Ma reggel is úgy ébredtem, mint minden nap. Csak a
lelkem volt nyugtalan. December 31., az év utolsó napja,
SZILVESZTER, és én immár sok éve
egyedül vagyok.
Elhessegettem a gondolataimat, és hozzáláttam
a napi teendők elvégzéséhez.
Elkészítettem a vacsorámat,
előkészítettem a másnapi ebédhez
valót. Holnap jönnek a gyermekeim ebédre.
De ma, Szilveszter estéjén egyedül vagyok.
Késő délutánra végeztem, már
besötétedett. Magamat rendbetettem, szépen
felöltöztem, és megterítettem a
szobában. Egy tányérra apró
falatkákat készítettem, egy másikra
sós sütiket, és egyre édes
süteményt tettem. Töltöttem egy pohár
vörös bort, és gyertyát gyújtottam.
Leültem a kényelmes fotelembe, és bekapcsoltam a
tv-ét. Hogy mi volt a műsor, azt nem tudom, mert a
gondolataimmal voltam elfoglalva! Vagy talán
elszundítottam?
Egyszer csak vendégek érkeztek! A rég
eltávozott Szeretteim és Barátaim! Majd egy
újabb csoport, a most élő, de messze lakó
Családtagok és Batátok. Végül
megérkeztek a fiatalok is! Az Unokák,
Dédunokák. Mégsem voltam egyedül. Megtelt a
kis szoba! Beszélgettünk. A régmúlt időkről,
a háborúkról, a most élők a nehéz,
küzdelmes életükről, a fiatalok reménykedve
tervezték a jövőjüket.
Hirtelen felocsúdtam! Az óra éjfélt
ütött. Nem gyújtottam villanyt. Féltem, hogy
elmúlik a varázs.
Az asztalról felemeltem az égő gyertyát,
és mint sok-sok éve, kiléptem vele az
erkélyre, mert a szemben lévő ház ablakában
az én 90 éves Barátnőm áll ugyanígy
gyertyával a kezében, és a gyertya
fényével, melegével üdvözöljük
egymást. Hogy a két gyertyaláng
búcsúzott-e egymástól, vagy további
szép évet kívánt, azt majd eldönti a
kis GYERTYALÁNG. Vendégeimet szívemre ölelve
kívántam mindenkinek Boldog Békés Új
Esztendőt.
♣ ♣
♣