Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Földesdy Gabriella

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN

Vántsa Zoltán virtuális lapozó verseskötete

Vántsa Zoltán verseit ezúttal a számítógép adta magányunkban olvashatjuk, hacsak ki nem nyomtatjuk a 171 oldal terjedelmű „virtuális” kötet mind a 133 költeményét. A versek 5 ciklusba tagolódnak, mind egyéni témakörrel vannak felruházva (Bilincsbe vert szavak; Szívdobbanás ütemére; Emlékek fogságában; Az utolsó szó jogán; Áll a kereszt, forog a föld). Egy küzdelmes, sokat próbált élet versekbe rejtett érzelmi-szellemi kvintesszenciája néz szembe az olvasóval, miközben megismerkedik a szerző életének állomásaival. A vers kitárulkozó műfaj, nehéz elbújni mögé. Aki verset ír, a sorokban – vagy mögöttük – óhatatlanul magáról beszél, kitárja lelkét, örömét, világról alkotott véleményét. Vántsa Zoltán nyílt szívvel tárja elénk mindezt.

Vántsa Zoltán költészete néhány sarokpontra épül, ezek köré építi ciklusait. Leggyakoribb verstémái a szülőkre való emlékezés, kötődés a szülővároshoz, lakóhelyhez (Szülőházam; Hazamegyek a falumba; Debrecen; Hiányukat érzem; Hat éve már; Valahol Ausztriában), illetve a szülőföld szeretete, az Istenbe vetett hit (Erős vára Istenünknek; Beszélgetés Istennel; A Teremtőt magasztald; Kiáltás), az évszakok váltakozása, amely nem önmagában a természeti kép megjelenítése, hanem mindig metaforásan az emberi élet korszakaival párhuzamos. Kedvenc évszakok a Tavasz és a Nyár, mivel ezek az ember életének aktív, építő, fiatalsággal teli időszakait villantják fel, az Ősz és a Tél viszont a kedvetlenséggel, szomorúsággal és az elmúlással fonódnak össze (Még dolgozik a szív; Bűnbeesés Nyárban; Tavasz van; Agónia; Keserű akkordok; Jó reggelt Szeptember; Álom a Télben; Téli vallomás). Számos vers veti fel a Halál problémáját, annak tudatát, elviselését, és legtöbbször a Halál utáni élet lehetőségét sugallja felénk. A költői kitárulkozás egyik szerves része az a vallomás, amivel a versek írója „elszámol” eddigi életével: mire volt elég az eltelt hosszú élet, a helytállás, a becsület és tiszta lelkiismeret felmutatása mellett mi várhat az emberre halála után (Vallomás az életemről; Fenséges a lelked; Életem része volt).

Összességében elmondható, hogy egy érték-centrikus, minden sorát többször átgondolt költészetről van szó, amely felelősséggel tartozik önmagának, a körülötte lévő világnak, és végső soron Istennek. Ez a költészet a hagyományos versformákra, klasszikus ősökre épít, akkor szólal meg, amikor mondanivalója van. Ebből a tiszteletből, és nem utánzás vagy utánérzés miatt támad az az érzésünk néha, hogy egy-egy verset hangulati hasonlóság köt össze Adyval (Találkozás; Tisza-parton), József Attilával (Engem megszólított az Úr), Szabó Lőrinccel (Örömhír), vagy épp Nagy Lászlóval (Rímeimmel táncoló). De éppígy ebből a költői tisztességből nőnek ki mindazok az erények, amelyeket a versek írója fontosnak tart: kötelességtudat, ragaszkodás, hála az élet minden jóságáért, szépségéért, felelősségtudat, állandó gondolkodás a létről, a teremtésről, az élet értelméről. És ebből nő ki az ars poetica, amelyet többször, több alakban is megfogalmaz, amely egyben bölcsesség is: „élni kell” (Iskolában), és szeretet nélkül sorsunk elviselhetetlen (Élni nem lehet). Ez a költészet elsősorban az Értelemre épít („Én az ESZMÉNEK vagyok híve – /és mindenkor az is maradok”), sokat időzik a szokatlan természeti képeknél („Karon fogott az őszi este”; „Tócsákat nyel a szomjas föld”), néha megcsillantja szarkasztikus humorát („Minek a líra? /Vésse kőtáblára –/ és tegye egy sírra”; „Szegény volt/ de ügyeskedett/ eladta a / Gellért-hegyet”), de még gyakoribb jellemzője a költői kérdések újból és újból való felvetése, amikre nincs konkrét válasz („Miért kell a kínok tűzpalástját /minden nap vállra / ölteni?”; „Lehet, hogy a kín is /Nyögni fog majd?”).

