Utazunk, közlekedünk. Gyalogosan és
autóban. Este sötét ruházatban lelépni
a gyalogátkelő helyen nem is tűnik veszélyesnek, hisz
látszik a közeledő autó, majd lassít,
gondolhatjuk. Az autóban ülő a sötét
háttér előtt lelépő gyalogosnak legfeljebb a
mozgását érzékeli, vagy sejtheti. Baj
esetén mindenki úgy kezdi a mondatot, hogy: „azt
hittem…” Rohanunk, mert „felgyorsult világban
élünk”, hangzatos, de hazug
megközelítés. A megengedett sebesség nem
véletlenül szabályozott és nem
autótípus függő, bár sokan hiszik, hogy a
márkás autó teszi az embert. Előzés be nem
látható kanyarban, hátha megúszom, hisz
annyiszor sikerült. Baj esetén: „azt hittem,
hogy…”.
Fogyasztunk. Lehetőleg mindenből sokat, az a jólét
jele. Vagyis a pocsékolás elengedhetetlen. Fel sem
vetődik bennünk, hogy ezzel a Földünk készleteit
igyekszünk kimeríteni.
Szemétszállítási díjat fizetnek a
társasházak, térfogatban számolva. A
háztartásokban alig törődik valaki a kidobott
hulladék térfogatával. Ezek után emelkedik
a szemétszállítási díj, ami
természetesen vagy az adott üzemeltető, vagy a
közös képviselő, vagy pedig az aktuális
kormány hibája. A környezetvédelem
ügyét is legtöbbször valamilyen homályos
politikai haszonszerzésre próbálják
fordítani.
Nevelünk. Szigorúan, mert az biztos eredményes
lesz, ha mégsem, akkor mi mindent megtettünk, csak a
körülmények…, a végeredmény ugyan
lesújtó, de „én ezt nem
értem!”. Nevelünk ráhagyó módon,
mert engem szigorban tartottak, „azéngyerekemaztán
neéljátamitén!”. Amennyiben ez sem
eredményes, akkor: „hát ez már más
világ”. Valahol elveszítettük múltunk
tapasztala-tait, és meggyőződéssel
állítjuk, hogy ami volt, az biztos rossz, „haladni
kell a korral”.
Rohanunk. Muszáj rohanni, mert felgyorsult világban
élünk, mert nincs idő semmire, mert mindenből a maximumot
kell kihozni. A mindig éhes ember
mohóságával meg vagyunk győződve róla, hogy
lemaradunk valamiről, nekünk nem jut azokból az
örömökből, amik járnának. A
reklámokban pedig azt látjuk, hogy csupa vidám
ember mutogat valamit, amitől ők boldogok.
Emlékezünk. Biztos, hogy jól? Biztos, hogy
tíz évente nem változik a változatlan
múltunk? Ismerjük-e őseink történetét?
Mesél-e valaki a családban róluk? Vannak
példaképek, igazodási pontok az
életünkben? Több, mint harminc éves
tanári tapasztalatom azt mutatta, hogy azok a tanulók,
akik rengeteget tudtak a nagyszüleik életéről,
sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak, mint a többi
társaik. Nekik voltak példaképeik a
családból, ők kevésbé voltak
megtéveszthetők mindenféle hamis álhírrel.
Jó lenne megállni néha,
gyönyörködni abban, ami körülveszi az embert.
Beszélgetni, ismerősöket, barátokat keresni (nem
csak a virtuális térben). Nem kell még
hívőnek sem lenni ahhoz, hogy le tudjunk ülni egy
templomban, vagy egy diófa alá
gyönyörködni, nem gondolni semmire, csak érezni,
hogy egy csoda a világ, a hibáival együtt.
♣ ♣
♣