Valamikor más volt az élet. Nem volt ennyi
készülék, szerkezet, amely kiszolgált volna
bennünket. Nem is töltöttünk ennyi időt
kütyük, készülékek
„társaságában”. Suli után, ha
vége volt a tanításnak, fociztunk, vagy
mászkáltunk valamilyen számunkra kedves
környezetben, réten vagy erdőben. Testközelből
figyeltem meg például a hangyák
életét, vagy egy virág
kinyílását, vagy egy bábból
kibújó lepke átváltozását,
metamorfózisát. Közelről mindent, a maga
valójában, minden műviséget mellőzve. Ha valamit
nem tudtunk, nem értettünk, előkerestünk egy
könyvet, egy lexikont, és abból jártunk a
végére.
Ma egészen másként működik minden. Ha
valamit nem tudunk, elő a számítógép, az
okostelefon, okoskaróra, okoskarkötő, beütjük a
keresendő dolog meghatározásához
szükséges szavakat, és pár másodperc
múlva kiad a gép mondjuk 15.000 találatot, amiből
kikereshetjük a számunkra szükségeset. Elmarad
a papírzörgés varázsa, helyette valamilyen
rejtélyes villódzást láthatunk.
A COVID előtt baráti összejöveteleken,
névnap, születésnap, házassági
évforduló alkalmával barátaink tini
unokái már az evés, ivás közben
előkotorták okostelefonjukat, és elmerültek
valamilyen rejtélyes keresésben, mintha nem is ott
lennének köztünk, úgy beleélték
magukat a gépi világ mágiájába. Ha
szóltunk hozzájuk, meg sem hallották,
látszott, egy teljesen más világban vannak. Egy
idő után – talán szülői intésre –
már csak étkezés után vették elő
telefonjukat.
Valaha, amikor én voltan tini, ilyen
összejöveteleken tátott szájjal hallgattam,
amint az idősebb korosztály történeteket,
adomákat mondott el. Én az ilyen
mesélésekbe éltem bele magam úgy, mint a
mai gyerekek a telefon rabságába. Némelyik
történet úgy megmaradt bennem, hogy szinte ma is
hallom szóról szóra.
Valójában nagyon remek egy
számítógép vagy egy okostelefon. Ha
keresünk valamit, percek alatt megtalálhatjuk. Ha
szöveget írunk, a gép még a
helyesírásunkat is nyomon követi, és jelzi,
ha valamit nem jól írtunk. Könnyebb a dolgunk, de
tudnunk kell bánni a technikával. Ha keresünk
valamit, a leginkább megfelelő szava-kat kell beütni. Az
okoskarkötő és az okoskaróra pedig ellát
bennünket figyelmeztető jelekkel, ha különböző
időpontokat programozunk beléjük.
Persze vannak árnyoldalai is a gépkezelésnek.
Nem egyszer alig tudtam kitérni a járdán
okostelefonnal bíbelődő fiatal elől. Egy olyan esetnek is
tanúja voltam, amikor egy kerékpározó
fiatal nő egyik kezével a bicikli kormányt fogta,
másik kezével az okostelefont nyomkodta, és egy
óvatlan pillanatban nekihajtott az útpadkának,
majd beborult az útszéli füves részre.
Ha valaki azért használja a kütyüket, hogy
ismereteit gyarapítsa, az csak jót jelent, de ha egyre
inkább szükségét érzi a gépek
használatának, az már függőséget is
okozhat.
2019-ben osztálytalálkozót szerveztem
internet segítségével. Akkor naponta
többször is bele-néztem a levelezésembe.
Sikerült is jól megszervezni a találkozót. Ha
viszont nincs különösebb dolgom, naponta egy-két
alkalommal nézek a gépembe.
Viszont vannak, akik naponta nagyon sok alkalommal éreznek
késztetést, hogy újabb és újabb
információkhoz jussanak, és egyre gyakrabban
veszik elő gépeiket. Eleinte fontosnak tűnő
információk után kutatnak, majd később
szenvedéllyé válik a kütyü
nyomkodása, és mindenféle különlegesnek,
vagy inkább különcnek tűnő dolgok után
kutatnak. Nehéz eldönteni, hol a határ, amikor
már függőség alakul ki, de nagyon sok
embernél azzá válik. Amikor már nem az
egyén dönti el a kütyü
szükségességét, hanem a kütyü hat
csábítólag, már nyíltan
beszélhetünk szenvedélyről. Ekkor viszont már
a kütyü átvette a kezdeményezés
szerepét, hiszen „ő” diktál.
♣ ♣
♣