M. Jankó János
költészetét, verseit még Ossik János
író, műfordító ajánlotta a
figyelmembe. Örömmel olvastam a verseket. Számomra
külön öröm, ha valaki ad a költészettan
szabályaira, és odafigyel a verstani és zenei
hatásra is. S jó, ha vissza tud nyúlni a
költészet ősi jegyeihez is.
M. Jankó János versei között felfigyeltem
a „deákos verselésre”, a magyaros hexameter
alkalmazására is, igaz, néha-néha lehet
ilyen verssel találkozni. Ma már kevés költő
vállalja föl ezt a szép és nemes verstani
formát, ami az ókori görög
költészetben alakult ki, és mi, magyar költők a
latin költészetből vettük át.
Magyarországon az elmúlt évszázadokban
vált ismertté, mert a magyar nyelv nagyon is alkalmas a
görög-latin értelemben vett időmértékes
verselésre. Csak egy-két magyar
„költőóriás” nevét jegyzem meg,
akik használták e verselési formát:
Vörösmarty, Petőfi, Fazekas Mihály, József
Attila…
Ma nagyon sok költő inkább a
szabadvers-írással próbálja
meghódítani Olvasóit. Igaz, ennek a
versformának is vannak szabályai, ezeket is illik
betartani…
M. Jankó János ISTEN
OSTORA című új kötetében is a
klasz-szikus versformát választotta szép
költői jelzőkkel, hasonlatokkal. A kedves Olvasó eddig is
különböző lapokban, antológiákban
találkozott e kidolgozott versekkel.
Az Előszóban így ír Ossik
Jánosné Nagy Katalin: „Alkotásai sok
félék. Hol merengő, már-már filozofikus,
hol jobbító szándékú harcos, majd
csendes fájdalommal emlékezik édesanyjára,
Istenhez keresve utat”.
M. Jankó János e kötet verseiben is
ragaszkodott a szép, magyaros kifejezésekhez,
hazánk szép tájait mutatja be
tájleíróverseivel. Az első vers,
mondhatnám, egy csodálatos indítóvers, a
hazaszeretetet tükröződik ki e vers
mondanivalójából. A Világszépe
című vers első versszaka: „Majdhogynem bejártam az
országot végig, / rónák, messzi
tájak kék hegyek vidékit. / Most, hogy
körülnéztem, csak azóta látom: / sehol
nincs szebb ország ezen a világon”. És
folytatja a szép gondolatokat… Vagy a szülő, az
Édesanyához írt – Anyámra gondolok –
című versben így ír: „És most is
folyton sok év után még / ha
válaszút előtt áll téveteg szívem, /
hozzád fordulok: mit szólsz hozzá, drága
jó Anyám”. Még mindig megosztja
gondját, baját szerető Édesanyjával.
És a szerelmes versek. Így az Érzem a kezed című
versben: „Megérted ujjaink titkos beszédét,
/ gondjaim gondod mélyét
fürkészték”. E versekben mindig
felszínre kerül egy-egy olyan szép és
értő, érző gondolat, amit a költő a saját
költői szó-eszközeivel, régi szavak
használatával is igyekszik közkinccsé tenni.
Különlegesek a versek, és magyarosak. Ilyen a Lovagkirály köpenye (I. Nagy
Lajos) monda című verse, amely inkább
balladás, és nagyon ügyesen bontja ki
mondanivalóját a szerző. E történelmi
„mondából” bontja ki I. Nagy Lajos
király hős tettét, amint a vízárok
örvénylő habjaiból a beküldött
ifjút megmenti a széttáruló királyi
köpeny segítségével.
„Nem csügged a király – úszik /
víz tetején szétterjedve, / fönntartja őt
merüléstől / selyemből szőtt köpenyege.” A
király saját életét kockáztatva
megmenti a vízbe küldött ifjút, és ez is
tanulságos lehet a huszonegyedik századi uralkodók
számára. (Főleg annak, aki e történelmi
mondát ismeri.) M. Jankó János e versek
között megemlíti Petőfit kétszer is, (Petőfi nyomdokán és Petőfi szobra előtt című
versekben.) Számára Petőfi Sándor alakja,
költészete a magyarság örökös
forradalmár költője marad, akit illik mindig és
mindenkor tisztelni, a legnagyobb költőnek tartani
Megihlette Mohács,
Hallgatag Mohács címmel emlékezik e
„véres harcmezőre”: „Tiprott virága a
harcmezőnek, / harmatként tarol rajta vér, /
gyászos mezeje vesztett Mohácsnak / magyar hősök
vérétől kövér.” Nem feledkezik meg a
Hunok királyáról, Attila emlékéről
sem, akinek a sírját, koporsóját a mai
napig sem tudja a magyar nép, hogy hol található.
Így zárja az öt szakaszból
álló, nagy eszmét hordozó versét:
„Bár azóta immár sok esztendő eljárt,
/ Attilának senki nem lelte sírhalmát. /
Szeszélyes mederbe el vagyon az rejtve, / onnan ki sosem jő,
lent marad örökre.” A Hunok
imája című záró verssel,
imával zárja e kitűnő nagy versét. (E verseit is
az Olvasó számára külön ajánlom
többszöri elolvasásra.)
A Zirci Apátsági verstől kezdve, a Természet
Himnuszától fogva a természetleíró
versein keresztül e kötetben található verseket
mind javaslom elolvasásra. Minden vers más és
más mondanivalóval, érzelemtöltettel lepi meg
az olvasót.
A „Somogyországból”
elszármazott költő, a hazai, szép népies
szavakkal is itt-ott fűszerezi a sorait. A záróvers
– Ne késlekedj
– Feleki Sándor versének utolsó
versszaka: „Könnyű, friss pillangó a vers, /
elszáll gyorsan, ha váratod, / örömöd
fény nélkül marad / és vigasz
nélkül bánatod.”
Kedves Olvasóban maradjon meg a szó, a mondat, M.
Jankó János mondanivalója, tegye
magáévá minden szó, gondolat szívhez
szóló üzenetét.
A kötet verseit Rehorovics
Anita illusztrációi teszik még
szebbé, gazdagabbá, értékesebbé.
Mindkettőjüknek csak gratulálni tudok, őszinte, igaz zalai
szívvel.
(M. Jankó János: Isten
ostora. Versek. BIRÓ Family Nyomda és
Könyvkiadó, 2020)
♣ ♣
♣
