Hamar szárnyra kapott a hír a faluban, hogy
új lakók költöztek a csinos, fehérre
meszelt házba.
Mindenki azt latolgatta, kik az új jövevények,
barátságosak-e, vagy fennhordják az orrukat?
Kiszivárgott némi információ, hogy egy
messzi városból költöztek ide. No, ez
még inkább találgatásokra, pletykára
való téma volt.
Már eltelt jó néhány nap, de
még mindig nem bújtak ki a lakásból, pedig
egy hatalmas szép kert is tartozott a házhoz. Egyre
inkább kezdték azt gondolni, hogy csak
vendégségbe jöttek. A kíváncsibbak, a
bátrabbak átkukucskáltak a
kerítésen, éjjel-nappal őrséget
állítottak. A szomszédban lakó vizsla
rosszallóan morgott, és elítélte a
kíváncsiskodókat.
Aztán egyszer csak kinyílt a terasz ajtaja,
és először félve, majd egyre bátrabban
kisétált egy csinos, fekete-fehér bundát
viselő cicalány. Őt követte a nyugodt, fehér-cirmos,
hatalmas cicafiú. Körülnéztek, beleszagoltak a
levegőbe, és megállapították, hogy ez
bizony nekik való hely.
Mikor lement a Nap, a fáskamra mögött
ismerkedtek, piknikeztek a környék kíváncsi
lakóival. A kíváncsiság
barátsággá alakult, mert gyakori vendég
lett egy hófehér, kissé beképzelt
gyönyörűség és egy szeleburdi hamuszürke
pamacs.
Mivel a puhamancsú settenkedők nem zavarják,
Vizsla-szomszéd békésen tűri a
változást.
♣ ♣
♣
