Magyarságom olyan ősi,
nehéz volna megítélni,
mennyi lelkemnek egy ország?
Sanyarúság  a Magyarság?
Nem is kell ezt kimondani.
Kimondhatja ma valaki,
Hogy tiszta magyar az Ő vére?
Kárpátoknak szent bércére
vándorolt-e őse, apja?
Ki az aki kimondhatja:
Árpád vére csörög benne?
Avagy horvát, tót, román, cseh?
Nincs már magyar vérű ember:
Keveredtünk a csehekkel,
örökökkel és mongollal,
nem ez számít, a gondokkal
sokkal többet cselekedjünk,
Hiszen magyarnak születtünk:
Magyar hazánk égig láncol,
Fenn az angyalokkal táncol.
Isten pecsétje a Haza!
Királynőnk az édes szűzi,
drága, égi, jó Szűzanya…
Csak ez számít, nem a vérünk!
Ha Istenhez hazatérünk,
nem azt kérdi, mi a véred?
– „A Hazádat, te hogyan védted?
Szeretted a szegényeit?
Adtál enni, inni nekik?
Azért adtam ezt a hazát,
teljesítsd be szolgálatát!”
Aztán majd ha itt fenn élünk:
Imáinkkal együtt védünk
édes, drága Magyarország
Isten pecsétje az Orcád…