Az erdélyi havasok egyik legszebb tájai
Gyergyóban találhatók. Télen nagy hó
fedi a falvak fából épült házait,
keveseknek adatik meg, hogy kőből építsék.
Még nyáron is láttunk hófoltokat ott a nagy
sziklák között, sőt, júniusban is esett
hó, az árnyékos utakon még meg is maradt
egy-két napig. Gyurka – vagy ahogy a szomszéd
román barátja, Mihail hívja, Gyorgye –
télen-nyáron járja a sziklás hegyeket.
Tavasztól őszig az esztenán egyedül él
tizenkét éves korától. Időnként apja
meglátogatja, visz neki egy kis hazait, lisztet,
libasültet. Nevenapján hajtják ki a teheneket,
akiket a falu gazdái rábíztak. Ez a nap nagy
ünnep, az egész falu kivonul a
búcsúztatásukra. Nagy tüzet raknak,
köré telepednek a falusiak, esznek-isznak, dalolnak,
táncolják a botos és üveges táncot.
Szól a duda, furulya, a hegedű húrját búsan
húzza a zenész, de egy-egy szomorú nóta
után jönnek a ropogós szoknyájú
lányok, gyors lábú fiúk forgatják
őket. Pirosodnak az arcok, repülnek a kötények.
Gyorgye is ott táncol a tűz mellett, Zsuzskába karol, aki
örömmel indul vele a táncba. Ilyenkor pezsdül a
természet, zöldbe borulnak a fák, kibomlanak a
rügyek, a fű harsog a lábuk alatt. Alkonyatkor, amikor
leszentül a Nap, feljön a Hold, a faluszéli teret
bevilágítja, az addig magányosan élő
pásztorfiúk hamar szerelembe esnek. A kazlakhoz viszi
Zsuzskát, elcsattan egy-két csók is. Hosszú
az éjszaka, a csillagok fénye a lány
szemében tükröződik. A bokrok közt letelepednek,
felettük csicseregnek a madarak. Másnap reggel
hazakíséri szerelmesét, ő a falu utolsó
házában lakik. A kis házat körülveszi a
patak, ahol sok hal úszkál a sebes, tiszta vízben.
Belopakodnak Zsuzskával a pajtába, elheverednek a
szénán. A szülők észre sem veszik, amikor
hajnalban Gyorgye eloson. Hazafelé még mindig hallani
véli a patak csobogását, ami egész
éjjel zsongott fülükbe. Hullámzik a melle,
örül annak, hogy meghódította Zsuzskát,
az elmúlt éjszaka csodás emléke
kíséri. Rágyújt pipájára,
és arra gondol, milyen jó lenne, ha többé nem
lenne egyedül az esztenán, együtt élhetne ott
is Zsuzskával. A lány körülötte
sürgölődne, megfejné a teheneket, túrót,
sajtot készítene, vajat köpülne,
gyógynövényekből finom teákat forralna.
Tisztán tartaná a házat, amíg ő legelteti a
teheneket. Esténként tüzet rakna, mellé
feküdne, szerető párja mellett ébredhetne.
Annyira elandalodott, elmerengett gondolatain, észre sem
vette, hogy az úton egy vaddisznó csorda közeledik
feléje. Hirtelen, meghallva a nagy röfögést,
megbotlott, és az árokba esett. A fejét egy nagy
kőbe ütötte, azonnal elájult. Egy arra
járó favágó talált rá.
Gyorgye eszméletlenül feküdt, nagy
vértócsában. A favágó nem is tudta
felébreszteni, kerékpárjára ülve
gyorsan segítségért indult a falusi orvoshoz. Ő
egy szekér bakján érkezett, ketten
felemelték Gyorgyét, elvitték a közeli
város kórházába, ahol
ellátták sebét. Az azonban annyira mély
volt, el is fertőződött, hogy Gyorgye csak egy hét
után ébredt fel lázas
kómájából. Értesítette
Zsuzskát, aki egész héten ágya mellett
virrasztott. Megörültek egymásnak, de Gyorgye
még nagyon gyenge volt, pár hétig pihennie
kellett. Utána Zsuzskáékhoz
költözött, ahol szívesen fogadták a
szülei. Amikor teljesen felépült, elmondták
tervüket, hogy Mihály napján, amikor
behajtják a teheneket a faluba, az idény véget
ér, megkapja a jussát a gazdáktól,
összeházasodnak, és tavasszal már együtt
mennek az esztenára. Ott szeretnének élni a
vadállatok között, koncert helyett csak a
madárkák énekét hallgatják, vagy a
nagyvad csörtetését. Gyorgye vadászik, vagy
halat fog, időnként vad gyümölcsöket szednek. A
lisztből – amit itthonról nekik visz ki a lány
apja, friss kenyeret süt Zsuzska. A szülők beleegyeztek az
esküvőbe, minden barátjuk jelen volt a lakodalmon.
Ezután itthon együtt vészelik át a hideg
teleket, és odakint a havasokban a megújuló, majd
virágzó tavaszt, nyáron a heves zivatarokat,
és ősszel újra visszatérnek a falusi házba.
Boldogan élnek, amíg el nem jön az
öregség, az elmúlás ideje. Az első hó
bekövetkeztével házukba húzódnak, majd
a következő év tavaszán újra kezdődik minden
elölről. Ezután már együtt terveznek meg
mindent, ami fontos számukra, elsősorban azt, hogy mielőbb
körülöttük csacsogjanak gyermekek. Mihály
napján megérkeznek, ez talán még nagyobb
ünnep, mint a György-napi kihajtás, a falu népe
köszönti őket, a számadó ilyenkor fizeti ki a
járandóságukat, együtt mulatoznak két
éjjel és két nap. Az őszi aranysárga
levelek lehullanak, betakarítják a mezőkön a
búzát, kukoricát, majd a pajtákba
hordják a termést. Őszi estéken összegyűlnek
az idősek és a fiatalok a fonóban, fosztják a
kukoricát, közben játszanak, énekelnek,
táncolnak. Minden mese róluk szól, vannak
kiváló mesélő öregek, akik tapasztalataikat
is beleszövik meséikbe. Megtanítják a
fiatalokat a hagyományos táncokra, nótákra.
Ilyenkor ismerkednek meg egymással a fiúk és
lányok, év végére talán meg is
esküsznek sokan. A telek csendesen telnek el, a családokat
a hó, a jég elszigeteli egymástól, az utak
járhatatlanok. Elbúcsúztatják az
óévet, köszöntik az újat. Farsang
idején, mielőtt az esztenákra kísérik a
csordát, a gulyát, maszkokba öltöznek,
táncolnak. Itt is szövődnek szerelmek.
Forog a természet kereke, amíg világ a
világ, a havasok népe így él, igazodik a
változásokhoz, de őrzi a hagyományokat, betartja a
közösség törvényeit, rendjét.
Így szép az élet, a téli nagy
fehérség eltünteti a mindennapok koromfekete
mocskait. Az erdélyi havasokban az ott élők szíve
tiszta, mint a hó, szemük a világra
nyíló, őszinte. Fiatal testük formás,
így Zsuzska és Gyorgye is úgy illatozik, mint az
erdő fái, a mezők liliomai, dalolva száll a magasban a
madár, friss patakvízben úszik, mint a hal,
szabadon fut, mint a vadállat.
♣ ♣
♣