Összefutottam egy régi barátommal, akivel
általános iskolában egy osztályba
jártunk. Beszélgettünk, nevetgéltünk
jobbnál jobb történetek jöttek elő az
emlékeinkből. Nekem bevillant egy nem túl sok jó
érzéssel teli történet. Mondtam neki:
megosztok veled olyan esetet, ami dühös, igazságtalan,
szomorú, érzéseket váltott ki belőlem.
Ez a történet nem tartozik a kedves emlékeim
közé, de igen elevenen él bennem. Nem voltam kitűnő
tanuló, de felkészületlenül nem mentem sohasem
az iskolába. Így elégtelen feleletem, sem
dolgozatom nem volt. Mégis a Kereskedelmi Iskola 2.
osztályában sikerült hatalmas egyest szereznem!
Néhány lány előszeretettel lógott a
tornaóráról, egészségügyi
felmentés címén. Ők fenn maradtak a tanteremben, a
többiek velem együtt az udvaron kézilabda
csatát vívtunk.
Pálinkás tanár úr,
egyébként az osztályfőnökünk bement a
tanteremben pihenő lányokhoz. Tudatta velük, elmarad az
óra. Feladta a leckét. Amint a tanár úr
kihúzta a lábát, az osztálytársak
finom szólva „olajra léptek!” Velünk
Buknicz tanár úr, a tornatanár közölte:
hazamehetünk. Nem lesz megtartva az áruismeret óra.
Örültünk akkor, de jött a hideg zuhany a
következő órán!
Pálinkás tanár úr így kezdte:
– Felelés! – Kinyitotta a naplót.
Elsőnek engem szólított: – Bata!
Még örültem is, hiszen jól tudtam az
anyagot. Fölálltam, a címével kezdtem: a
borscsoport fűszerei, összefoglalás.
– Nem! Nem az volt! – vágott közbe.
Én csak néztem rá, nem értettem az
egészet. – Nem tudod, mi volt? – tette fel a
kérdést.
– Háááát az
összefoglalás – mondtam másodszor is. Most
már bizonytalanul.
– Úgy? Szóval nem
készültél? – Erre már nem
válaszoltam. Hiszen akkor még nem mertünk
szembeszállni egy tanárral. – Csak tudd! A
fahéjcsoport fűszerei, bevezetés. Ez egy egyes!
Leülhetsz!
A sírás határán álltam
mérgemben. Összeszorult a torkom.
A tanár úr folytatta a számom
kérést:
– Pintér! Tanultál?
– Ezt nem – válaszolta Erzsi –, mert nem
tudtam, hooogy…
– Elég, köszönöm! Ez is egyes!
A tanár úr mintha tudta volna, ki nem lógott
a testnevelés óráról, azokat
szólította sorra: Sztriskó, Kalmár, Major.
Természetesen fásítottunk fahéj
nélkül is. Láttuk a kezét –
nagyokat mozdult. Heves mozdulatoktól a vétlen
napló szinte belenyögött a sok rossz osztályzat
súlya alatt.
A naplót a tanárok mindig magukkal vitték.
Csak ritkán adódott alkalmuk a diákoknak
belekukkantani. Nekünk, az öttagú egyes csapatnak
már a következő órán sikerült. A soros
órát az igazgató néni tartotta. Visszament
a tanáriba egy pillanatra a dolgozatokért, de a
Naplót letette az asztalra! Az első padban ülő lány
leskelődött az ajtón, figyelte az igazgató
nénit, mikor jön. Mi pedig öten rávetettük
magunkat a Naplóra. Magunk is meglepődtünk a
látványtól. Akkora egyest kaptunk, hogy két
kockát betöltött. Még a papírlap is
megsérült alatta. Neki sem volt jó napja velünk
együtt! Szegény napló. Mély sebeket ejtett
rajta és rajtunk is a tanár úr
ítélete.
Később kiderült, a tornaóráról
lógó lányokat akarta büntetni. Finoman
szólva, ez nem igazán sikerült. Bár a
mérkőzésen győztünk, nagy volt az öröm, de
az órán mi kaptuk a büntetőt!
– Ez valóban nem vidám történet.
El tudom képzelni, milyen keserű szájízzel
vettétek tudomásul a rajtatok csattanó
tanári szigort!– mondta
együttérzően a barátom.
– Az biztos! Még most is felzaklat! –
válaszoltam neki, most már mosolyogva.
Ennek a felelésnek biztosan őrzi a nyomait az
osztálynapló valahol egy polcon, mint én a lelkem
legmélyén.
♣ ♣
♣