Születésünk pillanatától
életünkben meghatározó a bölcsőde,
óvoda, iskola és később a felsőbb iskolák,
pályaválasztás, párválasztás,
barátságok s egyebek.
Ezek mind közösségek, amik
formálják, alakítják
személyiségünket, egyéniségünket,
sok jót és persze néha rosszat is
felszívunk magunkba, főként gyermekkorban, hiszen a
gyermek olyan, mint egy szivacs. Minden érdekli, mikor azt
látjuk, hogy békésen játszik, akkor is
nyitott füllel élénken figyel, s meglepődünk,
ha néha kínos dolgokra kérdez rá.
Talán a legfogékonyabb korszak a gyermekkor.
A párválasztásnál sorsdöntő
kérdésben hozunk döntést, mert az
eskütétel után egy
élet-közösséghez fogunk tartozni. Annyira
jól nem ismerjük magunkat, a választottunkat meg
pláne, hogy tudjuk előre: jó döntést
hoztunk-e?
Mindig és mindenki tanul a családtól s a
különféle intézményekben a
tanítóitól-tanáraitól, és a
gyermekek egymástól is. A későbbiekben sokkal
beilleszkedőbb, mindenre nyitottabb az a gyermek, amelyik
közösségekben nevelődött.
A közösség embert formáló. Vannak
hagyományőrző tánccsoportok, énekkarok,
kézimunka szakkörök, kézműves
foglalkozások, mind-mind közösség, és ha
rendszeresen járunk ilyen helyekre,
észrevétlenül tanulunk, formálódik a
személyiségünk, a véleményünk is.
Majd, mikor már azt hisszük, hogy kialakult
egyéniségek vagyunk és ismerjük
önmagunkat, akkor lepődünk meg, hogy meny-nyire nem…
A másik embert csak nagy önismerettel lehet fogadni,
elfogadni, de ehhez előbb meg kell tanulnunk önmagunkat megismerni.
Minden ember más, van, aki első találkozáskor
szimpatikus, van, aki később sem lesz az, hogy miért van
ez így? – találgathatunk, vagy utána
olvashatunk, de az is lehet, hogy számunkra ez rejtély
marad…
Én egy nyitott, könnyen barátkozó ember
vagyok, de ez sem volt mindig így. Voltak életszakaszaim,
amikor nem vágytam a közösségre, inkább
félrehúzódtam és szemlélődtem. Csak
akkor szóltam, ha kérdeztek, vagy ha konkrétan
nekem szóltak.
Mivel már szépkorban vagyok, bizton
állíthatom, hogy ismerem magam, tisztában vagyok
az összes jó és rossz tulajdonságommal,
pontosan érzékelem, hogy a társaságban
– közösségben – ki a hamis, ki az
álszent, sorolhatnám, így már
megválogatom, hogy milyen közösségekbe
járok el; persze, az egészségi állapotom is
meghatározza a helyzetemet. Ma már nagyon szeretem a
közösségeket, főként ahol az
érdeklődési körömnek megfelelő dolgokkal
foglalkozunk, itt sok kedves új ismerősre, barátra
leltem.
A havi azonos időkben lévő közösségi
eseményekre járok, és mindig telve
élményekkel megyek haza, abból
táplálkozik a lelkem a következő
találkozóig. Van három-négy ilyen
közösség, ahová eljárok, ha tehetem,
és jól is érzem magam, írunk,
munkáinkat megosztjuk egymással. Ha egy-egy alkalommal
nem tudok menni, keresnek e-mailen, telefonon, hogy hiányoztam,
és megadják a következő alkalomra a
témákat.
Nagyon jó érzés, hogy számon
tartják az embert.
Korábban eljártam senior
örömtáncra, ami egy hihetetlen jó
közösségben zajlik. Jó zenére
táncos torna, amikor fejben is ott kell lenni, elég
komoly, mert komplexen armonizálja az embert. Ha a
lábaim jobban engedelmeskednek, ismét tervezem, hogy
eljárok…
Végső tapasztalásként azt vontam le, hogy
mindenféle közösség nagyon jó és
hasznos, más-más életkorban másfajta
jót tesz az emberekkel.
Közösségi élményekre fel!
♣ ♣
♣
