"Így, hetven felé"
Király Lajos
LOMBOSFÁK LEVELEINEK ÉLETE
Nézem a zöldellő
leveleket,
ahogy pihennek fáknak ágain:
egymástól külön vannak – és
mégis
ábrándoznak egymás álmain!
Büszkék arra, hogy ők együtt: a lomb,
testükkel befednek sok-sok ágat,
büszkék arra: fáradt embereknek
mindig adhatnak frissítő árnyat! –
Ha szélcsend van – álmodnak, pihennek;
ha szellő leng – egymással suttognak.
Ám ha vad vihar tépázza őket:
mindig egymásért jajongnak, sírnak! – –
Levelek is fáknak gyermekei: –
ők együtt a szerető, nagy család,
s ha viharban elvesznek néhányan –
meggyászolják e szomorú halált! –
–
Egy generáció keveset él:
kilenc hónapot adott az Élet!
Számukra ennyi egy emberöltő –
csak tűlevelek kapnak sok évet! – –
Napsugárban zölden tündökölnek,
ősszel a vérző szívüket látni!
Vöröses-sárgás ruhát öltenek:
elkezdenek búsan imádkozni! – –
Aztán szédült pillangóként
szállva
ájultan mind-mind a földre hullnak!
Hallgatják a szívük dobbanását –
majd csend lesz – és lassan elalusznak!
|
|
|
|
