Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Szencsák Erika

A lelkiismeret ködmönében

Anyai nagyapám korán meghalt, nagymamám még bő 30 évet élt nélküle. Rendszeresen kijárt hozzá a temetőbe, és a kertjéből a legszebb krizantémokat vitte magával a biciklijén egyensúlyozva.

Egyszer unokatestvéreim nekem mertek levágni azokból a virágokból, mivel vakáció végi búcsúztatót rendeztek. Hát lett is patália, hogy „az a nagyapáé” – talán még azt a három szálat sem hozhattam el, sietve vízbe tette, és másnap kivitte a temetőbe, ami roppant rosszulesett, mert a másik nagymamám mindig nekem adta a legszebb gyümölcsöt, a legszebb virágot, nem is értettem, mi az, hogy valaki beelőz, hogy valaki fontosabb egy nagymamának egy olyan aranyos és kedves kis unokánál, mint én?! De hát az egyiknek én voltam az egyetlen, a másiknak meg egy a tizenháromból, plusz még egy halott nagyapa.

Teltek az évek, és a nagymamám egyre nehezebben mozgott, fájt a térde, meg talán beteg is volt pár hétig és nem tudott már úgy járni, mint régen. Egyszer viszont éjjel úgy látta (vagy csak álmodta), hogy nagyapám megkopogtatja az ablakot, és benéz rajta. Talán nem is mondott semmit, csak eljött hozzá. Nagymamám szent meggyőződése volt, hogy haragszik rá, amiért hónapok óta nem ment ki a sírhoz, és rosszallását fejezte ki ily módon neki. Szerintem meg is ijedt valamelyest.

Elmondta a legidősebb lányának, így aztán nem volt más választás, buszra ültek és ketten mentek ki – talán nagymamám félt egyedül menni, már nem tudom. A sírnál aztán a nagynéném volt a szószóló, elmondta nagyapámnak, hogy „hát nem látja, hogy a mama beteg, és alig tud mozogni? Értse meg, hogy nem tud kijönni már annyit, tél is van, hideg is, hát azt akarja tán, hogy megfázzon, vagy leessen a bicikliről, és betegebb legyen? Hát tessék belátni, hogy nem tud annyiszor kijönni. És tessék békében pihenni itt.”

Nagymamám egy szót sem szólt, csak némán pislogott a szónoklat alatt. Elrendezték a sírt, hazamentek, és mivel nagyapám többször nem jelent meg az ablakban, ettől megnyugodott, mert ez annak a jele volt, hogy nagyapa megértette, hogy ő a legjobb szándékkal sem tud már gyakran kijárni, és nem kéri számon rajta ezt.

Ez már sok éve történt, aztán még legalább tíz évet élt. A történetet a nagynéném tolmácsolásából hallottam, bár azt hiszem, nagymamám is mesélte nekünk, elrémülve, a jelenést, amin az egész család persze elnézően mosolygott – de nagymamámnak ez halálosan (szó szerint) komoly volt.

Nekem meg arról szólt, hogy a lelkiismeret mennyire tudja kínozni a lelket, és addig hajszolja, amíg nem történik valami, ami kiegyenlíti azt, amit ő súlynak gondol rajta.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©