Oly sokfélét hall az ember, hogy csodákra
képes a hit, melyben hittem is, meg nem is. Álljon itt
egy történet.
Olyan nyolcadik kerületi proli gyerekek voltunk az
öcsémmel, az ’56-os forradalmat nagyon kis
gyerekként éltük át.
Nem volt könnyű gyerekkorunk. Apám elhagyta
anyámat, aki gyakorlatilag egyedül nevelte
öcsémet, engem, és tartotta el saját
magát. Mi, miután anyánk lement
vásárolni a házban levő közértbe
és elfelejtette becsukni az ajtót, a Déry utca
végén lévő – a lakástól
pár percnyire – Rákóczi térre
szaladtunk ki, géppuskapergés zajának
közepette.
Anyánk, mikor hazaért, a nyitott ajtót
látva rosszat sejtett, körülrohant a lakásban,
ahol nem látott minket, és érdekes módon
jó irányba, a tér felé indult el. Minket,
bár mi el akartunk futni előle, azonnal karjaiba vett, és
szaladt vissza velünk a biztonságos lakásba.
Alighogy a ház kapujához értünk, egy
akna robbant éppen azon a helyen, ahol anyánk ránk
talált. Bár korábban nem volt Istenhívő,
utána élete végéig a nem túl messze
lévő Horváth Mihály téri templomba
járt megköszönni ezt a hihetetlen csodát. Az is
igaz, hogy soha többé nem hagyott minket egyedül a
lakásban, ha kellett, a szomszéd néni
vigyázott ránk…
♣ ♣
♣