A IV., egyben a kötetnek is címet adó ciklusba sűríti a költő legaktuálisabb mondanivalóit, és ezt türelmetlenül teszi. Egyszerre szeretné a kínzó globális problémákat megoldani (szennyezettség, háborúk, erdőpusztulás, terrorizmus), eközben ugyanúgy aggódik a nemzetért, az ember lelki üdvéért, mindebben keresi saját építő szerepét: egyre gyakrabban jajdul fel az intő szó, a kérdés, hogy ki folytatja a sürgető számonkérést? És a sorok közt többször is megszületnek a válaszok: Jön „EGY ÚJ NEMZEDÉK” – és felnő majd a harcra, és „A BÁTORNAK SZENT LESZ A SZAVA”, bizakodik a Nemzetben, amely majd megteremti magának „a szabad – független – új Hazát!”

Az V. ciklus istenes versei arról tanúskodnak, hogy az Istennel való kapcsolat egy állandó párbeszédben kulminál. Élő kapcsolatról van szó, nem a vallás parancsáról, vagy a haláltól való kicsinyes félelemről. E kapcsolat minden lehetőséget kimerít, szól a reformált hit magasztos voltáról (Erős vára Istenünknek), a SÁTÁN uralmának magabiztos elutasításáról (A Teremtőt magasztald), vagy arról a legszemélyesebb kérésről, miszerint időt, haladékot kér, legyen még idő további versek megírására (Beszélgetés Istennel). Meglepő és megható két „ismert” imádsággal találkozni az istenes versek között, amelyeket egyéni vonásokkal ruház fel Vántsa Zoltán. A Profán Miatyánk már egy újfajta könyörgés az Úrhoz, mintha kis szemrehányás is lenne benne: „látod, /mivé lett teremtett világod … Mert itt a bűn szennyében élünk” – hangzik a költői panasz, de folytatódik a kérés: „Így áldd meg gyarló életünket”. Hasonlóan egyedi vonásokat mutat a Hiszekegy c. vers, amely az Élet, Istenhit és a Haza hármas egységére épül, s pozitív kicsengéssel, „Hiszek az igazak /Feltámadásában” sorokkal zárul.

A „virtuális lapozó” verseskötetet számos fotó illusztrálja, részben családi fényképek, portrék és a költő életének főbb állomásait bemutató lakóházak, iskola, munkahely képei, amelyek közelebb hozzák az olvasót a versek írójához. Gáspár Zsuzsanna szerkesztette a kötetet és válogatta a fotókat nagy gondossággal. Figyelemfelhívó bevezetőt is illesztett a kötet elejére, éreztetvén velünk, neki sem közömbösek ezek a versek. A költeményeket végigolvasva felemelhetjük a fejünket, mert az érzés eluralkodik bennünk: biztatást kaptunk, életerőt a tovább folytatásra. Mert nekünk is feladatunk van itt, e földi létben, amit teljesítenünk kell, mielőtt eltávozunk innen.

(Vánsta Zoltán: Az utolsó szó jogán. Válogatott versek. Szeged, 2018. 178 p. – pdf-ben olvasható)


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©