Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Kanizsa József

ISTEN OSTORA

M. Jankó János versei

M. Jankó János költészetét, verseit még Ossik János író, műfordító ajánlotta a figyelmembe. Örömmel olvastam a verseket. Számomra külön öröm, ha valaki ad a költészettan szabályaira, és odafigyel a verstani és zenei hatásra is. S jó, ha vissza tud nyúlni a költészet ősi jegyeihez is.

M. Jankó János versei között felfigyeltem a „deákos verselésre”, a magyaros hexameter alkalmazására is, igaz, néha-néha lehet ilyen verssel találkozni. Ma már kevés költő vállalja föl ezt a szép és nemes verstani formát, ami az ókori görög költészetben alakult ki, és mi, magyar költők a latin költészetből vettük át. Magyarországon az elmúlt évszázadokban vált ismertté, mert a magyar nyelv nagyon is alkalmas a görög-latin értelemben vett időmértékes verselésre. Csak egy-két magyar „költőóriás” nevét jegyzem meg, akik használták e verselési formát: Vörösmarty, Petőfi, Fazekas Mihály, József Attila…

Ma nagyon sok költő inkább a szabadvers-írással próbálja meghódítani Olvasóit. Igaz, ennek a versformának is vannak szabályai, ezeket is illik betartani…

M. Jankó János ISTEN OSTORA című új kötetében is a klasz-szikus versformát választotta szép költői jelzőkkel, hasonlatokkal. A kedves Olvasó eddig is különböző lapokban, antológiákban találkozott e kidolgozott versekkel.

Az Előszóban így ír Ossik Jánosné Nagy Katalin: „Alkotásai sok félék. Hol merengő, már-már filozofikus, hol jobbító szándékú harcos, majd csendes fájdalommal emlékezik édesanyjára, Istenhez keresve utat”.

M. Jankó János e kötet verseiben is ragaszkodott a szép, magyaros kifejezésekhez, hazánk szép tájait mutatja be tájleíróverseivel. Az első vers, mondhatnám, egy csodálatos indítóvers, a hazaszeretetet tükröződik ki e vers mondanivalójából. A Világszépe című vers első versszaka: „Majdhogynem bejártam az országot végig, / rónák, messzi tájak kék hegyek vidékit. / Most, hogy körülnéztem, csak azóta látom: / sehol nincs szebb ország ezen a világon”. És folytatja a szép gondolatokat… Vagy a szülő, az Édesanyához írt – Anyámra gondolok – című versben így ír: „És most is folyton sok év után még / ha válaszút előtt áll téveteg szívem, / hozzád fordulok: mit szólsz hozzá, drága jó Anyám”. Még mindig megosztja gondját, baját szerető Édesanyjával. És a szerelmes versek. Így az Érzem a kezed című versben: „Megérted ujjaink titkos beszédét, / gondjaim gondod mélyét fürkészték”. E versekben mindig felszínre kerül egy-egy olyan szép és értő, érző gondolat, amit a költő a saját költői szó-eszközeivel, régi szavak használatával is igyekszik közkinccsé tenni. Különlegesek a versek, és magyarosak. Ilyen a Lovagkirály köpenye (I. Nagy Lajos) monda című verse, amely inkább balladás, és nagyon ügyesen bontja ki mondanivalóját a szerző. E történelmi „mondából” bontja ki I. Nagy Lajos király hős tettét, amint a vízárok örvénylő habjaiból a beküldött ifjút megmenti a széttáruló királyi köpeny segítségével.

„Nem csügged a király – úszik / víz tetején szétterjedve, / fönntartja őt merüléstől / selyemből szőtt köpenyege.” A király saját életét kockáztatva megmenti a vízbe küldött ifjút, és ez is tanulságos lehet a huszonegyedik századi uralkodók számára. (Főleg annak, aki e történelmi mondát ismeri.) M. Jankó János e versek között megemlíti Petőfit kétszer is, (Petőfi nyomdokán és Petőfi szobra előtt című versekben.) Számára Petőfi Sándor alakja, költészete a magyarság örökös forradalmár költője marad, akit illik mindig és mindenkor tisztelni, a legnagyobb költőnek tartani

Megihlette Mohács, Hallgatag  Mohács címmel emlékezik e „véres harcmezőre”: „Tiprott virága a harcmezőnek, / harmatként tarol rajta vér, / gyászos mezeje vesztett Mohácsnak / magyar hősök vérétől kövér.” Nem feledkezik meg a Hunok királyáról, Attila emlékéről sem, akinek a sírját, koporsóját a mai napig sem tudja a magyar nép, hogy hol található. Így zárja az öt szakaszból álló, nagy eszmét hordozó versét: „Bár azóta immár sok esztendő eljárt, / Attilának senki nem lelte sírhalmát. / Szeszélyes mederbe el vagyon az rejtve, / onnan ki sosem jő, lent marad örökre.” A Hunok imája című záró verssel, imával zárja e kitűnő nagy versét. (E verseit is az Olvasó számára külön ajánlom többszöri elolvasásra.)

A Zirci Apátsági verstől kezdve, a Természet Himnuszától fogva a természetleíró versein keresztül e kötetben található verseket mind javaslom elolvasásra. Minden vers más és más mondanivalóval, érzelemtöltettel lepi meg az olvasót.

 A „Somogyországból” elszármazott költő, a hazai, szép népies szavakkal is itt-ott fűszerezi a sorait. A záróvers – Ne késlekedj – Feleki Sándor versének utolsó versszaka:  „Könnyű, friss pillangó a vers, / elszáll gyorsan, ha váratod, / örömöd fény nélkül marad / és vigasz nélkül bánatod.”

Kedves Olvasóban maradjon meg a szó, a mondat, M. Jankó János mondanivalója, tegye magáévá minden szó, gondolat szívhez szóló üzenetét.

A kötet verseit Rehorovics Anita illusztrációi teszik még szebbé, gazdagabbá, értékesebbé. Mindkettőjüknek csak gratulálni tudok, őszinte, igaz zalai szívvel.

(M. Jankó János: Isten ostora. Versek. BIRÓ Family Nyomda és Könyvkiadó, 2020)

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©