Október utolsó napjaiban és november
elején azokra az elhunyt családtagjainkra,
barátainkra, ismerőseinkre emlékezünk, akik
már az égi ösvényeken járnak.
A temetők ilyenkor egy kicsit mozgalmasabbá válnak,
hiszen mindenütt azt tapasztalhatjuk, hogy a
hozzátartozók, rokonok, barátok felkeresik a
sírhantokat. Elhozzák magukkal az emlékezés
koszorúit és szebbnél szebb virágait.
A temetők csendjét azonban nem zavarja semmi és
senki. Ugyanis a főhajtás, az emlékezés is
igényli a csendet, a méltó módon
történő visszatekintést.
Eszünkbe juttatja az együtt eltöltött
szép napokat. Minden embernek, minden családnak vannak
eltávozott hozzátartozói, rokonai, barátai
és ismerősei. Élet és halál két
egymástól elválaszthatatlan állapot. A
megemlékezés óráiban azonban mégsem
a halálra, hanem az életre gondolunk.
Felidézzük magunkban az elhunytak arcát, azokat a
kedves eseményeket, történéseket, amelyeket,
amíg élünk, nem feledhetünk el.
Bármikor is ragadta el őket a halál, tisztán
felelevenednek bennünk azok az események, amelyek
leginkább jellemzőek voltak életükben. Szinte
filmszerűen peregnek a kockák. Vannak olyanok, amelyeket
élesebben, másokat pedig egy kicsit halványabban
látunk.
Ahogyan idősebbek leszünk, egyre több
családtagunkat, rokonunkat, barátunkat és
ismerőseinket veszítjük el. Ez az élet rendje,
vigasztalhatnánk egymást, hiszen megszületünk,
és azután itt hagyjuk a földi világunkat.
De nehéz a vigasztalás, a
megmásíthatatlanba való beletörődés.
A rómaiak már több mint kétezer
évvel ezelőtt leszögezték: „Mors certa, hora
incerta!”, azaz magyarul: A halál biztos,
órája bizonytalan!
Nagyon jó, hogy nem tudhatjuk előre, ez kinek-kinek
mikor következik be. Van, akinek előbb, és van, akinek
pedig utóbb. Földi létünk tehát
ugyancsak megfogható, években, évtizedekben
mérhető. Ha szerencsésebbek vagyunk, akkor tovább
létezhetünk az orbis terrarumon, a
földkerekségen.
Elhelyezzük a sírokra a megemlékezés
koszorúit, virágait. Jó a csendet
„hallgatni” ilyenkor.
Megemlékezésünk kegyeletteljes és
méltó azokhoz, akiket gyászolunk, de
szívünkben mindaddig megőrizzük, amíg mi
még bírjuk az életet.
♣ ♣
♣
