Erdélyi volt a nagyapám,
világra jött Kolozsvárott.
Emlékére ma is pergetik
leveleik a Farkas utcai akácok.
Dunántúli jó nagyanyám
Vátesz volt életében,
ó, mennyit mesélt ő nekem,
amit átélt réges-régen.
Úgy tűnik, mintha tegnap volna
mindez, amit most elregélek,
de ereimbe átjött, átáramlott
ez a szent magyar, székely lélek.
Mondják – vasúti tiszt lett, és igazgatta a vonatot,
– visszajár lelkem Kolozsvárra,
az úton, amelyet elhagyott.
Sosem sivár, s emlékeimben fényképét őrzöm
csendesen,
ha anyám arcára pillantok, nagyapám képe megjelen’.
Tőle jött minden, ami szép,
az, ami mélyen emberi, és álmaimba, hogyha eljő’
szeretném felköszönteni!
Daliás büszke székely arca reám villan a tükörből,
szívemben dallamos hangja évtizeden át dörömböl.
Az Erdély szó mindig faggat.
Felmelegszik a Szívem.
Felmutatom emlékét tisztán,
amikor minden elpihen…