Az emberi lét két szigorú határpont közé rendeződött: a születés és a halál idősíkja közé. Ezt a terminust nevezzük úgy, hogy Élet. A természeti népek és az antikvitás emberei az évszakok és a természet változásaihoz igazították hitvilágukat; metaforákká, szobrokba átlényegített istenekként tisztelve mindazt, amit maguk körül érzékeltek, tapasztaltak. A kereszténység Krisztus személye köré rendezte életszemléletét, és alakította ki kultikus rendjét, az ünnepköröket.

Az ádvent a várakozás, elcsendesülés a nyári munkák zaja után, a pihenés időszaka természetnek és embernek a tél fehérségében. Várjuk a Születést, az Istenembert. Karácsonykor fellélegzünk, örömmel ünnepelünk, megszületett. Szilveszterkor vigadunk, hogy jó legyen a következő esztendő. Ezután jön a farsang vidám időszaka: mulatságok, bolondos népszokások a falusiaknak, bálok az úri népnek, karneválok a latin nemzeteknek. Mulat, vigad a keresztény Európa egészen farsang végéig, azaz húshagyó keddig már régóta.

Az ünnepkörökhöz igazodik a népek konyhája is. Karácsony étele: a kalács, a mákos guba, a töltött káposzta és a halételek. Szilveszteré a sült malac, a kolbászfélék, a kocsonya, minden, ami szerencsét hozó malacfélékből adódik, azért, hogy turcsi orrával kitúrja az életünkhöz szükséges jót.  Farsang végén még ehetünk egy finomat, a húshagyó keddi fánkot. Isten tudja, eleink mióta kapkodták elő a kelesztő fatálakat, zománcos vájdlingokat, hogy ledagasszák benne a farsangi fánkot. Számomra mindig a nagy feladatok közé tartozott. Az aranybarna, porcukros puffancs, vajon szalagos lesz-e? Anyámat kérdezgettem – régen volt már –, meddig kell „verni” a tésztát, hogy szalagos legyen a fánk. Azt válaszolta, míg a plafonról nem csöpög a víz. Savanyú képpel dagasztottam, de egyszer csak a homlokomról lefutott az orrom hegyére az első izzadságcsepp. Azonnal abbahagytam a műveletet. A türelem plafonjához értem. Hogy lett-e szalag rajta, arra nem emlékszem. A hétköznapi ebédekhez azóta is az „egérfánkra” szavazok, amelyet kanállal szaggatok a forró olajba. Az idén is rászedett a családom, hogy süssek egy kis fánkot húshagyó kedden. Hozta a lányom az internetről kinyomtatott csodareceptet. Marie Antoinette is szívesen csipegetett az így készült süteményből, állt a papíron. Néztem az aranybarnára sült gömböket, középen a szélesebb vagy keskenyebb szalagokkal, porcukorral fehérítve. Olyan, mint a Földünk az Egyenlítő vonalával, egy hagyományos havas téllel az északi féltekén.

A következő nap már a hamvazó szerda. Szigorú, keresztény böjtnap. Ez után negyven napig az asztalokon kevesebb lesz a hús, több a növény, a gyümölcs annak, aki vállalja, és pénztárcával is bírja nagyböjtöt. Készül a test, a lélek egy újabb megtisztulásra: a Megváltó halálára és feltámadására, van, aki csak egy egészségesebb életmódra. Vele újul a természet, újul a határ, az emberi szorgalom, hogy előteremtse mindazt, amit egy újabb évig az Élet megkíván.