Leülök könyvet olvasni. Ritka egy állapot,
amikor nem kell sehova rohanni, készülni, kapkodni,
és elmerülhetek a történetben. Nem a
számítógép előtt görnyedek, fél
kézzel görgetve a sorokat, hanem fotelben,
hagyományosan: kényelem a köbön! Egyetlen
hátránya: ha elolvastam, véleményt
(recenziót) kell róla írni. Tehát ez sem
lesz elengedett, beleélős, felszabadult olvasás, hanem
munka. No, lássuk!
Azt hallottam, hogy ha egy könyvre valaki azt mondja:
„érdekes”, az három dolgot jelenthet: 1.) nem
olvasta el; 2.) olvasta, de nincs róla véleménye,
nem hagyott benne nyomot; 3.) ez a kötet nem érdekes, hanem
lenyűgöző, éles és meredek, ezért gyerekektől
távol tartandó. És még a nagykorúak
is nagykorú felügyelete mellett olvashatják!
Nos, ez utóbbinak aligha leszek kitéve. Ez a
népmesékkel rokon
könyv-világlátás egyben egy közös
kelet-európai történelmi tapasztalat
horizontjába illeszkedik. A kiszolgáltatott ember
nézőpontja lassan mindenre rátelepszik: a
szomorúság levegője, a tehetetlen elöregedés
hangulata. Mi szükség van még a régi
utcákra féloldalt dőlt házaival, toldott-foldott
kerítéseivel, elárvult kertjeivel? Valami
városmentő rendelet felejtette ott. Most a múltba tekintő
anekdoták és a jelen lepusztult díszletei lettek.
Nézzük hát tovább a könyvet, ami
egyre érdekesebbé kezd alakulni! Milyen nehéz a
földi dolgok tisztessége, milyen nehéz
megállni ezen az ingó talajon, melyet közelebbről
Magyarországnak, távolabbról Vajdaságnak,
Erdélynek, Felvidéknek,
Kárpátaljának nevezünk! Mások szerint
ezek nem is olyan fontos dolgok, csak mi fontoskodunk
körülötte, mert mögéjük akarunk
bújni önmagunk elől. E vidékekre, amelyeket lassan
elborít a történelem guanója, kegyelmi
állapot röpke időre eljutni, hogy
elkápráztasson minket ama Betlehemes,
csillagtündökléssel a homály-maszatos,
evilági életben.
Ez a könyv is, lám mi mindent helyre tud tenni, amiről
csak sztereotípiáink vannak! Mégis, az
otthonunkat, amely tele van hozzánk kötődő dolgokkal, nem
veheti el senki. Az ízlés, örökség,
emlékek nem politikai, tulajdonjogi, művészeti, vagy
gazdasági kérdések, hanem belső
magánügy.
Olyan ez a könyv, hogy ha lefújom róla a port,
felparázslik. Ilyen szemekkel néznek vissza ránk a
fajtiszta lovak, ahogy a lapok elém perdülnek. Mennyi
mindent lehet elrejteni bennük! Mik vagytok ti nekünk,
könyvek: pillanat, vagy
örökkévalóság?!
Otto Lilienthal német mérnök 1848-ban azt
mondta: „Kitalálni egy repülőgépet, az semmi.
Megépíteni, az a kezdet. Repülni: minden!”
A XXI. században már azt mondhatjuk:
kitalálni a betűket, az semmi. Megépíteni egy
nyomdagépet: az a kezdet. De olvasni valakinek a
gondolatát: az minden!
♣ ♣
♣
