még nem csinált. Amit szabad kicsiben, azt miért ne lehetne nagyban is? Nyilvánvaló, valami fenyítést kapott Marci, hogy így sírt.

Másnap találkoztam velük. Kérdezem Marcitól, hogy megy-e ma is pocsolyázni. Összeráncolt homlokkal közölte velem, már nem megy többet, mert anyu egy hétig nem fog mesét olvasni este.

– Hát ez bizony nagy büntetés, Marci!

– Te szereted a meséket? – kérdi megenyhült arccal.

– Igen! Én is szoktam mesét olvasni.

– Akkor eljössz hozzám mesélni?

Megsajnáltam, de ilyenkor kell következetesnek lenni.

– Sajnos, nem lehet. Az én mesekönyvemben felnőtt mesék vannak.

Lehajtotta a fejét. Annyit biztos megértett belőle, hogy én sem fogok mesét olvasni. Megfogta anyja kezét, és elindultak hármasban a megszokott délelőtti sétájukra gumicsizma nélkül.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©