Naponta több ezer fertőzött, a halálesetek
száma is egyre brutálisabb. Nem jó a
híreket hallgatni, az orrunkat se érdemes kidugni
itthonról! Lassan nem ajánlatos a családtagokkal
való érintkezés sem, különösen az
én koromban, de úgy általában sem. Az
ünnep és a hétköznap lassan
egyformává lesz! Nem láthatom az unokáimat,
csak fotón, a fiaim maszkban jönnek föl hozzám.
Se puszi, se ölelés… Nem könnyű így,
mégis… Mégis meg kell találni a mindennapok
egyszerű szépségét, apró örömeit!
Felértékelődnek a közösségi oldalon,
vagy telefonon folytatott csetelések, csevegések.
A délelőtt viszonylag könnyen és gyorsan
eltelik: kis séta, amikor az időjárás engedi,
közben elkerülhetetlen kis vásárlások a
környéken lévő kis boltokban. Néha
elbátorkodom a nem túl messzi
bevásárlóközpontba is, igyekezve minden
előírt szabályt betartva: maszkban,
távolságot tartva. Aztán a napi
ebédfőzés, mellé a háztartási
munkákból is valamit mindig beiktatva. Nyáron
át, a balesetem miatt helyembe hozták az ebédet,
de nem volt igazán kedvemre és a kényes gyomromba
való. A hiba valószínű az én
készülékemben van, diabéteszem és
laktóz érzékenységem miatt. Amint
használhattam ismét a jobb kezemet, élvezettel
vettem kézbe a fakanalat, és kevergetem azóta is a
saját ízlésem szerint való étkeket.
A délutánok szinte ugyanúgy telnek, mint
„békeidőben”, a kötelező házi feladatok
után jön az édes semmittevés, azaz kis
szieszta, olvasgatással. Nem gondolok bele, hogy nincsenek
most programok, az irodalmi kávéház bizonytalan
időre elhalasztva, a koncertekről, színház- és
kiállítás látogatásokról
lemondtam, maszkban és félelemmel telve nem tudnám
magam átadni az effajta élvezeteknek.
Engem leginkább a zenehallgatás és a
könyvekbe való beletemetkezés húz ki
mindenféle kátyúból. Az utóbbi
napjaimat például Steinbeck könnyebbítette
meg. Elhatároztam, hogy újra elolvasom minden
könyvét. A Szeszélyes autóbusz c.
regényével kezdem. Lebilincselő olvasmány!
Aztán jönnek a Kedves csirkefogók és
így tovább. A legismertebbeket hagyom a
végére. Természetesen, a háttérben
valami finom zene mindig szól.
Elég nagy a könyvtáram. Várva egy
békésebb tavaszt, olvasnivalóval el leszek
látva. Legalábbis azt remélve, hogy
szelídül, visszafordul és szűnik ez a szörnyű
járvány, és mindenki, de főleg a családom,
a barátaim, ismerőseim és én is megússzuk
ezt a nem tervezett, veszélyes évet!
(Kecskemét, 2020. november 5.)
♣ ♣
♣